Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Civil Önmagukért felelős közösségek - 20 éves lett az Autonómia Alapítvány
2011. február 08., kedd 00:00

Önmagukért felelős közösségek - 20 éves lett az Autonómia Alapítvány

Írta:  Csonka Anna

Ha Magyarországon egy alapítvány megéri a 20 éves kort, az sokat elmond a szervezetről: tudhatjuk, hogy jelenléte hiánypótló és indokolt, céljai megvalósíthatóak és relevánsak, és hogy alkalmazkodó képessége is kiemelkedő. Nem csak azért feltételezhetjük ezt, mert 20 évnél idősebb civil szervezetek nem is nagyon létezhetnek hazánkban, és mert a rendszerváltás óta eltelt évek sem kímélték a harmadik szektort, hanem mert lépten-nyomom hamvába holt kezdeményezésekkel találkozunk, ami nem pusztán a rendszer hibája.


Az Autonómia Alapítvány elmúlt két évtizedes munkájáról Csongor Annát kérdeztem, aki 1993-tól programfelelősként, 1995 óta pedig igazgatóként vesz részt az alapítvány életében.

civil_autonomiaAz Autonómia Alapítvány 1990-ben alakult meg, röviddel a rendszerváltás után. Milyen volt akkoriban civil szervezetet alapítani? Miért volt erre szükség egyáltalán?
Én csak az alapítás után pár évvel kerültem az Autonómiához, de mivel előtte akítvan részt vettem a Szegényket Támogató Alap (SZETA: illegális civil szervezet 1979-től Kemény István és Solt Ottília vezetésével) munkájában, tudom, hogy a parlamenti pluralizmus megkezdődésével egyfajta civil vákum alakult ki. Ez azt jelentette, hogy az addig illegalitásban civilkedő emberek előtt megnyílt a lehetőség, hogy a parlamentben döntéshozó pozícióba kerüljenek, és ott belülről foltozgassák a rendszert. Az viszont hamar világossá vált, hogy nem elég a képviseleti demokrácia, kellenek civilek is, mert két választás között is vannak ügyek, amelyekkel foglalkozni kellene. Addig nincs is igazi demokrácia, amíg csak képviseleti ága van, és nincs részvételi.

Mi volt kezdetben az alapítvány elképzelése, hogyan lehetne megteremteni a részvételi demokráciát? Hogyan jött létre a szervezet, mik voltak az első célok?
Az Autonómia a civil társadalom fejlődésének elősegítésére alapult. Az alapító, Bíró András felismerte, hogy a legszegényebbeken úgy lehet segíteni, ha támogatjuk a kis helyi körök, a „helyi autonómia” kialakulását. Az is hamar kiderült, hogy a legszegényebbek a cigányok, de mire feleszméltünk, már volt legalább 300 cigány szervezet. Úgy tűnt, hogy ott van egy ilyen önszerveződési hajlam, amire a cigány civil szektor rátelepülhet. Az Autonómia fő csapásiránya az első tíz évben a „gyutacspénz” biztosítása volt. Ez egy visszatérítendő és egy vissza nem térítendő, kisebb összegű támogatást jelentett, amelyet kizárólag bejegyzett szervezeteknek juttattunk, elsősorban mezőgazdasági programok beindítására. A pályázóknak akár egy zsíros papírfecnin is elég volt beadniuk egy vázlatos tervet ahhoz, hogy munkatársaink meglátogassák a szervezetet, és együtt dolgozzanak tovább az ötleten. Azért a gazdasági támogatást választottuk, mert úgy láttuk, hogy kulturális és szociális támogatás már létezik, de ilyen típusú nem.

Ki finanszírozta mindezt?
Pénzt az alapításhoz egy svájci szervezettől, az International Foundation for Development Alternativestól (IFDA) kaptuk, később pedig különböző amerikai magánalapítványok finanszírozták a munkánkat Nagyon fontos tényező volt, hogy András csak pár éve érkezett vissza Magyarországra, előtte emigrációban élt, és például az ENSZ-nek dolgozott, ezért értette az amerikai partnereink nyelvét. És itt nem az angolra gondolok, angolul én is beszélek, hanem, hogy a potenciális adományozók olyan kifejezéseket használtak, mint például „harmadik szektor”, meg „fenntartható fejlődés”, amik nem szerepeltek a mi szótárunkban. Ennél is fontosabb volt, hogy András hiteles tudott lenni, mert a rendszeren kívülről érkezett, mi pedig gyanús kelet-európaiak voltunk.

Hogyan reagáltak a lehetőségre a cigány közösségek? Sikeres volt a program?
A rendszerváltáskor  nagyon sok mindenkinek kicsúszott a lába alól a talaj azzal, hogy elveszítette a munkáját. Megszokta, hogy eljár a gyárba dolgozni, ez volt az élete, így amikor ezt elvesztette, nemcsak a megélhetés hullott ki a keze közül, hanem a falujába, a közösségbe is vissza kellett illeszkednie. Az első mezőgazdasági programjaink ezt is segítették. A hirtelen munkanélkülivé vált emberek dolgozni akartak, ezért sok projekt nagyon jól alakult. A mezőgazdasági programoknak az volt a célja, hogy a saját fogyasztáson túl piacra is termeljenek, hogy így egy idő után önfenntartóvá váljon a projekt. Van, ahol ez sikerült is: 10-15 éve elkezdtek dinnyét vagy tormát termeszteni, és máig is csinálják. A visszatérítési arány is nagyon jó, 80 százalék körüli volt. Az évek folyamán aztán kidolgoztunk egy többlépcsős támogatási rendszert, amelynek során egyre csökkent a vissza nem térítendő támogatás aránya a kölcsönnel szemben. Ez volt az alapítvány hőskora. A programok nem csak anyagilag segítettek az embereknek, hanem elfoglaltságot, önbizalmat és elismerést is adtak nekik. Megéltünk, persze, kudarcokat is, például sok problémánk akadt a roma vezetőkkel, akik azt akarták, hogy rajtuk folyjon keresztül a pénz.

Mi változott azóta? Ha jól tudom, az alapítvány ma már nem mezőgazdasági programok beindításával fogalkozik.
A 10 éves évforduló környékén sok minden megváltozott. Egyrészt 1996-ban, a pilótajátékok miatt megalkották a pénzintézeti törvényt, amelynek alapján csak pénzintézet nyújhatott hitelt. Ez nagyban akadályozta a tevékenységünket, ezért ennek kiküszöbölésére létrehoztunk egy ilyen intézményt, a Mikrohitel Rt.-t. Továbbra is hittünk, hiszünk abban, hogy a mikrofinanszírozás egy jó dolog. A Mikrohitellel máig együttműködünk különböző konstrukciókban. A másik probléma az volt, hogy 2000 körül már eléggé megszilárdult a szociális háló, ami azt eredményezte, hogy a rászorulók elsősorban segélyt, másodsorban munkát szerettek volna, és csak harmadsorban jutott eszükbe, hogy össze is lehetne fogni. A mi mezőgazdasági programunkban való részvétel pedig sok esetben hátráltatta a segélyek kiutalását. Nehezítette a dolgot, hogy abban az időben már csak a cigányok maradtak munka nélkül, és elfogyott a lendületük, elfáradtak ebben. Ráadásul terményeket árulni sem lehetett csak úgy már, őstermelői vagy más engedélyek kellettek. Az EU-csatlakozás közeledtével minden kezdett bonyolultabbá, agyonszabályozottá válni, pályázni sem volt már olyan egyszerű. Az amerikai adományozók pedig szerettek volna tovább állni, mert úgy gondolták, itt már megszilárdult a demokrácia, és önfenntartó a rendszer. Ez teljesen érthető, mi is „magukra hagytuk” egy idő után a támogatottainkat.

Hogyan sikerült váltani? Mi ma az Autonómia profilja?
Addigra már jelentős tapasztalatra tettünk szert a pályázásban, ezért ma a tevékenységeink három fő ága a támogatások kiosztása, illetve a kereslet és a kínálat egymásra találásának elősegítése a pályázati „piacon”. Ez előbbi feladatunkat a Norvég Civil Alap megbízásából végezzük, három másik alapítvánnyal együtt. Jelenlétünkkel azt szeretnénk biztosítani, hogy a cigány szervezetek is részesüljenek a Norvég Alap támogatásaiból. A másik ágban uniós pénzekkel foglakozunk. Itt nem pályázatokat bírálunk, hanem a Nyílt Társadalom Intézetével (OSI) együttműködve abban segítünk, hogy mindenkihez elérjenek az információk, hogy összehozzuk az embereket a forrásokkal és egymással. Itt inkább szakmai háttértámogatást nyújtunk, képzéseket szervezünk. Ha megnyerik a pénzt, akkor is szupervíziót biztosítunk, hogy elősegítsük a pályázat tartalmi megvalósulását. Fontos, hogy csak akkor pályázhatnak a pénzekre, ha valóban romák is részt vesznek már a projekt megtervezésében is. Harmadik nagy projektünk egy TÁMOP program, ami arról szól, hogy közösségfejlesztéssel a mélyszegénység ellen, és az a feladatunk, hogy segítsük azokat a pályázati nyerteseket, akik a saját hátrányos helyzetű kistérségükben alternatív szociális szolgáltatásokat kívánnak bevezetni a jelenlegi igen gyenge ellátottság kipótlására. Ezt a Közösségfejlesztők Egyesületével, a VÁTI-val és a Szociális Szakmai Szövetséggel együtt csináljuk. A negyedik pedig egy lakhatási program, ami abból áll, hogy a lakásfelújítási céllal takarékoskodó roma családok pénzét kiegészítjük: egyrészt megtoldjuk ugyanannyival, amennyit megtakarítottak (matching), másrészt a mezőgazdasági programokhoz hasonlóan egy kis összegű, kamatmentes hitelt is nyújtunk nekik. Emellett tartunk számukra képzéseket a kamatos hitelfelvétel hátulütőiről is.

2011 első felében Magyarország az EU soros elnöke, és a félév kiemelt témája a romák integrációja. Mit vártok ettől a félévtől? Mire lenne szerinted szükség?
Én még nem láttam, hogy lenne a kormánynak konkrét roma integrációs programja az EU-s félévre. De a romaprogramok Mária Terézia óta nem sokat változtak: lakhatás, munka, oktatás. Ilyen-olyan szintű nagy programok vannak most is, és kellenek is a jövőben, de ezeknél az lenne a folyamatos értékelés, visszacsatolás, a kisebb bürokrácia, a tartalmi követés és a komplexitás lenne a a nagyon fontos. Alapítványunk célja kezdetektől fogva az volt, hogy modellszerű tapasztalatok nyújtásával kísérelje meg befolyásolni a társadalom működését. Ennek szellemében szerintem kis pénzekkel, sok odafigyeléssel, kis közösségek kis projektjeit kell támogatni, ami lehet egy helyi újság létrehozásától elkezdve az iskolafelújításig bármi, csak legyen egy eleje és egy vége, hozza össze az embereket, döntsenek együtt, és lássák, hogy a döntésük számít. Ez mostanában hiányzik a rendszerből.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.