A foglalkozások a globális és helyi összefüggéseit mutatták be, olyan problémáknak, mint a vízhez való hozzáférés, az olajhelyzet Ecuadorban, vagy a vállalatok társadalmi felelőssége.
A 12-20 éves diákokkal végzett oktatási munka célja az volt, hogy úgy tanítsunk a természeti erőforrásokhoz való hozzáférésről, illetve annak problémáiról a diákokat, hogy a művészetre nevelést és a drámapedagógia eszközeit kössük össze a környezeti neveléssel.
Tapasztalataink szerint ezek a nonformális oktatási módszerek a művészeti neveléssel összekötve jobban alkalmazhatóak a gyerekeknél a klasszikus iskolai kereteken belül tartott óráknál. A diákok fogékonyabbak, hogyha az ismeretátadás a rajzolással, a festéssel, vagy egy színdarabkészítéssel van összekötve.
A foglalkozások kialakításánál fontos alapelv volt, hogy minden órába legyen beépítve az önismeret, az ismeretátadás, illetve a csoportmunka. Az önismereti rész ez esetben azt jelentette, hogy ahhoz hogy egy konkrét problémát feldolgozzunk a diákokkal szükség volt rá, hogy megismerjük, ők hogyan viszonyulnak hozzá. Mik a már meglévő ismereteik egy adott témáról? Mik az ő környezetükben fellelhető problémák, milyen a környezetük, és hogyan tudják saját magukat elhelyezni ebben? Mi lehet az ő szerepük abban, hogy milyen környezetben élnek?
Az, ahogyan értelmezik a környezetüket és abban önmagukat, hatással van arra is, ahogy a későbbiekben viszonyulnak hozzá. Amikor például az étkezési szokások, illetve lehetőségek különbözőségéről készítettünk foglalkozást, az volt a célunk, hogy megmutassuk a gyerekeknek mennyire másfajta étkezési szokások vannak a világban. Láthatták, hogy egy afrikai család a 10-edét sem tudja élelmiszerre költeni, mint egy európai, illetve, hogy az európai, illetve amerikai fogyasztási problémáknak mik a hátrányai. Ehhez szükségünk volt arra, hogy először azt tudatosítsuk bennük, milyenek az ő étkezési szokásaik, mit esznek egy hét alatt, hol vásárolják azt. Csak ennek tudatosítása után tudtunk oda eljutni, hogy ehhez képest melyek a különbségek más országokhoz képest, illetve mi lehet ennek a globális vetülete.
A hátrányos helyzetű iskolákban nagyon jól alkalmazhatóak voltak a művészetalapú, kooperativitást elősegítő technikák, és sokkal jobban tudtuk használni, mintha csak a verbalitásra építettünk volna. Ezen túlmenően a hátrányos helyzetű iskolákban még fontosabb szempont volt, hogy megértsük, ők mit gondolnak a saját környezetükről, ők mit gondolnak érdekesnek, fontosnak.
Bővebben az eredményekről és fotók (vedegylet.hu)
