Nyomtatás
2015. november 18., szerda 11:35

Verzió 2015: Ami megmaradt – Pietra Brettkelly: Pislákoló igazság

Írta: 

Pietra Brettkelly új-zélandi filmrendező Afganisztán múltját kutatja a Pislákoló igazság című dokumentumfilmjében, amelyből a közel-keleti ország egy kevésbé ismert arca rajzolódik ki. Egy olyan országé, ahol a kulturális és művészeti élet virágzott, ahol a nők miniszoknyát hordtak.

Pietra Brettkelly dokumentumfilmjében három olyan elhivatott embert követ, akik évtizedek óta azon fáradoznak, hogy az afgán filmarchívumot és az ott tárolt filmtekercseket megőrizzék, és azokat lehetőségük szerint az eltérő vidékeken élő afgán lakosságnak is levetítsék. A fiatalabb (afgán) generációk számára ugyanis Afganisztán biztosan nem azt jelenti, amit – mondjuk – a 30-40-es vagy akár 50-es években születettek számára. Ők még emlékezhetnek arra az Afganisztánra, amelyet a művészetek és a kultúra sokszínűsége jellemzett.

A Pislákoló igazság – a filmben megtalált tekercsekhez hasonlóan – fontos dokumentum, hiszen emlékezteti az afgán lakosságot és mindenkit szerte a világban, hogy Afganisztán több – volt – annál, mint egy szétbombázott, háborús övezet. A közel-keleti ország – Szíriához hasonlón – nagy múltra visszatekintő állam, amelynek szomorú története az 1970-es években kezdődött. Az azt megelőző időszakot (1933-1973) még a stabilitás jellemezte, ekkor uralkodott Zahir sah.

Az afgán mozi is jó időket élt ekkor. Az első kamerát Habibullah Khán hozta országába. Habibullah 1901 és 1919 között volt Afganisztán emírje. Az 1970-es évek után viszont az addig készült filmek veszélybe kerültek, később a tálibok több mozgóképet elpusztítottak, s csak a filmarchívum néhány munkatársának köszönhető az, hogy több tekercs épségben megmaradt: az épület bizonyos részein titkos rejtekhelyeket építettek a falba.

A Pislákoló igazság több képsort áldoz arra, hogy betekintést nyújtson az afgán filmművészetbe. A három főhős végig azon fáradozik, hogy a tekercseket megóvják. Tulajdonképpen két utat követhet a néző: A film egyrészt az archívum épületének és a filmek restaurálását mutatja, tehát a jövő felé halad, másrészt a munka közben a múltat idézi fel. A kiindulópont a jelen, amelyben az emberek se a múltat, se a jövőt tekintve nem lehetnek annyira bizakodók, de legalább mindent megtesznek azért, hogy ez változzon.

A Pislákoló igazság hiánypótló alkotás, a féltve őrzött kincsek filmje, a kincseké, amelyek megmaradtak.

A filmet a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon láttuk.

 

Kapcsolódó elemek