Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Kultúra A nehézfiú, az üzletasszony és a gyerekek
2013. február 22., péntek 06:12

A nehézfiú, az üzletasszony és a gyerekek

Írta:  Majsa Barbara

Bunbakok a moziban
Bűnbakok az amerikai és a magyar filmművészetben

A mozgókép realista művészetként indult és megszületése óta rengeteget fejlődött, egy valami azonban megőrizte központi helyét a filmek univerzumában: a nézők azonosulását segítő szereplők. A bűnbak alakjának filmbeli megjelenése nem véletlen, a legtöbb esetben – szerepkörtől függetlenül – az ártatlanul megvádolt személy együttérzésre sarkallja a nézőket.


A bűnbak jelentése a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint: „Akire – noha ártatlan – ráfogják a mások bűnét.” E meghatározás helytálló, viszont nem feltételezi azokat a társadalmi mechanizmusokat, amelyek a bűnbakképzés hátterében állnak. Soósné Dr. Faragó Magdolna a folyamatot így írja le: „olyan attribúciós (oktulajdonítási) folyamat (többnyire frusztráció, félelem hatására), amelyben a csoport valamely személyt (magánál tehetetlenebbet, alábecsültebbet) vagy csoportot (pl. kisebbségeket) okol problémáiért, arra vetíti ki negatív érzelmeit. A bűnbak elleni közös agresszív fellépés, ellenséges viszony a többieknek összetartozás-érzést, biztonságérzést kölcsönöz.”

René Girard munkássága alapköveinek a bűnbak mechanizmus (scapegoat mechanism), a mimetikus vágy (mimetic desire) és a mimetikus vetélkedés (mimetic rivalry) tekinthető. A professzor híres háromszöge – alany, tárgy és modell, mediátor hármasa – egyszerűen vázolja fel a konfliktus kialakulását, amely végül a bűnbak kiválasztásához vezet; a résztvevők egymás utánzásával lerombolják a társadalmi különbségeiket, eltörlik az addig fennálló rendet, és nem engedik, hogy bármely felsőbb hatalom vezesse őket. Girard szerint a folyamat során a pánik és a zűrzavar folytatódik, mert elvesztették azt a viselkedési mintát, amellyel definiálni tudnák magukat. Ezért riválisuk iránt érzett utálatuk által tulajdonképpen a saját sötét oldalukat gyűlölik. A közösség a társadalom pereméről áldozatot választ, akit felelősségre vonnak a kialakult helyzetért, együttesen bűnösnek nyilvánítják, így a közösség tagjai újra egyesülni tudnak. Idővel pedig a társadalom felmenti a bűnbakot – helyettes-áldozattá (surrogate-victim) lesz Girard szavaival élve, például Jézus –, akire emlékezve a közösség tagjai helyreállítják a békét.

A hetedik művészet esetében főként a klasszikus hollywoodi elbeszéléssel készült alkotások kapcsán beszélhetünk bűnbakról, mivel alakja és története egy cselekménybe – fiktív vagy non-fiktív – ágyazva, kauzális események láncolataként jöhet létre, ami megfelel a Girard által elmondottaknak. Fikciók esetében a filmkészítő vagy a stúdió dönt a befejezésről – bűnös vagy áldozattá válás –, míg az életrajzi ihletésű mozgóképek többnyire ragaszkodnak a történelmi hűséghez.

A bűnbak elsődlegesen ember – egyes műfajok felvonultathatnak robotokat vagy más emberi tulajdonsággal felruházott élőlényeket –, akinek életébe a nézők betekintést nyerhetnek. A bűnbak a mozgóképen belül egy olyan utat jár be, amely földrajzi helytől, műfajtól és stílustól független; a megfelelő filmnyelvi eszközök alkalmazásával, a cselekmény drámaiságától függően egyaránt remekül funkcionálhat vígjátékokban, thrillerekben és gengszterfilmekben. Bárdos Csaba, filmesztéta-tanár szerint „A bűnbak legtöbb esetben a főhős vagy olyan szereplő, akivel együtt érezhet a néző.” Általánosságban az egyén, vagy egy csoport kiemelése és szembesítése történik egy generalizált problémán keresztül, azok mikro- és vagy makro környezetében.

Mivel a probléma szerteágazó, és a megoldás egy kifinomult rendszer objektív vizsgálódását igényelné az adott helyzetben, magukat, vagy magát vezetőként aposztrofáló oldalnak tartó erő leegyszerűsítve, hibásnak nevezi meg a rendszerint ártatlan, a körülmények áldozataként megjelenő karaktert.”

Paul E. Graham III disszertációjában 1967-1999 között készült mozgóképek szűkebb, hasonló attribútumokat magukon hordozó filmek csoportját vizsgálja. Dolgozata azért is figyelemre méltó, mert a Hays-kódex (Amerikai Mozgóképgyártók és Forgalmazók Szövetségének filmgyártási szabályzata) eltörlése utáni időszakot tanulmányozza. Analízisében sok egyéb alkotás mellett részletekbe menően foglalkozik a Keresztapa-trilógia, a Taxisofőr, a Végzetes vonzerő és az Amerikai história X zsánerfilmekkel, az amerikai álomhoz való hozzáállásukat nevezve meg viszonyítási alapként. Ronald Austin esszéjében (Sacrificing Images: Violence and the Movies) kitűnően összefoglalja a bűnbak alakjának módosulását az amerikai filmekben. A korai évek Hollywoodja a lázadó vagy elnyomott karaktereket tüntette fel áldozatként, akik illeszkednek a Girard által megfogalmazott modellbe, így szépen lassan üldözésük csodálattá változott. Ilyen például Spencer Tracy karaktere Fritz Lang Téboly című filmjében, ahol Joe Wilsont, aki átutazóban van a kisvárosban, egy gyermek meggyilkolásával vádolják meg, s vetik börtönbe, amely a feldühödött lakosság erőszakos cselekvéseinek köszönhetően a tűz martalékává válik. Később megjelentek a nehézfiúk (heavies), mint például Al Pacino Michael Corleone szerepében, akik felváltották a szerethető karaktereket, és a nézők katarzist élhettek át akkor, amikor azok a nehézfiúk, akiket a társadalmat sújtó rendellenességekért felelősségre vontak, meghaltak a filmvásznon. Austin könnyelműnek tartja az effajta helyettes áldozatiságot (surrogate victimage) a kortárs (’90-es évek) mozgóképek esetében.

A ’80-as évek aztán új bűnbak-típust teremtettek, ezúttal a nő személyében. A háttérben az egyre több változást elérő női mozgalmak és a Ronald Reagan által vezetett konzervatív politikai irányzat állt, ami a régi családmodellt – kenyérkereső apa és háziasszony feleség – népszerűsítette. A Glenn Close és Micheal Douglas főszereplésével készült Végzetes vonzerőben a férfias üzletasszony, Alex bűnbak, aki veszélyezteti a konvencionális családmodellt. A szüzsé engedelmeskedik az adott kor követelményeinek: a mozgókép Alex halálával zárul, akire Graham az egyedülálló nők mártírjaként tekint. Mert, ahogy Graham fogalmaz, „A rend fenntartása érdekében, a liberális összeesküvés és a női haladás szimbólumát meg kell semmisíteni.”

A magyar filmművészet az amerikaihoz hasonlóan igazodott az adott kor körülményeihez – az első világháború és a rendszerváltás közötti időszak politikai rendszerei bőven szolgáltak alapanyaggal a filmesek számára –, viszont a hazai alkotások jelentős része hosszabb-rövidebb ideig tartó betiltást követően kerülhetett csak a mozikba. Filmtörténetünk néhány bűnbakját Radványi Géza Valahol Európában, Bacsó Péter A tanú és a Balekok és banditák filmjeiben lehet felismerni, akik nem feltétlenül illenek Girard koncepciójába.

Bárdos Csaba szerint a háborút követő időszakban az elzüllött, magukra maradt gyermekek azok, akiket a felnőttek az áldatlan állapotokért okolnak. Somlay Artúr gondolatain keresztül megérthetjük, hogy valójában: »Ki is a hibás mindezért« Ezzel a kérdéssel korszakokat átívelő gondolkodásra késztet minden nézőt, és mérföldkövet jelent mind a magyar, mind az egyetemes filmtörténet szempontjából, legyen szó akár széleskörű társadalmi konfliktusról, akár individuális krízisről. Az általa kimondott »Nem a Te hibád!« leveszi a bűntudat terhét a bűnbakká vált áldozatokról, és átértelmezi azt, így nyújtva feloldást a nézőkben.”

Bacsó szatirikus hangvételű A tanú című alkotásának bűnbakja Dániel Zoltán, akit koholt vádak alapján, barátja Pelikán elvtárs tanúvallomása miatt ítélnének el. Mivel utóbbi képtelen a bíróságon elismételné vallomását, halálra ítélik őt is, végül azonban mindketten megmenekülnek, bár azt mindannyian tudjuk, hogy a valóságban az akasztások nem maradtak el. Dániel alakja Girard bűnbak mechanizmusával nem magyarázható, mivel annak alapkitétele – miszerint a bűnbak a társadalom pereméről való – nem teljesül, azonban ettől függetlenül mégiscsak bűnbak, hiszen olyasmiért akarják elíténi, amit nem követett el. A Balekok és banditák főszereplője Dr. Bűnbak szakadt értelmiségi, akit egész életében csak kihasználtak. Mikor ő maga is ráébred erre, elhatározza, hogy hivatásos bűnbakként fog dolgozni. Megnyitja bűnbakirodáját, de egyik napról a másikra újra bajba majd börtönbe kerül, ahonnan egy maffiózó segítségével szabadul, aki később szintén becsapja. A fiatal férfi hiába értelmiségi, mégis a társadalom szélén tengődik, a kezdeti naivitását hátrahagyva előnyt akar kovácsolni megbélyegzett sorsából, de kevés sikerrel. A nézők minden bizonnyal rajta és nem vele együtt nevetnek, de egyúttal azonosulni is képesek vele.

Bűnbak bárki, bármilyen indokkal lehet a filmvásznon nemtől és kortól függetlenül. Ahogy az egyes példákon láthattuk a mozgókép és általa a film készítői mindig kommunikáltak a befogadóval. A bűnbak útját követve a nézők így vagy úgy, de elégtételt nyerhetnek – leginkább a filmkészítők által sugallt reakciót produkálva. Hányattatott sors a bűnbakoké, akikről amennyiben a film boldog véggel zárul, kiderül ártatlanságuk, az ellenük fellépők önvizsgálata pedig egy új kezdetet jelenthet.

 


Austin, Ronald. “Sacrificing Images: Violence and the Movies.” Image 20 (1998): 23-28.
Girard, René Violence and the Sacred. Trans. Patrick Gregory. Baltimore: Johns Hopkins UP, 1977.
Graham III, Paul E. Violence and the Scapegoat in American Film (2002)
Grande, Per Bjørnar  Mimesis and Desire An Analysis of the Religious Nature of Mimesis and Desire in the Work of René Girard (2009)
Balogh György, Gyürei Vera és Honffy Pál, A magyar játékfilm története a kezdetektől 1990-ig (2004)

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.