Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Ember Identitásom: Világpolgár
2012. március 07., szerda 16:00

Identitásom: Világpolgár

Írta:  Dömötör Anita

Livia PoljakLivia Poljak egy 22 éves, rendkívül intelligens, vajdasági magyar lány, akinek a családja 1994-ben, a háború elől Kanadába költözött. Jelenleg a vancouveri Simon Frazer University hallgatója.

Vannak emlékeid a háborúról?

Őszintén szólva, nem igazán. 4 éves voltam, amikor a családommal együtt elhagytuk az országot, és körülbelül kétéves a háború kitörésekor. A háború nagy része Boszniában zajlott, míg mi Zrenjanin-ban, Vojvodinában éltünk. A szüleim történetei alapján biztosan tudom, hogy a Vajdaság területén is voltak kisebb összecsapások, azonban túl fiatal voltam ahhoz, hogy megértsem, mi történik.  

Miért döntöttek a szüleid az ország elhagyása mellett? Milyen problémákkal kellett szembesülnötök?

Rengeteg oka volt ennek: a szüleimnek nem volt pénze és biztos állása, továbbá politikai kisebbségi érzések miatt, és az inflációi is óriási mértékű volt akkoriban. A szüleim (és valószínűleg a többi állampolgár is) milliós fizetést kaptak, ám abból a pénzből reggel tudtak venni egy tojást a piacon, délutánra viszont már teljesen elértéktelenedett.  A szüleim mesélték, hogy aznap, amikor megkapták a fizetésüket, édesanyám telefonált a gyógyszertárból édesapámnak, hogy egyenest a bankba vitte a pénzt, amit mindössze 10 német márkára váltottak át (édesanyám gyógyszerész, édesapám középiskolai tanár). Édesapám rögtön rohant a bankba, ahol akkor már csak 2-3 márkát kapott az egész havi béréért. Problémát jelentett az is, hogy édesapámat besorozták a hadseregbe, ami azonban idővel önkéntes alapon működött, így a behívója elvesztette érvényét.

Miért Kanadát választottátok? Miért nem Magyarországot?

Nem tudom egészen pontosan, hogy miért Kanada. Több ország is felmerült, például Németország, a Dél-Afrikai Köztársaság vagy éppen Ausztrália. Németországban nem láttak volna minket szívesen egy agresszor állam polgáraiként, annak ellenére, hogy vannak német származású felmenőink. Nem tudom, miért nem Magyarországra mentünk. Talán úgy gondolták a szüleim, hogy ha már el kell mennünk, menjünk olyan messzire, amennyire csak lehetséges… Fájdalmas lépést tettek meg, és minél közelebb lettünk volna az otthonunkhoz, annál nehezebb lett volna felejteni.

Hogyan befolyásolta a háború a világképedet, a nézeteidet?

Azt hiszem, a legfontosabb, amit tanultam, hogy soha ne fogadd el kizárólag azt, amit a média közvetít. A politikusok, az újságírók és a nagy vállalatok vezetői azt próbálják velünk elhitetni, hogy a világ csak fehér vagy csak fekete lehet, azonban ez egy teljesen téves elképzelés.  Azt is megtanultam (bár ez inkább a szüleimnek köszönhető, mint a háborúnak), hogy minden embert el kell fogadni, függetlenül vallásától, etnikai hovatartozásától, vagy éppen társadalmi státuszától.  Mi eredetileg egy kifejezetten összetett nemzetiségű területről származunk, ahol szerbek, horvátok, szlovákok, románok, németek és természetesen magyarok éltek. A nagymamám elmondása szerint fiatal korában az volt a normális, hogy az emberek két vagy három nyelven beszéltek folyékonyan. Ez két üzenetet is közvetített: egyrészt, hogy meg akarták különböztetni az identitásukat másokétól, másrészt, hogy tisztelték annyira a többi embert, hogy az ő nyelvükön szóltak hozzájuk. Ez az oka annak, hogy kialakult bennem egy kvázi „szomjúság” a nyelvek iránt. Amikor emberekkel találkozom, szeretem a saját nyelvükön megszólítani őket, hogy az általuk használt szavakon és kifejezéseken keresztül megértsem a kultúrájukat és identitásukat.

Milyen nyelveken beszélsz? Melyiket tartod anyanyelvednek?

Jelenleg 5 nyelven beszélek, de szerbül és magyarul nem tudok olyan tökéletesen írni és olvasni. Ismerem a szabályokat, viszont hosszabb ideig tart írásban kifejeznem magam, a folyékony beszéd azonban nem jelent problémát. A legerősebb nyelvem egyértelműen az angol, ezen kívül beszélek még franciául (amely Kanada másik hivatalos nyelve) és spanyolul is. Anyanyelvemnek a magyart tekintem, mivel ez volt az első nyelv, amit elsajátítottam.   

Az új, kanadai körülmények mennyire változtatták meg az identitásodat?

Nem hinném, hogy komolyan megváltoztatták volna, ugyanis ezzel azt feltételeznénk, hogy korábban már létezett egy identitásom. Ennek nem zárom ki a lehetőségét, bár tény, hogy nem emlékszem rá. Abban az értelemben másnak látom magam, hogy nem csak egy állampolgárságom van, világpolgár vagyok. Mindannyian ugyanazzal a DNS-szerkezettel rendelkezünk, nem számít, hogy nézünk ki. Hiszem, hogy, ha sokkal több ember lenne képes arra, hogy nem csak egy nagyobb csoport tagjaként lássa magát, hanem az egész részeként, akkor nem lenne ennyi konfliktus és fájdalom a világban; több szeretet és minden bizonnyal nagyobb béke lenne.

Mennyire volt nehéz alkalmazkodnotok?

A szüleimnek sokkal nehezebb volt, mint nekem. Édesanyámnak újra le kellett tennie a vizsgáit, hogy gyógyszerészként dolgozhasson, édesapám az egyetemi diplomája ellenére nem látott reményt arra, hogy valaha újra középiskolai tanár legyen, hiszen akkoriban az angol nyelvismerete nem volt túl jó.  A kultúra is teljesen más. Egy új országba kerültünk, ahol az európai gondolkodásmódtól eltérően gondolkoznak. Az alkalmazkodás mindig nehézséget jelent, különösen akkor, amikor látod az embereket, hogy másként csinálják a dolgokat, mint ahogy te. Néha már úgy érzed, hogy semmit sem tudsz mondani. Egyszerűen csak el kell viselni a változást, és meg kell tanulni együtt élni vele.   

A háború után miért nem gondolkoztatok el a visszatérésen?

Úgy gondolom, hogy ez miattam nem történt meg. Mire stabilizálódott a helyzet, én már iskolás voltam. Hozzá kell tenni, hogy a szerbiai kortársaimhoz képest én eléggé le voltam maradva, rendkívül nehéz lett volna a felzárkózás. Őszintén szólva a kanadai oktatási rendszer sokkal nyugodtabb körülmények között működik, és nem is annyira tudományos alapú, mint a szerb.

Ha jól tudom, a nagyszüleid még mindig Szerbiában élnek. Mi a véleményed az ország jelenlegi helyzetéről és a lehetséges Európai Uniós tagságáról?

Nagyon boldog lennék, ha Szerbia az EU egyik tagállama lenne, kifejezetten támogatom! Minden nyáron mintegy két hónapot töltök az országban, ahol a lakosok naponta bizonyítják, hogy ugyanolyanok, mint bárki más, dolgoznak, élik a saját életüket - hajlandóak előre tekinteni és elfelejteni a múltat, annak ellenére, hogy egyes csoportok miket hangoztatnak. Úgy gondolom, hogy eljött az idő arra, hogy az összes balkáni állam összefogjon, hogy közös erővel újra egyesüljenek Európával.

Mik a jövőbeli terveid?

Remélem, hogy egyszer majd diplomata leszek, de először mindenképpen tanítani szeretnék, valamint szeretnék a kormánynak dolgozni, elsősorban az oktatással foglalkozni. Rengeteg dolog van, amin itt Kanadában is változtatnék, és esetleg csak ezek után térnék vissza Európába, hogy ott is segíthessek.  

Szerző: Dömötör Anita

Média

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.