Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Szubjektív Esélyegyenlőség a médiában
2010. november 19., péntek 00:00

Esélyegyenlőség a médiában

Írta:  Sós Eszter, Kertész Anna

El tudnád olvasni ezt a szöveget vakon? Vagy megnézni az e-mailjeidet, ha nem látsz? És milyen lehet a kedvenc együttesed koncertje, ha siketként hallgatod? A Médiaunió Alapítvány 2010- es Kerülj közelebb kampányának fő célja, hogy láthatóvá tegye azt a láthatatlan, de nagyszámú kisebbséget, akikkel az utcán csak elvétve találkozunk, emellett pedig a lehető legtöbben ismerjék meg a fogyatékos emberek életét, az akadályokat, amelyekkel gyakran feleslegesen kell küzdeniük. Összeállításunkban a kampányban részt vevő szereplőknek tettük fel kérdéseinket, hogy ezáltal bepillantást nyerhessünk mindennapjaikba.

szubjektiv_mediaunio
  1. Mit akarsz közvetíteni a Kerülj közelebb! kampány által, miért vállaltad el benne a szereplést?
  2. Mennyire tapasztalod meg másképp a világot?
  3. Van-e olyan élethelyzet, amely a mai napig nehézséget jelent a számodra?
  4. Mit üzennél a sorstársaidnak?

 

Kroll Zsuzsa, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének érdekvédelmi vezetője, aki születése óta aliglátó

1.) Azért veszek benne részt, mert nagyon szeretném, ha az emberek nem az előítéletek szerint élnének, és helyre kerülnének bennük a dolgok a fogyatékossággal kapcsolatban. A gyerekeket megtanítjuk különbséget tenni jó és rossz között, értékrendet építeni, ami ebben a korban nagyon szükséges, de egyben az általánosítást, az előítélet kialakítást is segíti. A felnőtté váló embernek ezeket a képeket meg kell tanulnia árnyalttá tenni. Tehát nem azzal van a baj, hogy vannak előítéleteink, hanem, hogy néha elfelejtjük őket kinőni. A jó szándék a legtöbb emberben megvan, csak éppen nem tudják, hogyan segíthetnének. Azzal lehet ezen javítani, hogyha ténylegesen közelebb tudunk kerülni hozzájuk, ha át tudunk hatolni az előítéletfalon. Azt gondolom, hogy az emberek java részének megvan ehhez a befogadó készsége.

2.) Azt hiszem inkább azt kéne tudatosítani mindenkiben, hogy egy világ van. Mindenki ebben a világban él. Én is, te is, meg ő is. Ez az alaptétel, és ha ezt nem sikerül magunkévá tenni, akkor én itt beszélhetek nyugodtan akármiről. Ezt a világot használjuk mindannyian. Ez a világ lehet, hogy nekem másképpen megközelíthető, lehet, hogy más oldalról használható, lehet, hogy más útvonalon jutok el oda ahová a többiek is mennek, de én is ugyanabban a világban teszem ezt. Ezt az egy világot pedig valahogy meg kell próbálnunk úgy alakítani, hogy mindenki számára használható legyen.


3.) Van, persze. Mindenkinek adódik olyan élethelyzete, amely nehézséget okoz számára. Nekem néha kifejezetten azért van, mert nem látok, de másnak meg kifejezetten azért, mert mondjuk balkezes. Van olyan probléma számomra, ami több gondot okoz, és van olyan, ami kevesebbet. A nem látás az egy elég sok problémát okozó dolog, ez tény. És hogy tudjuk-e ezt közösen jobbá, könnyebbé, megoldhatóbbá tenni, az azon is múlik, hogy megértjük-e, hogy a világ egy, és ugyanaz mindannyiunk számára.


4.) A sorstársaimnak azért nehéz üzenni bármit is, mert ugyanabban a cipőben járnak, mint én. Csak abban különbözünk, hogy éppen kinek hol szorít ez a cipő. Van, akinek a munka területén, van, akinek a szociális vagy az egészségügyi helyzetében, és van olyan, akinek a család szempontjából. Nekik nem tudok sok újat mondani, ők nagyjából tudják mi az, amin jó lenne változtatni. Azt gondolom, hogy a kampány bármelyik szereplője nem a sorstársainak üzenne elsősorban, hiszen az elfogadás kulcsa az, hogy megértsük, attól lehet könnyebb mindenkinek, ha beismerjük, hogy mindannyiunknak hasonló problémái vannak.

     

    Krajcsovicz Rita, az autista Szonja anyukája

    1.) Én azt akartam közvetíteni, ami valójában a neve is a kampánynak, azaz, hogy az emberek kerüljenek közelebb hozzánk. Elég sok olyan atrocitás ért minket az elmúlt egy év alatt, ami miatt mindenképpen szeretem volna a figyelmét felhívni arra, hogy jó lenne, ha az emberek odafigyelnének az autistákra, és célszerű lenne, ha nem az előítéletekből táplálkoznának, hanem próbálnának minket egy kicsit jobban megismerni. Ne zárkózzanak el, ne féljenek tőlünk, csak ezt kérjük.

    2.) Azért más a mi világunk, mert rendszerben élünk. Minden napunk percre pontosan be van osztva. Napirendi kártyákat használunk, így Szonja előre látja, hogy mi fog történni vele aznap, és semmi váratlan dolog nem tudja őt érni, ami kibillentené a nyugodt állapotából. Próbálok előre felkészülni, hogy mi minden adódhat, ha például bevásárolni viszem. Így könnyebben átvészelni, ha ott a helyszínen valami nem a megszokott módon történik.

    3.) Ha társaságba kell menni több gyerek közé, akkor a hozzájuk való idomulás, és megfelelés nehezen megy Szonja számára. Akár egy szülinapi zsúr, akár egy családi rendezvény, ahol egy kicsivel több ember van elegendő arra, hogy boruljon minden. Amikor erős inger éri, például egy hang, egy kép, vagy akár egy illat, akkor befordul, és ez még mindig nem könnyű számunkra.

    4.) Azt üzenném azoknak a szülőknek, akiknek autista gyermekük van, hogy tartsanak ki. Egy türelemjáték az egész élet, és nem csak a gyerekhez kell türelmesnek lenni, hanem a környezetükhöz is. Nekünk is el kell fogadni azt, hogy igenis nem úgy állnak hozzánk, mint a többi emberhez, de nem szabad ettől kiborulni, hanem erősnek kell lenni. Soha nem szabad feladni, hajtani kell és harcolni, mert abszolút megéri. Én nagyon sokat kapok a kislányomtól, és az valami csoda, amikor ő megnyílik, vagy a szemembe néz, és örülni tud valaminek. Ezekért a pillanatokért érdemes élni.

    Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

    Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

    Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

    A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

    Bővebben…

    © 2009-2013 Humana Egyesület

    humana logo

    Impresszum

    Creative Commons Licenc

    A weboldalt Belák Balázs készítette.