Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Jog embere Tiltsunk, vagy tűrjünk?
2013. február 20., szerda 10:00

Tiltsunk, vagy tűrjünk?

Írta:  Pál Norbert

gyuloletbeszed
Gyöngyösi Márton, Bayer Zsolt, kurucinfó – csak néhány példa a közelmúlt közbeszédét felbolygató listázásra vagy éppen egy adott közösség elleni erőszakra felhívó gondolataiból, amik erős aggályokat vetettek fel a kifejezés szabadsága és a gyűlöletbeszéd kapcsolatának határairól. Milyen jogi korlátja van Magyarországon a gyűlöletbeszédnek és miért alkalmazzák oly nehezen a jelenlegi szabályozást a bíróságok?

Bár minden országnak diszkrecionális jogköre a szólásszabadság terjedelmének meghatározása, számos nemzetközi egyezmény hatással van arra, hogyan alakítják belső jogszabályaikat az egyes országok. A vélemény és a kifejezés szabadságát a nemzetközi színtéren először az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata deklarálta, 1948-ban. A nyilatkozat szokásjogot tükröző részei kötelezik az ENSZ tagállamait. A Nyilatkozat 19. cikke minden személy számára biztosítja a vélemény és a kifejezés szabadságát, ami “magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen [az egyén] zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.” A szintén az ENSZ keretein belül született, 1966-ban aláírt Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (PPJKNE) is ezt veszi alapul, és kötelező erővel bír. Más dokumentumok, így például az Emberi Jogok Amerikai Egyezménye, Az Ember és a Népek Jogainak Afrikai Chartája (ENJACh), de még a Római Egyezmény is rögzíti ezt a jogot. Itthon a szólásszabadságot az állam legmagasabb szintű törvénye biztosítja, Magyarország Alaptörvénye.

A gyűlöletbeszéd sokkal később került be a nemzetközi közjogi zsargonba, mint a szólásszabadság, mely utóbbit az első kodifikációja idején még abszolút jognak tekintették. Hamar kiderült azonban, hogy a véleménynyilvánítási szabadságnak kiemelkedő jelentősége ellenére is muszáj korlátokat szabni, ugyanis korlátok nélkül aláássa azt a demokráciát, amelyet erősíteni hivatott.

Mikortól beszélhetünk gyűlöletbeszédről?
A gyűlöletbeszédnek nincs egy egyetemes meghatározása, de a doktrínában már számos szakember összegyűjtötte a főbb elemeit. E cikkben Halmai Gábor definícióját használom: „[ide] Azok a beszédek tartoznak, amelyekkel a beszélő – általában előítélettől, vagy éppen gyűlölettől vezérelve – a társadalom faji, etnikai, vagy nemi csoportjairól, vagy azok egyes tagjairól a csoporthoz tartozásukra tekintettel mond olyan véleményt, ami sértheti a csoport tagjait, és gyűlöletet kelthet a társadalomban a csoporttal szemben.”
A gyűlöletbeszéddel a fent említett két nemzetközi egyezmény (az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya) is foglalkozik, habár nem közvetlenül, ugyanis expressis verbis nem említik a „gyűlöletbeszéd” szót. Ezen szerződések garantálják az egyes emberek egyenlőségét és biztosítják diszkriminációmentességet a részes államok területén.

Az ENSZ égisze alatt fogadták el az első nemzetközi szerződést, amely közvetlen módon foglalkozik a gyűlöletbeszéd kérdésével. Az egyezmény a faji megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szól és az Egyesült Nemzetek Szövetségének közgyűlése 1965-ben fogadta el. A 4. cikk a) pontja így szól: „Törvény által büntetendő cselekménnyé nyilvánítják a faji felsőbbrendűségre vagy gyűlöletre alapozott eszmék terjesztését, a faji megkülönböztetésre való izgatást, valamint bármely faj, illetve más színű, vagy más etnikai származású személyek csoportja ellen irányuló minden erőszakos cselekedetet vagy arra való izgatást, továbbá fajgyűlölő tevékenység mindenféle támogatását, annak pénzelését is beleértve.”

A gyűlöletbeszéd: szándék, izgatás, eredmény
A gyűlöletbeszédet tiltó jogszabályok viszonylag későn jelentek meg. Ezen korlátozás hiányának katasztrofális következményeit a múltban is felfedezhetjük. Adolf Hitler bajor kocsmákban kezdte pályafutását, ahol zsidóellenes és kommunista-ellenes nézeteit terjesztette. Szabadulása után ezen az ideológiai alapon építette újjá nemzetiszocialista pártját. Hitler zsidóellenes demagógiája termő talajra talált a legyőzött, megalázott és gazdaságilag válságban lévő Németországban. Érdekes megemlíteni, hogy Hitler volt az első diktátor, akit a saját népe demokratikus módon jutatott országa élére. Népszerűségében a gyűlöletbeszédeinek is része volt. Hitlert számtalanszor meg lehetett volna állítani a hatalomra jutásáig, hogyha léteztek volna egyezmények, amelyek tiltják az ilyesfajta beszédet. Az emberek csak a Hitler által elkezdett világkataklizma után ébredtek rá a gyűlöletkeltés veszélyére. A világ a saját bőrén tapasztalta, hogy a faji, nemzetiségi, etnikai es vallási alapon alsóbb- vagy felsőbbrendűséget hirdető nézetek az emberi civilizáció alapvető értékeit veszélyeztetik. Ezek a történések eredményezték később, hogy nagyon sokan felismerték, hogy a szélsőséges nézetek korlátlan terjesztése a legsúlyosabb esetben a társadalom egyes csoportjai közötti erőszakos összeütközésekhez vezethet.

Ugyanakkor a vélemény és a kifejezés szabadságának korlátozása kétélű fegyver. „A gondolatok szabad kifejezésének akadályozásával sérelmet szenvedett a társadalmi igazságosság, az emberi kreativitás es csökkent az emberben rejlő képességek kibontakozásának lehetősége.” De ki dönti el, hogy mi számít gyűlöletbeszédnek? Hol van a határ a véleménynyilvánítás szabadsága és a gyűlöletbeszéd között? Mitől számít egy kijelentés gyűlöletbeszédnek?

A vélemény és a kifejezés szabadságáról szóló nemzetközi egyezmények nagy vonalakban meghatározzák, hogy mi tekintendő gyűlöletbeszédnek. Problémás azonban, hogy a vélemény és a kifejezés szabadságának jogát szentesítő nemzetközi okmányok nyelvezete nem mindig megegyező. Ezért fontos rámutatni arra, hogy milyen feltételek esetén tekintünk egy megnyilvánulást gyűlöletbeszédnek. Jelen kell lennie: a szándéknak, az izgatásnak és az eredménynek.
A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 20. cikk (2) bek. és az Emberi Jogok Amerikai Egyezménye 13. cikk (5) bek. megköveteli a szándék jelenlétét. Ez úgy értendő, hogy csak olyan nyilatkozatot lehet gyűlöletbeszédnek nyilvánítani, amelynek kitűzött célja a gyűlöletre való uszítás. Ezt megerősítette a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság határozata a Jersild v. Dánia ügyben is. Ebben az esetben Jens Olaf Jersild újságírót elítélte a dán bíróság, mivel televíziós műsorában egy szélsőséges csoport tagjai rasszista megjegyzéseket tettek. Az európai bíróság ezzel szemben azt állapította meg, hogy a program célja valójában a dániai rasszizmus bemutatása volt, így Jersild részéről hiányzott a gyűlöletre uszítás szándéka, vagyis Dánia megsértette Jersild véleménynyilvánítási jogát.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 7. cikke, az Emberi Jogok Amerikai Egyezményének 13 cikk (5) bek. és a PPJKNE  20. cikk (2) bek. használja az izgatás terminológiáját. Valójában nagyon nehéz eldönteni, hogy mi is számít izgatásnak. Ilyen ügyekben két tényezőt kell szem előtt tartani: az oksági kapcsolatot és a kontextust. A Ross v. Kanada ügyben eltávolítottak egy tanárt munkahelyéről, mivel holokauszttagadó cikkeket jelentetett meg. Az ENSZ Emberi Jogi Bizottság az oksági kapcsolattal érvelve megállapította, hogy valóban ésszerű volt azt feltételezni, hogy a tanár károsan befolyásolná a diákjait. A kontextusra alapozva két hasonló ügyben az Európai Emberi Jogi Bíróság különböző döntéseket hozott. Az elsőben, a Zana v. Törökországban, a Bíróság jogosnak találta, hogy a török hatóságok korlátozták az egyén szabad véleménynyilvánítását, mivel a felperes korábban egy nagy török város polgármestere volt, és a beszéde egybeesett ottani gyilkos támadásokkal. A másodikban, az Incal v. Törökországban, a Bíróság nem találta jogosnak a korlátozást, ugyanis Incalnak semmilyen befolyása sem volt a terrorizmus növekedésére Törökországban.

Az előírt eredmény még nehezebb kérdés. Ha visszatérünk a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló egyezmény 4. cikkéhez, amely az „izgatás” szót használja, az elvárt büntethetőségi mércét nemcsak a tettlegességben materializálódó uszítás meríti ki, hanem már pusztán a társadalom egyes csoportjai elleni indulatkeltés is gyűlöletbeszédnek minősül. Sok ország ezt a mai napig nem fogadja el, és csak azt tekintik gyűlöletbeszédnek, ami a köznyugalmat konkrétan és jelen valóan veszélyezteti. Ezen országok közé tartozik Magyarország is.

Ki ne legyen Magyarországon?
Sajnos, tőlünk, magyaroktól sem áll távol a gyűlöletbeszéd. Csak egy pár hónapja történt, hogy Gyöngyösi Márton a Jobbik színeiben, a zsidó származású képviselők listáját követelte a magyar parlamentben, széles körű és negatív visszhangot keltve Európában. Többek között még Katrina Lantos, Tom Lantos lánya és egyben a Tom Lantos Alapítvány elnöke is sürgette a magyar kormányt, hogy ítélje el az “ehhez hasonló gyűlöletbeszédeket.” Sokan csak legyintenek a Jobbik hallatán és meg vannak győződve arról, hogy ezek csak populista intézkedések, mivel a Jobbiknak fent kell tartania a saját szavazóbázisát. Ahogyan egy barátom egyszer megjegyezte: „minél nagyobb a lavina, annál több havat igényel, hogy fenntartsa magát.” A populizmusra gondolva fején találta a szöget, viszont az ilyen megnyilvánulások még akkor is veszélyesek, hogyha csak puszta populizmusból teszik. Ennek egyik oka, hogy a Jobbik egy politikai mozgalom, amelynek követői vannak. Ezen kívül azt sem szabad elfelednünk, hogy az efféle intézkedések mindig a rasszizmus és az idegengyűlölet által vezérelt erőszakos megnyilvánulásoknak az előszobáját jelentették. Hogyha valóban kikerült volna az a lista, akkor mi lett volna a következő lépés? Minden zsidó személy Dávid-csillagot kellett volna, hogy viseljen?

Magyarország Alaptörvényének IX. cikke garantálja a véleménynyilvánítás szabadságát és a sajtószabadságot míg a gyűlöletbeszéddel a Btk. foglalkozik. A Btk. 269. paragrafusa a közösség elleni izgatás alatt az alábbiakat érti: „aki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzet, valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít.”

A szöveg elemzéséből kiderül, hogy a gyűlöletre uszítás közvetlen jogi tárgya a magyar nemzet, valamely nemzeti, valamely etnikai, vallási vagy faji csoport, vagy a lakosság egyes csoportjai. A bűncselekmény alanya elkövetőként bárki lehet, akár magyar, akár külföldi állampolgár. A jogszabály nyelvtani értelmezése alapján a bűncselekmény megvalósulásához sem célzat, sem motívum megléte nem szükséges,minősített esetet sem értékel a törvény.

Ennek a szabályozásnak két hiányossága van. Egyrészt: a bűncselekmény megvalósulásához a jogalkotó nem a „mások előtt” történő elkövetést kívánja meg, hanem az annál szigorúbb mércét jelentő és korábban minősítő körülményként értékelt „nagy nyilvánosság előtti”-t. (A nagy nyilvánosság alatt a Btk. a bűncselekmény „a sajtó, egyéb tömegtájékoztatási eszköz, sokszorosítás, illetőleg elektronikus hírközlő hálózaton való közzététel útján történő elkövetését is érteni kell.”)

Másrészt: a Legfelsőbb Bíróság BH 1997.165 szám alatt közzétett eseti döntése alapján a gyűlöletkeltő beszéd csak abban az esetben büntethető, ha „olyan gyűlölet felkeltésére irányul, amely aktív tevékenységbe megy át, azaz aktív, tevékeny gyűlöletre izgatást jelent”. Bárándy Gergely álláspontja szerint ez a szűkítő értelmezés ellentétes az Alkotmánybíróság 30/1992 határozatával. Valki László még ennél is tovább megy, amikor azt állítja, hogy az „AB nem volt tekintettel a magyar állam által vállalt nemzetközi kötelezettségekre”, amikor a saját - az akkori Alkotmányon alapuló és egyébként szintén megszorító - értelmezését kimunkálta, és amikor „hosszas... fejtegetések után azt a következtetést vonta le, hogy a gyűlöletbeszéd csak ’nyilvánvaló és közvetlen veszély’ esetén büntethető, akkor túllépte a hatáskörét”. A gyűlöletbeszéd ilyen értelmezése ellentétes azokkal a normákkal, amelyek magát a gyűlölködő „viselkedést”, „magatartást” is bűncselekménynek tekintik, függetlenül attól, hogy tettlegességre szólítanak-e, vagy sem. Dr. Bárándy úgy véli, hogy a Magyarországon alkalmazott leszűkítő értelmezés „oly mértékben szűkíti az állami beavatkozás lehetőségeit, hogy gyakorlatilag ellehetetleníti a nemzetközi egyezményben [ti. a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló ENSZ-egyezmény] előírtak teljesítését.

Érthető az AB vonakodása a véleménynyilvánítás korlátozásával kapcsolatban. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Magyarorságon hosszú évtizedeken keresztül a velemenynyilvánítás szabadságát intézményes módon korlátozták. De, talán megérett az idő, figyelembe véve az utóbbi hónapokban elterjedő rasszista és antiszemita nézetek hangoztatását, hogy elismerjük, hogy a társadalom nem mindig képes kiszűrni a káros véleményeket és, hogy össze kell hangolnunk a magyar előírásokat a nemzetközi előírásokkal!

Hitlert, pártjának többsége miatt, Németország kancellárává nevezték ki 1933-ban.

Hivatkozott irodalom:

Hivatkozott jogesetek:

  • Jersild v. Denmark, 1994 augusztus 22., Application No. 15890/89, 21. és 30. pont
  • Az Emberi Jogi Bizottság álláspontja a Ross v. Kanada ügyben, 736/1997, 11.6. pont
  • Zana v. Turkey, 1997 november 25., Application No. 18954/91, 26. pont
  • Incal v. Turkey, 1998 June 9., Application No. 22678/93, 44. pont

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.