Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Háttér Ölni és halni hagyni
2010. január 14., csütörtök 00:00

Ölni és halni hagyni

Írta:  Németh Gábor

Furcsa kultúra a miénk, itt, a Föld északi-nyugati oldalán. Nagyra becsüljük az emberi életet, pedig  még azt is vitatjuk néha, mit értünk alatta. Az élet folyamat, és mint ilyen, a természet nem adta meg nekünk a fekete-fehér határvonalak luxusát. Még a kezdet és a vég is, egyaránt fél-állapotok és átmenetek alkotta szürke zóna, amit a technológia fejlődése egyre csak szélesít.

Törvényeket alkotunk tehát, önkényesen meghatározva az élet kezdetét, közbenső állapotait és a végét.  Önkényesen úgy döntünk, hogy az élet a fogantatással kezdődik, valamiért 46 kromoszóma egy sejten belül már ember, ugyanaz a kétszer 23 kromoszóma másodpercekkel korábban, két ivarsejtben még nem az. Aki betöltötte a 18. életévét, felnőttnek tekintjük, ha tetszik, ha nem. Őseink úgy vélték, halott az, akinek leállt a légzése vagy a szívverése. Manapság rutinszerűen hozunk vissza ebből az állapotból embereket, és a halált az agyi aktivitás megszűnéséhez kötjük. Nem csoda hát, hogy életünkről alkotott fogalmaink változásával, ismereteink bővülésével újra és újra meg kell vitatnunk a létünk megéléséhez való jogaink szabályozását is.

Többségünk – szerencsére – úgy éli le az életét, hogy sem az abortusszal, sem a halálbüntetéssel nem kerül személyes kapcsolatba, mások halála mégis kevésbé népszerűtlen beszédtéma, mint saját mulandóságunk. A saját halálunkat övező jogi és etikai problémák megnyugtató rendezésének elhanyagolása bár érthető, mégis elszomorító, hiszen ennél univerzálisabb, húsba vágóbb, személyességében mindannyiunkat jobban összefűző élménnyel aligha szolgál az emberi lét.
Az élet végső szakasza, a haldoklás folyamata számos jogi és etikai probléma forrása. Milyen lehet - ha lehet egyáltalán- a szabályozás, ami megfelel egyénnek és társadalomnak, jóérzésnek és józan észnek egyaránt?

Kimondtuk: mindenkinek joga van élni, ezt méltósággal tenni, és joga van az önrendelkezéshez is. A természetet azonban nem érdeklik a nagyszerű emberi ideák, és életünk végén gyakran állít választás elé minket. De kinek a joga és kötelessége dönteni?
A társadalom saját integritását igyekszik megvédeni az élet védelmén keresztül, ha kell, az egyén akaratával szemben is. Az egyén pedig önrendelkezéshez és a személyes méltósághoz való jogával kíván élni életének egyik legfontosabb időszakában, annak végén. Az ellentmondás egyértelmű, a probléma feloldására több szempont alapján is tehetünk kísérletet.

Vannak, akik az életet természetfeletti ajándéknak tartják, az ehhez való jogot is innen vezetik le. Így a létezés folyamata az egyén számára nemcsak jog, de kötelesség is, ez ellen tennie, erről lemondania semmilyen körülmények között nem helyes. Jogi szempontból egyértelmű helyzetet teremt, etikai szempontból pedig nem lehet vele vitatkozni, ízlés dolga, elfogadja-e valaki, vagy sem.

Mások szerint az életnek -beleértve a haldoklást is,az egyén által megélt, szubjektívminősége fontosabb annak időtartamánál, így a méltósághoz és az önrendelkezéshez való jog adott esetben felülírhatja a társadalomnak az élet védelméhez fűződő kötelességét. Ebben az esetben jöhet szóba az eutanázia, szó szerint a „kegyes halál”.
Ez a megközelítés zavarba ejtő kihívásokat jelent a legmegfontoltabb elméleti szabályozás számára is. Hogyan dönthetjük el, mikor, és milyen keretek között engedünk teret a talán legszélsőségesebb következménnyel járó önrendelkezésnek a társadalom igényével szemben?
Fontos megkülönböztetnünk a passzív és az aktív eutanáziát. Előbbi esetben pusztán nem teszünk semmit az élet mesterséges meghosszabbításáért, utóbbi esetben aktívan teszünk annak kioltásáért.

Ha az utóbbi mellett döntünk, kire bízzuk a végrehajtását? Az orvosokra terheljük a felelősséget, vagy ahogyan a bábák átsegítenek az életbe, új hivatásként megjelenhetnek azok, akik átsegítenek a halálba?
Ki hozhatja meg a végső döntést? Csak önkéntes eutanáziát engedünk az érintettnek, vagy lehetővé tesszük, hogy felhatalmazzon valakit, arra az esetre, ha önmaga döntésképtelenné válna?

Végezetül álljon itt két megtörtént és elgondolkodtató eset:

Egy asszony balesetet szenvedett és beállt nála az agyhalál. Korábban nyilatkozott, hogy ilyen esetben kéri, ne tartsák életben. Ám kiderült, hogy várandós és az orvosok időben létfenntartó gépekre kötötték, így a leendő gyermekének van esélye megszületni. Kinek a joga az erősebb? Az asszonyé a méltó halálhoz, vagy a még meg nem született magzatnak az élethez?

Egy férfi kómába esett, korábbi nyilatkozata szerint felhatalmazta egy hozzátartozóját, hogy ilyen esetben döntsön helyette. Ha a hozzátartozó a kezelés elutasítása mellett dönt, miért számít passzív eutanáziának, ha nem engedi rákötni a beteget a létfenntartó gépre és miért aktívnak, ha leveteti róla?

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.