Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Kultúra Süllyedő kultúrautonómia?
2013. február 21., csütörtök 10:17

Süllyedő kultúrautonómia?

Írta:  Barta Edit

kulturautonomia bakonyi zsuzsa
A minap körkérdést intéztem barátaimhoz, ismerőseimhez: arra voltam kíváncsi, mit tartanak az utóbbi évek legemlékezetesebb kultúrpolitikai történésének. Sorban érkeztek a válaszok, művészeti ágaktól függetlenül, a színházasok a Trafó-botrányt, az Új Színház és az Operaház ügyét emlegették, a független színházak támogatásának évek óta tartó, folyamatos visszatartását, és egy éppen aktuális eseményt, Vidnyánszky Attila pályázatának nyert ügyét a Nemzeti Színházban.

Az építészek a Kossuth tér 1944 előtti arculatának visszaállítását, Károlyi Mihály szobrának elszállítatását, az utcák, terek tömeges átnevezését, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszüntetését. A képzőművészek a Magyar Nemzeti Galéria „Kerényi-kiállítását”, a Múzeum Negyed hirtelen jött ötletét és annak ugyanolyan hirtelen eltűnését, a legfrissebb és méltán leghangosabb ügyeket, a Műcsarnok igazgatójának távozását, az intézmény átadását a Magyar Művészeti Akadémiának, a szervezet túlpozicionálását és valószínűsíthető korlátlan hatalmát az NKA felett. Az irodalmároknak a Nyírő-kultusz, a filmeseknek a hazai filmgyártás megszűnése fáj. A területről elvont milliárdok pedig azt mutatják, manapság nem fontos a kultúra.

Vagyis fontos, de nem az a kultúra – mert úgy tűnik, manapság több is van belőle – az utóbbi években egy újfajta kultúrafogalom van kirajzolódóban Magyarországon. A kulturális kánonok változása alapvetően egy természetes, a politikától független folyamat, melyet a kultúrát megalkotó és azt befogadó/fogyasztó társadalmi csoportok alakítanak. A kulturális kánonok tehát az alkotók és a befogadók párbeszédéből teremtődnek meg újra és újra, a hagyományos és az innovatív, progresszív elemek életbentartásával, felhasználásával, fogyasztásával. A kulturális kánonoktól némiképp különböznek a nemzeti kánonok: ez az a pont, ahol a politika „beleszól” a kultúra alakításába. A nemzeti kánonok létrejöttét a 19. század közepéig vezethetjük vissza, az önálló nemzetállamok születésének időszakában azok létét két dolog támasztotta alá: a saját nyelv és a saját nemzeti kultúra. Cseppet sem véletlen tehát, hogy saját irodalmi kánonunk például a Petőfi-Ady-Mikszáth-Jókai-József Attila-Móricz vonal mentén alakult ki, ahogy sokat elárul arról is, hogy milyen szerepet tölt be a kultúra egy olyan állam „identitásában”, ahol a haza ügyeit fontosnak tartó, arról gondolkodó irodalmi alkotók válnak kulcsfontosságú figurává. Persze, a kultúra a miénknél régebbi, s jobbfajta demokráciákban is előszeretettel válik a politikai reprezentáció színterévé – mindez elsősorban a politika és nem a kultúra működési mechanizmusára mutat rá.

Nem új elem a második Orbán-kormány kultúrpolitikai gyakorlatában a magyar kultúra emblematikus figuráinak „bekebelezése”, és az általuk megtestesített eszmék kisajátítása sem – gondoljunk csak az 1998 és 2002 között tomboló Márai- vagy Széchenyi-kultuszra! Egy jelentős különbség azonban felfedezhető a korábbi és a jelenlegi időszak kultúrgyakorlata között: a kiválasztott alakok, ikonok emblematikusságának vitathatósága (vö. Horthy személyének ellentmondásossága, Nyírő, Wass Albert műveinek szakmai, ideológiai kérdésessége). A mesterségesen generált kultúrafogalmat tetézi az a jelenség, hogy a politika a kultúra minden egyes hatalmi pozíciójában átvette a szerepet. Így alakult ki az a helyzet, hogy a legnagyobb intézmények irányításában (például Nemzeti Színház, Műcsarnok) elsődleges szemponttá a politikai pozíciók megszerzése vagy megtartása vált, szemben a szakmaisággal, a minőséggel, a fenntarthatósággal. A gazdaságosság hiánya csak tovább sújtja az amúgy is logikátlanul – és mindezekből következően felelőtlenül – irányított területet.  

Hogy milyen következményei lehetnek a megfelelő szakmai irányítás hiányának, arra, sajnos, igen jó példa az egykori Új Színház. A Fővárosi Önkormányzat által fenntartott színházat 2012. február elseje óta a köztudottan MIÉP-es kötődésű Dörner György vezeti – a színház vezetésére beérkező pályázatok méltatlan elbírálásától hónapokon át hangos volt a hazai sajtó. (Dörner nyertes pályázata valójában nem volt más, mint egy működtetési stratégiákat nélkülöző, a saját ideológiai kötődését reprezentáló írás). A Magyar Narancs két újságírója tavaly ősszel utána járt annak, mi történt az elmúlt egy évben az immár „egybeírt nevű” Újszínházban. A színház „látogatottsága kínosan alacsony, az előadások sorra maradnak el, a bemutatók dátuma és címe képlékeny.” ( Iványi Zsófia, Kovács Bálint: A tátongó ház – az Újszínház útja a csőd felé, magyarnarancs.hu 2012. október 18.)

A Trafó Kortárs Művészetek Háza ügyében is már-már úgy tűnt, hogy a főváros inkább veszni hagyja a kortárs magyar kulturális szcéna talán legnagyobb brandjének és exportcikkének számító intézményt, ha már a „saját választottját” nem ültetheti a vezetői székbe. A pályáztatás körüli kálvária az ügy minden résztvevőjéhez méltatlan volt: a korábbi igazgató, az intézményt életre hívó Szabó György menesztését követően a nyertes pályázó, Bozsik Yvette az őt ért szakmai és személyes támadások után lemondott a pozícióról, amit eredetileg 2012. július elsejétől töltött volna be. Ezt követően az igazgatói posztra május elején írtak ki újabb pályázatot – ami már eleve későinek számított, hiszen az intézmény vezetését július elsejétől kellett volna átvennie az új vezetőnek. Ráadásul a Fővárosi Önkormányzat júniusban ezt a pályázatot – melyet egyébként Nagy József, a jelenlegi igazgató nyert – is érvénytelennek nyilvánította, és a megismételt eljárásban csak 2012 augusztusának végén hirdetett eredményt. Csak remélni lehet, hogy a kultúrpolitika végül „megbékél” a nemzetközileg elismert, Franciaországban alkotó táncos-koreográfus, Nagy József személyével, és a Trafó a sok vargabetű és kálvária után folytatni tudja az évek óta folytatott színvonalas munkát.

Nem ígér sok jót viszont a Műcsarnok ügye, és akkor még igencsak óvatosan fogalmaztam. 2012. november 22-én jelent meg az az MTI-hír, mely szerint a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) adja át a magyar állam a Műcsarnok és a Pesti Vigadó tulajdonjogát 2013. január 1-jén. Az Alaptörvénybe is beleírt – Makovecz Imre elnöksége idején még csak egyesületnek számító – köztestületnek ezután szerepe lesz államilag fenntartott intézmények vezetőinek kiválasztásában, az intézmények működtetéséhez szükséges összegek és a hazai kulturális kánont társadalmi szinten reprezentáló állami díjak elosztásában. Nem mellesleg az MMA-nak 2013. október 31-ig át kell vizsgálnia a kultúrafinanszírozás intézményrendszerét, így sok egyéb szervezet mellett az NKA működését és pályázati forrásait. A hír óta független szakmai szerveződések alakultak – mint a több szakterületet is átfogó Humán Platform, vagy a kifejezetten a képzőművészet területén aktív Szabad Művészek csoport. Az MMA túlpozícionálása már önmagában is aggályos, amit csak tetéznek a szervezet elnökének, Fekete György ideologikus, kirekesztő hangulatú kijelentései, melyek arra utalnak, hogy a szabad művészet időszakának Magyarországon befellegzett.

Csak találgatni lehet, hogy miért vált a kultúra marginálisan támogatott, megtűrt területté. Egyesek szerint tudatos háttérbe szorítás folyik, aránytalanul sújtják a területet a költségvetési megszorítások, a HVG egyik munkatársa cikkében azt írja: „bennfentes vélekedések szerint Orbán Viktor csalódott a kultúra szavazatszerző képességében, s ezért hagyja elsorvadni a területet” (Hamvay Péter: Körmagyar, HVG, 2013. január 5.). Szerintem egyszerűen csak arról van szó, hogy a jelenlegi vezetésnek nem fontos a kultúra – még az általa megteremteni kívánt „másik kultúra” sem. Ami egy dolgot jelent: a hazai kulturális kánon kiírja magát a világ kulturális kánonjainak sorából. És ez a legfájóbb.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.