Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Szubjektív Demokratikus Pszichiátria
2010. június 17., csütörtök 11:40

Demokratikus Pszichiátria

Írta:  Gazdóf Erika
Nemrégiben a Piotr Tchaadaev Egyesület több társszervezettel együtt gyűlt össze Budapesten, hogy a demokratikus pszichiátriáról tanácskozzanak. Egy elfelejtett magyarról is szó esett a találkozón, aki az úgynevezett etnopszichiátria úttörője volt.

A VII. Európai Pszichiátriai és Pszichoanalitikai találkozón összegyűlt pszichológusok, pszichoanalitikusok és pszichiáterek az Olasz és a Francia Intézetben tanácskoztak, ahol ezúttal a demokratikus, illetve az etnopszichiátriával foglalkoztak.

Valószínűleg többen felteszik fel a kérdést, hogyan kapcsolódik össze a demokrácia és a pszichiátria fogalma, de ha jobban belegondolunk a demokráciának igenis nagy jelentősége van (lenne) a lélekgyógyászatban.

Ahogyan a Rómából érkezett Pietro Cipriano is megjegyezte bevezető előadásában, korábban egyes betegek 30-40 évet töltöttek a falakhoz láncolva az addigi börtönszerű létesítményekben. A zárt elmegyógyintézetek lényege tulajdonképpen az volt, hogy az ott élők élettevékenységét szabályozzák; munkára kényszerítették őket, vasfegyelmet vezettek be, melynek következménye a szegregáció lett. Ezek az intézmények külsőleg leginkább egy börtönhöz vagy egy munkatáborhoz hasonlítottak, melynek fizikai megnyilvánulásai a szögesdrótok, rácsok, megerősített kapuk voltak, melyek csak tovább erősítették az elidegenítést. Változatosságot az ott élők életében csak az jelentett, ha közszemlére állították ki őket: ilyenkor a látogatók fizettek azért, hogy megnézhessék a „szörnyetegekként" bemutatott elmebetegeket.

Ezt a barbár szokást törte meg Philippe Pinel a XVIII. században, akit akár a modern pszichiátria megteremtőjének is nevezhetünk, hiszen ő amellett, hogy folyamatosan látogatta a betegeit, jegyzeteket is készített róluk. Úgynevezett nozográfus volt, aki a lelki eredetű betegségek osztályozásával is foglalkozott.
Ahogyan Cipriano megfogalmazta, a demokratikus- és etnopszichiáterek főként arra törekszenek, hogy megértsék a betegeket, szerintük sokkal több kommunikációra van szükség a gyógyításban. Szemben a nozográfusokkal ők nem akarják beskatulyázni a betegeiket, sőt szerintük nincsenek is betegek vagy bolondok, hiszen nem jelenthetjük ki senkiről sem, hogy beteg, mert az már egyenlő a stigmatizálással. Az előadáson megemlítették Dobó György nevét (a Georges Devereux nevet 1933-ban vette fel), akinek a tevékenysége szintén összekapcsolható az etnopszichiátriával, hiszen hosszasan tanulmányozta az Amerikában élő mohavék (mojave indiánok) viselkedését. A későbbiekben elneveztek róla egy intézetet, ahol külön figyelmet fordítottak a bevándorlók kezelésére. Mivel nekik gyakran kell szembenézniük rasszista megnyilvánulásokkal, ezért fontos hogy eltérően kezeljék őket a szokásostól. Ez a módszer azért volt jelentős, mert a pszichiátriai kezelés nem hasonlít a megszokottra; az intézetben nyoma sincs kényszerzubbonyoknak, hanem családias a hangulat, a pácienseket a kulturális sajátosságokat figyelembe véve kezelik, leginkább kommunikációs módszerekkel.

Jean-Yves Feberey nézetei erősítik azt a feltételezést, hogy sajnos a demokratikus módszerek hiánya odavezethet, hogy a kezelést kapott emberek értelmetlen erőszakos cselekedeteket követnek el. A médián keresztül számtalanszor találkozhatunk olyan esetekkel, amikor beteg emberek az intézményből kiszabadulva bűncselekményeket, extrém esetekben gyilkosságokat követnek el. 2008-ban Franciaországban egy pszichiátriai beteg által elkövetett gyilkosság után, Nicolas Sárközy elnök beszédében nagyon keményen kihangsúlyozta, hogy a hasonló esetek elkerülése végett bizony gumiszobákra van szükség és rendkívüli szigorra.
"Ez egy elmebeteg, megbolondult, most szabadult a pszichiátriáról"- valószínűleg ilyen gondolatok fordulnak meg először a fejünkben, amikor hasonlókat tapasztalunk vagy látunk a TV-ben. Anélkül, hogy végiggondolnánk a helyzetüket, rögtön ítélkezünk. Érdemes azonban azt megvizsgálni, hogy kezeléseknek vajon milyen mellékhatásai lehetnek a páciensekre nézve. Kutatások kimutatták, hogy azok a tudatmódosító szerek, amelyeket a pszichiáterek felírnak, megváltoztathatják az emberek viselkedését, ami bizony kiválthat agresszív cselekedeteket. A Svéd Pszichiátriai Társaság alelnöke, Dr. Christina Spjut azt nyilatkozta, hogy bár félnek nyilvánosságra hozni de igenis bizonyított tény, hogy a betegek "óriási számban lesznek rosszul a gyógyszerektől". Ugyanezt a tényt a magyar Pszichiátriai Társaság is megerősítette, valamint arra hívta fel a figyelmet, hogy a tudatbefolyásoló szerek gyakran olyan mellékhatásokat idéznek elő, mint a kábítószerek. Ezeknek a következményei szintén kapcsolatba hozhatók számos brutális bűncselekménnyel. A probléma azonban ott kezdődik, hogy még a pszichiáterek is beismerik, hogy nem tudják pontosan, hogyan is fejtik ki ezek a gyógyszerek a hatásukat, és hosszú távú hatásukat sem vizsgálták még soha. Legfőképpen, nem tesztelték azokat a gyógyszereket, amelyeket kisgyermekeknek írnak fel. Sajnos a korrupció itt is megjelenik, hiszen a gyógyszergyárak részéről a minél nagyobb profit megszerzése a cél, ezért van szükség újabb betegségek címkéinek gyártására. A már előbb említett Christina Spjut véleménye szerint a pszichiáterek e betegségek létezésébe vetett hitük az alapja annak, hogy a betegbiztosítóktól pénzt kaphassanak a kezelésekre, valamint kutatási ösztöndíjakat és adományokat gyűjthessenek. Továbbá az sem elhanyagolható tény, hogy a pszichiátria vezető személyiségei általában egyetemi professzorok, akik gyógyszerekkel, a gyógyszerkutatásban dolgoznak, vagyis inkább a pszichiátria biológiai oldalán, ezért nehéz rávenni őket, hogy harcoljanak a pszichiátrián belüli viszonyok demokratizálásáért.

A jövőre nézve úgy gondolom, hogy mindenképpen hangsúlyt kell tenni fektetni annak a vizsgálatára, hogy mennyiben felelősek a pszichiátriai kezelések az agresszív tettekért. Az antidepresszánsok korszaka úgy tűnik, hogy a végéhez közeledik, és a humanizmus értékei kell, hogy előtérbe kerüljenek. Az antidepresszánsokat fel kell váltani a személyes problémák valós megoldásával, nem pedig még hamisabb diagnózisokkal és még mérgezőbb drogokkal. A pszichiáter nagyon is sokkal hozzájárulhat a beteg gyógyulásához; harcolhat a betegek jogaiért és méltányos életükért, együtt gondolkodhat az érintettekkel és „antistigma" programokat szervezhet. Ezenkívül szükség lenne olyan független szakemberek bevonására, akik felelősségre vonhatják a pszichiátereket a kezelés hatékonyságát illetően. Ezek a lépések attól válnak különösen fontossá, hogy az említett visszaélések nagy valószínűséggel visszaszoríthatóakká válnának.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.