Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Kultúra Utazás Európán keresztül – Per Nyholm: Európaiak
2015. január 19., hétfő 22:42

Utazás Európán keresztül – Per Nyholm: Európaiak

Írta: 

Az elismert dán újságíró, Per Nyholm, időn és téren át kalauzol bennünket Európáról írt 600 oldalas könyvében, melyben azt kutatja, mit jelent a közép-európaiság, már ha ez a fogalom létezik egyáltalán.

Az Európaiak azon könyvek sorát gazdagítja, amelyeket az ember, ha már egyszer elkezdett, igen nehezen tesz csak le – természetesen nem árt, ha Európa történelme az érdeklődési körök egyike. Valamelyest vicces, hogy amikor a könyvet 2009-ben az Európai Könyvdíjra jelölték, az Európa Tantusz könyvek (Europe for Dummies) c. kötet nyert. Per Nyholm jól megírt és lebilincselő írása Carsten Ingemann gyönyörű fotóival kiegészülve azonban könnyedén tekinthető olyasfajta műnek, amely olyan tényeket és történeteket ismertet, amelyeket mindnyájunknak tudnunk kellene az öreg kontinensről.

Bár maga a cím azt sugallja, hogy Európa minden szegletéről egyenlő mértékben szerzünk tudást, a könyv valójában Közép- és Kelet-Európa történelmére fektet nagyobb hangsúlyt. Nyholm, aki a Jyllands-Posten dán napilap közép-európai és balkáni tudósítójaként dolgozott 1986 és 2005 között, többször említi, hogy a Balti-tenger és a Balkán között elterülő régió sokkal jobban lenyűgözi, mint a Nyugat. Éppen ezért azt kutatja, hogy beszélhetünk-e közép-európaiságról, s ha igen, akkor mit is jelent pontosan ez a fogalom.

Válaszok után kutatva Nyholm körbejárja Európát. Utazását otthon (Rómában) kezdi és otthon (Dániában) is fejezi be, miközben ellátogat több posztkommunista országba, köztük Magyarországra, valamint – földrajzilag tekintve – más nyugat-, észak- és dél-európai államba is. Nyholm utazása során az olvasót egyre inkább arcul csapja az a tény, hogy bizony minden nemzetnek, országnak és etnikai csoportnak megvan a saját maga bonyolult történelme, ráadásul a múltban történt események napjaink társadalmát még mindig erősen alakítják. Svájcra természetesen kivételként tekinthetünk ez alkalommal is.

Az olvasó értesül róla, hogy bizony a jóléti állam megléte nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden nagyszerű és a dolgok a jó irányba haladnak. Per Nyholm azonban cseppet sem hagy fel a bizakodással Európa jövőjét illetően. A szerző lényegében egy örök optimista, aki hisz az egységes Európában mindazon különbségek ellenére is, amelyek akkor válnak leginkább láthatóvá, amikor az országok, nemzetek és etnikai csoportok kapcsolatát kívánjuk elemezni és tárgyalni. De ami még fontosabb, azon különbségek ellenére is, amelyek olykor meggátolják az azonos határokon osztozókat, hogy békében éljenek egymás mellett, és amelyek olykor csak tovább súlyosbítják a problémákat. S hogy Belgiumot vagy Koszovót hozzuk példának, az teljesen mindegy.

Mivel Nyholm részletes leírása Európa történetéről saját személyes emlékein és tapasztalatain alapul, a könyvet nem lehet objektív munkának tekinteni, azonban a szubjektivitása és őszintesége tulajdonképpen a két legfőbb erénye. A szerző például szembe mer nézni mind hazájának, mind Európának a hibáival anélkül, hogy túl bíráskodó vagy pesszimista hangvételt ütne meg, még ha egy ponton valami ilyesmit is ír: a népirtás része az európai öntudatnak. Bár Nyholm egy kiadós érzelmi tehert viselő kontinens történetét meséli el, Európát mégis forradalmi földrésznek tekinti, amely sok nagyszerű eredményt ért már el, s amely a jövőben valószínűleg még többet fog.

Nyholmnak nem áll szándékában megmondani az olvasónak, mit higgyen vagy csináljon, inkább arra bátorítja, hogy kérdéseket tegyen fel, vitákat kezdeményezzen és másokra európai honfitársaikként tekintsen. Modern társadalmunkban a nemzeti öntudat érzete olykor elhalványodik, olykor épp megerősödik, előbbi esetében pedig gyakran az európai identitás veszi át annak helyét.

Mindazonáltal ezt a jelenséget külső és belső tényezők egyaránt befolyásolják: pl. hogy az anyaországban vagy attól távol élünk, a személyes tulajdonságaink, az uralkodó politikai, társadalmi és gazdasági helyzet, stb. Nyugodtan kijelenthetjük viszont, hogy ugyan mindannyian különbözőek vagyunk, mégis hasonló értékrenden osztozunk. Európa jövöjét még mindig rejtély övezi, ami biztos, az az, hogy Per Nyholm teljes mértékben optimista.

Tudj meg még többet a Per Nyholmmal készült interjúból!

Mi jelentette a legnagyobb kihívást a könyv írása közben?
Miután aláírtam a szerződést a dán kiadóval, majdnem visszaadtam. Hirtelen a várva várt munka – egész Európa, az összes nép, az összes kultúra, hagyomány, táj, város és a történelem – túl megterhelőnek tűnt. Egy idő után azonban megnyugodtam, azt mondtam magamnak: Nos, most csak könnyedén, egy egész év vár rád, illetve a havi fizetésed. Ne aggódj, kezdd el és ne siess. (Ez a balkáni háborúk után volt, ahol sok mindent összegyűjtöttem már.) Egy esős napon elsétáltam hát a Stazione Terminibe – azokban az években Rómában éltem –, és felszálltam egy vonatra, amely épp elindult valamerre. Így vette kezdetét a projekt.

Mindig is ezzel a módszerrel dolgoztam: megfogtam egy jegyzetfüzetet, otthagytam az asztalt, utaztam az ismeretlenbe, valami majd úgyis történik. Szeretem a lassú ételeket, a lassú beszélgetéseket és a lassú utazásokat. Ebben az esetben az utazás – vonattal, autóval, busszal, komppal és nagy ritkán repülővel, mivel utálom a repülést – valamivel több mint két évig tartott, és a sarki vizektől Ciprusig és Írországtól Kelet-Ukrajnáig vitt. Természetesen újra meg újra visszatértem Rómába, hogy megírjak néhány komolyabb szöveget, ruhát váltsak, gondolkozzak, de az Európaiakat az úton tapasztaltam meg. Gyakran újra meglátogattam embereket és helyeket, legfőkébb a korábbi kommunista országokban, amelyek annak idején külföldi tudósítóként inspiráltak. Az írás nem bizonyult olyan bonyolultnak, a személyes megfigyelések, az aktuális események és a történelem egyfajta keveréke, úgy tűnik, fekszik nekem.

Hogyan reagált a dán közönség?
A könyv fogadtatása Dániában nagyszerű volt. Hogy meglepődtem-e? Nagyképűen, de azt kell mondanom, hogy nem. Tudtam, hogy jó a könyv. Már rég elfogyott az összes példány, és sajnálatos módon, főleg ezekben a nehéz időkben, senki sem mutat érdeklődést a hazámban aziránt, hogy kiadjon egy korszerűsített kiadást. Nagy örömmel tölt el, hogy a könyv magyarul is megjelent. Nagy meglepetésemre és örömömre az Európaiakat 2009-ben jelölték az Európai Könyvdíjra, amelyet Delors-díjnak is hívnak az EU Európai Bizottságának korábbi elnöke miatt. Egyáltalán nem meglepő, hogy a kötet veszített egy francia könyvvel szemben, amely, ha jól emlékszem, Európa Tantusz könyvek (Europe for Dummies) címmel jelent meg.

Nagyon sok minden történt, mióta a könyve megjelent. Még mindig olyan optimista Európával kapcsolatban, mint volt, vagy azért már valamennyire aggasztják a közelmúlt eseményei?
Mindig is optimista voltam Európát illetően. A jókora pesszimizmus, amelyet én európai mazochizmusnak hívok, jelen van, de sok esetben alaptalan. Igen, meg kell küzdenünk néhány pénzügyi, gazdasági és társadalmi problémával, de a legtöbb krízisről kiabáló ember, többnyire az európai egységesítési folyamat ellenzői, nem tudják, mi is a krízis valójában. Krízisnek nevezzük, amikor az iskolák, a kórházak és más nélkülözhetetlen szolgáltatások megszűnnek, amikor a fizetéseket és a nyugdíjakat nem fizetik, amikor az állam kezd el-eltünedezni. Még közel sem járunk ehhez, és nem is leszünk, köszönhetően az EU fegyelmének. Az említett nehézségek, amelyek a legfőbb – de nem az egyetlen teendőt – jelentik az új Juncker-bizottságnak, lassan és fájdalmasan már megoldódni látszanak. A helyzetünk sokkal rosszabb is lehetne az EU, a belső piac, stb. nélkül.

Európa már közel 1500 éve létezik, nem is olyan régen még leginkább azzal foglalatoskodott, hogy saját magát pusztítsa el végtelennek tűnő háborúk sorával. Csak az utóbbi 50 évben sikerült békében élnünk, s ennek a békének köszönhetően óriási lépéseket tettünk, s ugyan nem számoltunk eddig az erőforrásaink végességével, de azért már ezen a problémán is dolgozunk, ahogy kell. Mégis, napjainkban a legtöbb európai élete jobb és biztonságosabb, mint a szüleiké, nem is beszélve a nagyszüleikről. A nemzetek sorakoznak, hogy EU-taggá válhassanak, a jelenlegi generáció pedig tulajdonképpen az első nemzedék Európában, amelynek nem kell félnie a más európaiakkal vívott háborúktól. Ha valami aggaszt, az az, hogy ezeket ez eredményeket nem annak tekintik, amine kellene, vagyis európai eredményeknek. Több állam vagy kormány vezetője az EU jelenlegi sikereit a sajátjukénak tekintik, a hibáikért pedig az EU-t hibáztatják – beleértve Magyarország miniszterelnökét, Orbánt is, akivel még fiatalkorában találkoztam, és akit egy ideig még csodáltam is, de ebbe a kategóriába tartozik Cameron brit miniszterelnök is. A nyílt beszéd lenne a másik fő teendője a Juncker-bizottságnak, illetve az, hogy a generált opitimizmussal és tudással Európát és az európaiakat szolgálja az európai vezetők helyett.

Általában véve optimista vagyok, ahogy már korábban is említettem. Hiszem, hogy a következő 20-30 évben a független államok jelenlegi uniója egy szövetséges Európának adja át helyét, közel 40 államot magába foglalva, azaz a jelenlegi tagokat és olyan országokat mint Ukrajna, a Belarusz Köztársaság, Moldávia, Katalónia, Skócia, a wallonok és a flamandok országai. Természetesen gondolok itt Norvégiára, Svájcra és Izlandra, valamint a maradék balkáni országra, és remélhetőleg Törökország is csatlakozik majd. Európa továbbra is megmarad forradalmi kontinensnek: ha 30 évvel ezelőtt a Vörösmarty téren azt hirdettem volna, hogy a berlini fal hamarosan leomlik vagy hogy a balti köztársaságok, Magyarország és az úgynevezett keleti blokk más országai nemcsak az EU-nak, de a NATO-nak is tagjai lesznek, pszichiátriai intézetbe küldtek volna, nem a börtönbe. De így történt. Nem szabad lebecsülnünk sem Európát, sem az európaiakat! Az emberek néha kérdezik tőlem: De Európának sosincs vége? Természetesen, valahol igen. Európa ott ér véget, ahol az európai értékek véget érnek. Ezek az értékek terjeszkednek, legalábbis eddig úgy néz ki. 1989 előtt többé-kevésbé az Elbánál végződtek, most valahol Kelet-Európában, Kelet-Ukrajnában és a Baltikum keleti részén, ami igazán aggaszthatná a megmaradt diktatúrákat, és tudniillik aggasztja is.

A könyvében írja: „Európainak lenni annyit jelent, hogy az ember kritikusan tekint magára". Ön szerint az európaiak többsége így él?
Az önkritika – nem összetévesztve a szó perverz kommunista használatával – valóban európai érték. Az évszázadokon át gyakorolt kritika és szkepticizmus nélkül Európa nem lehetne az, ami ma – Descartes, Kant, Spinoza, Kierkegaard és Sartre után –, a legvonzóbb kontinens a földön. 2013-ban és 2014 első hónapjaiban az Európai Bizottság kulturális bizottságában foglaltam helyet azzal a céllal, hogy megalkossuk az Új Narratívát Európa számára. Azt hiszem, elbuktunk, aminek egyik oka abban keresendő, hogy a 15-20 tagból mindösszesen hárman érkeztek Kelet- és Közép-Európából. Köztük volt Konrád György, akit már évek óta ismerek és csodálok. Számomra ő testesíti meg az európaiságot, a jó gondolkodót, aki kritikus, éber, tréfás, toleráns és aki gyönyörűen beszél. Emlékeztet bennünket arra, hogy kritikusak legyünk magunkkal és másokkal szemben, hogy joggal bírunk a tekintetben, hogy a döntéshozóink komolyan vegyenek minket, és hogy a mi feladatunk az, hogy a társadalmunkat – és nem mindig a döntéshozóinkat – vegyük komolyan.

Ugyancsak írja, hogy „1989 egyike a legszebb fejezeteknek az európai szabadság történetében", de valami elromlott. És igen, Magyarországon az állampolgárok nagy százaléka pesszimiszta a jelennel és a jövővel kapcsolatban. Ez azonban nem csupán Magyarországra jellemző, de a bolgár, észt és a litván barátaim is hasonlóan jellemezték a szituációt saját hazájukban. Milyennek látja Magyarországot és a többi posztszocialista országot ma?
Pesszimizmus uralkodik, amit korábban európai mazochizmusnak hívtam, de nemcsak keleten, hanem a legtöbb európai országban, Bulgáriától és Görögországtól kezdve Olaszországon és Spanyolországon át Franciaországig és a jómódú északi országokig. Sok helyen jogosan, a gyenge gazdaságok és a munkanélküliség miatt. Máshol, mint pl. Dániában, ez a félig fasiszta tendenciák csúnya növekedéséhez vezetett, ami a nem valóságos elvárásokkal köthető össze. Ez a túl elnéző jóléti állam hatása, amely tovább már nem finanszírozható. Koppenhágában nőttem fel a 1940-es és 1950-es években, egy, a munkásosztály és az alsó középosztályhoz tartozó, családban. Az édesanyám egyedül nevelt, továbbá nagyon keményen dolgozott, de így is nagyon kevés pénzünk volt. A szegénység mindig körülöttünk ólálkodott. Akkoriban a munkanélküliek ételért könyörögtek, manapság kicsi, kényelmes lakásokban élnek, ahová a hideg és a meleg vizet is bevezették, valamint színes tévé és mobiltelefon tulajdonosai, illetve jogosultak egészségügyi ellátásra és más szolgáltatásokra is. Természetesen nincs sok pénzük, de tisztességes életet élnek, ahogy kell, de ők mégis panaszkodnak, és akadnak cinikus politikusok, akik igazat adnak nekik. Azt akarod, hogy Magyarország visszatérjen a kommunista időkbe? Feltételezem, nem. A balti államokat elég jól ismerem, azok nem akarnak visszatérni a szovjet szabályokhoz, biztonságban érzik magukat az EU-ban és a NATO-ban. Problémák mindig is lesznek, de ne panaszkodjunk!

A délszláv háborúk alatt a Balkánon tartózkodott, és több temérdek nehézséggel küzdő helyen is járt, de a komoly témák bemutatása mellett mindig megtalálta a módját annak, hogy az adott régió vagy ország jó oldalát is láttassa, az emberek pedig mindig központi helyen szerepeltek az írásaiban. Helyes megállapítások ezek? Előfordult, hogy valaha azt érezte, hogy nem tud semmi jót írni egy helyről vagy az ott élőkről?
Az emberek, főként az európaiak, mindig is központi helyet foglaltak el az írásaimban, akkor is, ha olyan hősökről szóltak, mint Petőfi Sándor, Nagy Imre vagy Hegedüs András, akivel pár évvel ezelőtt két napon keresztül beszélgettem. H.C. Andersen dán mesélő – és ne felejtsük el, hogy lenyűgöző utazó is volt – egy Isztambulról és a Boszporuszról szóló esszém központi figurája, amelyet nemrég küldtem át az Aarhus Egyetem kiadójának. Mindig az egyén az első, aki lehet taxisofőr, dunai halász, prostituált vagy épp az állam feje. Rajtuk keresztül mesélem el a történetet. Hol tartana ma a majdnem egységes Európa olyan személyek nélkül, mint Lech Walesa, a lengyel pápa, Vaclav Havel, Robert Schuman és Konrad Adenauer, vagy a bátor magyar kormány nélkül, amely 1989-ben megengedte a keletnémet turistáknak, hogy a Nyugat felé folytassák útjukat? Nem lennénk itt, ahol most vagyunk. Szeretném hozzátenni, hogy a névtelen embert mindig is előnyben részesítettem a döntéshozóval szemben. A Balkánon távol maradtam a politikusoktól és a hétköznapi embereket kerestem. Miért kellett volna egy olyan polírozott gengszterrel beszélnem, mint Milosevics? Az olvasóim sokkal több információhoz jutottak akkor, amikor a boszniai Bijelinában élő disznópásztorral találkoztam, akit a muszlim szomszédairól kérdeztem. Ó – válaszolta a közeli erdőre mutatva – ott élnek. Majd a következőt kérdeztem: Beszél velük? Igen – mondta – a puska csövén keresztül beszélgetünk. Ilyen válaszok mellett nincs szükség arra, hogy politikusokkal vagy diplomatákkal találkozz. A történet direkt és érthető, és lehetővé teszi az olvasó számára, hogy úgy érezze, ő maga is a részese.

Közben találkozol persze borzalmas emberekkel, és megpróbálod őket akként leírni. Nem hiszem, hogy arról vagyok híres, hogy elnézően és kedvesen bánnék a politikusokkal, főleg nem a vezetőkkel. A legtöbbjüket hazugnak és csalónak tartom, és így is írok róluk. De még a legsivárabb hely is élvezi a szimpátiámat. A balkáni háborúk alatt alkalmanként a knini szerb enklávéban tartózkodtam Horvátországban, amely még ma sem az a hely, ahová sok ember vakációzni menne. Én szerettem, még ha sok minden történt is ott, s a múltja emberi tragédiával teli. Ugyanazt érzem és írom Koszovóban, Albániát és Ukrajnát pedig igazán szeretem.

És végül, tervez új könyvet írni?
Nagyon szeretnék írni egy új könyvet, ami már a negyedik lenne. Tudom a témát: utazások és gondolatok a jelenünkben, jövőbeli kilátások – valahogy azt érzem, hogy a technológia embertelenné tesz minket. Ezenfelül a kötet nagyobb része az USA-ban játszódna. 71 évesen azonban már nem érzem magam olyan agilisnek, mint annak idején, és nagyon kevés időt tudok csak a könyvre szánni. Minden vasárnap írom a rovatomat a régi újságomba, a dán Jyllands-Postenbe, emellett próbálok időt szakítani az észt Postimees nevű újságra is. Még mindig az EU körül sürgök-forgok beszédeket tartok, és természetesen volt szerencsém interjút adni neked.

Per Nyholm Európaiak c. kötete a M-érték Kiadó gondozásában jelent meg és az Alexandra könyváruházakban vásárolható meg.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.