Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Jog embere Szuverén keresztutak
2012. június 18., hétfő 06:39

Szuverén keresztutak

Írta:  Gabi

onewayJúnius 4-én a Francia Intézetben Frédéric Lordon francia kutató és Pogátsa Zoltán, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense beszélgetett az eurózóna válságáról. Nevezhetnénk a két szakembert és a megosztott gondolataikat alternatívnak, unortodoxnak is akár, mindenesetre kellően bátor vagy - ahogy a Francia Intézet beharangozójában Lordont jellemezte – eléggé nonkonformista ahhoz a két kutató, hogy alternatívákon gondolkodjanak, és a hagyományos, vagy kevésbé hagyományos neoliberális eszközökön túl keressenek gyógyírt a válság jelenségeire.

Az igazi disputa talán elmaradt a két főszereplő között, helyette konstruktív gondolatokat hallottunk a gazdasági rendszerek működési problémáinak orvoslásáról, a válságból való kilábalásról, új paradigmák kereséséről, valamint az európai fejlődés lehetséges irányairól.


Válaszút


Lordon vitaindító előadása átfogó képet nyújtott a válság okairól, természetéről; a válságot jellemző makroökonómiai problémákról, és vázolta azt, hogy jelenleg milyen válaszút előtt állunk Európában.

Az egyik alapfeltevése szerint, bár a kapitalizmus a 19. század közepe óta válságról válságra működik, most mégis azt látjuk, hogy a kialakult mechanizmusok és intézmények már nem tudnak megbirkózni a problémákkal. A mostani válság jelei először az ingatlanpiacon mutatkoztak, majd a bankoknál, aztán elindult a gazdaságok visszaesése, és a folyamat egyre mélyebb recesszióban folytatódott, az államadósságok pedig egyre nőnek. Lordon álláspontja szerint úgy állunk, tanácstalanul a helyzet előtt, mintha nem tudnánk, mi az oka, mintha a 30-as évek válságából nem tanultunk volna semmit. A központi költségvetések, a központi bankok ösztönzés helyett a megszorításra helyezik a hangsúlyt.

Csakhogy a megszorítások növelik a visszaesést, hiszen így csökkennek az adóbevételek, ezáltal viszont nő az állam hiánya, amely végül az állam eladósodottságát is növeli. Ráadásul a hagyományos kiigazítási módszerek, mint pl.: a kamatlábak további csökkentése vagy a valuta leértékelése az eurózóna esetében nem alkalmazhatóak.

A megoldási módszerek közül a mentőcsomagokról Lordon egyértelműen kijelentette, hogy nem lehet minden bajbajutottnak európai szintű mentőcsomagot kitalálni.
A Stabilizációs Mechanizmus létezik ugyan, de szerinte nem jól működik, a legnagyobb hibáját pedig abban látja, hogy ezáltal olyan országok is nehéz helyzetbe kerülnek, amelyek eddig még nem küzdöttek gondokkal. Tehát összességében ez a próbálkozás is komoly kudarc. Lordon példát is említett a stabilizációs mechanizmus káros hatására, így a korábban stabil Hollandia ma már költségvetési problémákkal küszködik.

Lordon szerint, a válaszút, ahol állunk, többféle lehetőséget kínál: szétrobbanhat az eddigi működési rendszer, és a nemzetállamok veszik kezükbe az irányítást, esetleg megvalósul egy tényleges föderális berendezkedés Európában.

Az eurózóna indulását, működési problémáit elemezve a francia kutató arra tért ki, hogy a Maastrichti Szerződéssel - a konvergencia-kritériumokkal - tulajdonképpen ráhúzták a német gazdaságpolitikai fegyelmet Európa egészére. Létrehozták azokat az intézményeket is, amelyek a lefektetett feltételek garantálására hivatottak, azonban azt is látni kell, hogy az Európai Bizottság, mint a közös pénzügypolitikáért felelős intézmény, nem képes ezt a feladatot ellátni.

A tőkepiacok hatalmát jelenleg például túlszabályozással próbálja orvosolni az EU, és ezzel az eurózónán kívüli országokra is olyan szabályokat kényszerít, amivel azok nemzeti szuverenitása csökken. Ez túlzásnak tekinthető a kutató szerint, hiszen úgy vesz el az EU a nemzeti önállóságból a gazdaságpolitika terén, hogy közben nem teremt új lehetőségeket, nem kínál új területeket az érvényesülésre. Lordon Polányi Károlyt idézve vetette fel, hogy az ilyen jellegű szuverenitás-korlátozás következménye lehet, hogy a szélsőségek megerősödnek.

Lordon az előadásában határozottan kiállt amellett, hogy ha az EU-t és az eurót meg akarjuk menteni, akkor radikális változás kell, mindkettőnek új alapokra van szüksége. Ha ez nem történik meg, akkor jönnek a különböző forgatókönyvek, például az eurózóna szétesik legalább két zónára, a hasonló gazdaságpolitikai és politikai elvek mentén működő országokat tömörítve, vagy éppen megerősödhetnek a nemzeti szintek, ami az európai egységesülés kudarcát jelentené, de nem feltétlenül valamiféle anarchia-állapotot. Lordon a vitaindítóját azzal az elgondolkodtató felvetéssel zárta, hogy a válság központi kérdése a szuverenitás, és most abban a helyzetben vagyunk, amikor a nemzeti szint jó eséllyel újra aktiválható, a nemzetállam visszanyerheti jogait.


A görög példa


Pogátsa Zoltán a válaszában Görögország példáján mutatta be azokat a problémákat, amelyeket Lordon előadása érintett: elsőként a nem hatékony és túl nagy görög államról, és a görög emberek lustaságáról szóló sztereotípiákkal számolt le az Eurostat adataira támaszkodva. Rávilágított arra, hogy a valódi problémák hol jelentkeznek a görög gazdaságban: a GDP 3,5%-át katonai kiadásokra költi az ország, a GDP 4-5% tűnik el offshore cégekben, és a magánszféra válsága is megjelenik közadósságként azáltal, hogy a görög bankokat már másodjára mentette meg az állam.

További komoly probléma az országban, hogy egyre növekszik az államadósság, ami növekvő kamatkiadásokat is jelent. A trojkától (EB, IMF, EKB) kapott pénzek kétharmada arra ment el, hogy kamatokat fizessen vissza az ország, és mindössze a fennmaradó összeg folyt a görög gazdaságba, és annak is csak egy töredékét fordították ténylegesen szerkezetátalakításra.

Mindebből következően felmerül az is, miért van szükség a megszorításokra? Pogátsa szerint az állam hozza magával az adósságot, és mivel a jövedelemteremtő képességbe, szerkezetátalakításba nem tud fektetni, ezért megszorításokkal igyekszik a hiányt finanszírozni.

A kutató azon a véleményen volt, hogy az eurózóna létrehozatala egy alapvető szerkezeti hibával indult, hiszen ez egy úgynevezett nem optimális valutaunió, ahol a résztvevő országok különböző fejlettségi fokon álltak a megalakuláskor. Így az euróövezet alapvető hibája, hogy ugyanazt az alacsony kamatrátát akarja használni alacsony növekedésű és magas növekedésű országokra is. A kevésbé fejlett országok azonban, amelyek gyorsabb növekedést produkálnak a fejlett országoknál, nem érdekeltek ebben. Pogátsa igyekezett eloszlatni a tévhitet, miszerint azért nem szabadott volna felvenni az eurózónába a kevésbé fejlett országokat, például Görögországot, mert nem voltak felkészültek a feltételekre.  Úgy érvelt, hogy ezek az országok, amelyek a fejlődésben, felzárkózásban érdekeltek, más gazdasági szerkezettel rendelkeztek, mint a fejlettek, ezért másféle kamatszintre lett volna szükségük az eurózóna létrehozásakor.

Pogátsa hangsúlyozta, hogy sem Görögországban, sem az EU-ban nincsenek szerkezeti változások, ehelyett arra próbálnak törekedni, hogy a fizetőképes keresletet mesterségesen fenntartsák - azzal, hogy például megmentik a bankokat - így pedig csak elodázni lehet a krízist.

Az Unió válságra adott válaszaival kapcsolatban arra tért ki a magyar kutató, hogy kérdéses az az európai feltevés, miszerint a pénzügyi-gazdasági kormányzás középpontját Brüsszelbe kell helyezni azért, mert délen és keleten felelőtlenek lennének az országok. Ez szerinte ugyanis álmegoldás, és súlyosbítja a helyzetet. Valójában ugyanis itt is szerkezeti változás lenne szükséges. A technokrata kormányzást az emberek csak azért tartják általában jónak, mert nem szeretik a politikusokat. Azt azonban elfelejtik, hogy a politika nem mérnöki munka, a változásokhoz rájuk is szükség van. Felmerül továbbá az a kérdés is, hogy a központi irányítás feladatát az Európai Bizottság miért csinálná jobban, mint az államok? Hiszen az Európai Bizottság nem választott testület, a tagállamok delegálják tagjaikat, a legitimitása távoli ahhoz képest, ahol ténylegesen demokratikus választások történnek. Ezen kívül bürokratikus, és széttagolt a szervezet.

Pogátsa úgy foglalta össze véleményét, hogy szükség van érdemi európai gazdaságpolitikára, amihez közös monetáris politika is kell, és ennek része a közös költségvetés is. Nem lehet azonban megspórolni azt a politikai vitát, hogy milyen típusú Európát szeretnénk. Ha ehelyett egy technokrata kormányzást teremtünk a monetáris és költségvetési politika fölé is, az valóban az állami szuverenitás elvonásához vezet.

Mindkét kutató egyetértett azzal, hogy az államok eladósodottsága kapcsán a mostani helyzet egy olyan pillanat, amikor az államot ért kihívásokra válaszokat kell találni. Pogátsa Zoltán hangsúlyozta, hogy az államoknak hosszú távú szerkezeti változásokra van szükségük, és ha ez megtörténik, akkor az eurózóna is rendben lesz. A jóléti állam fenntarthatatlansága ellen érvelt, illetve azt az álláspontot igyekezett megdönteni, miszerint arra hivatkozva, hogy az állam túl nagy, jogos megszorításokat alkalmazni. A megszorítások bevezetése szakpolitikai ismeretek és az állami alrendszerek ismerete nélkül társadalompolitikai katasztrófához vezethet. Könnyen belátható példaként a korai fejlesztés szükségességének felismerését említette: ha most nem költünk korai fejlesztésre, az behozhatatlan hátrányt okoz azoknak a gyermekeknek, akiknek erre lett volna szükségük, mert nehezen, vagy sehogy sem tudnak majd szakvégzettséget szerezni, képzettség nélkül viszont foglalkoztathatatlanok lesznek.

A közönség soraiból érkező felvetésre, miszerint az államok ne juthassanak hitelhez fejlesztés vállalása nélkül, illetve hogy a jelenlegi adósságválságban a hitelminősítőknek komoly szerepe van, Lordon határozottan foglalt állást: lehet gondolkodni azon, hogy hogyan lehetne másképp működtetni az eurózónát, azonban a probléma lényege abban keresendő, hogy négy éve benne vagyunk a válságban, és még nem történt érdemi előrelépés. Ahhoz, hogy az ilyen jellegű kérdésekre válaszolni lehessen, el kellene dönteni, hogy milyen érdekek, értékek mentén kívánunk politizálni Európában. A hitelminősítők fontosak, de igazából a rendszer másodrendű szereplői, a pénzpiacok szabályozása az igazán lényeges. Lordon kiemelte, hogy nemcsak egy új gazdasági rend kidolgozása szükséges, hanem a politikai-filozófiai válsággal is szembe kell néznünk.

Az eurózóna lehetséges észak-déli irányú szétesésének lehetőségéről Lordon úgy vélte, hogy elképzelhető egy ilyen forgatókönyv, de nem igazán valószínű. Ehelyett radikális változásként inkább az euró megerősítését és egy föderális Európát, vagy a népszuverenitás helyreállítását tudja elképzelni. A köztes megoldásokat, amit például az európai kötvény szimbolizálna, nem tartja szerencsésnek. Egy európai köztársaság gondolata sem kizárt szerinte, és ebben a pillanatban az volna a fontos, hogy körbejárjuk, megvitassuk ezt a kérdést, ugyanis ez most egy létező esély. Ha azonban nem kezdünk el gondolkodni időben, nem lesz rá elég időnk, és helyette valóban nemzeti megoldások születnek majd. Pogátsa Zoltán pedig azt hangsúlyozta, hogy az euróval is probléma van, de igazából az alatta lévő rendszerek azok, amelyeken változtatni kellene; így például aggasztó a dezindusztrializáció mértéke Európában, vagy a strukturális problémák következményei.

Végezetül Görögország kilépési esélyeit latolgatva Pogátsa Zoltán amellett foglalt állást, hogy megvan a lehetőség a kilépésre, de a rendszer jellegéből, a lehetséges következmények súlyosságából inkább tűnik úgy, hogy nem tudja ezt megtenni az ország. Hangsúlyozta, hogy a választások első körében második helyezett Syriza párt vezetőjével, Alexis Ciprasszal ért egyet, aki azon az állásponton van, hogy bent kell maradni az eurózónában, és az európai segítséget a strukturális változások elindítására kell fordítani. Lordon ezzel szemben óvatosabban fogalmazott, a kilépést is egy lehetőségnek tartva, amelynek a következményei nem biztos, hogy katasztrofálisabbak, mint a bent maradással járó problémák.

Az, hogy válság van, sokrétű válság van, és hogy változások szükségesek, talán nem volt újdonság: sokszor, sok helyen hallhattuk már ezeket az elmúlt pár évben. Az azonban mindenképpen üdítő volt, hogy voltak felvetések arra, honnan induljon a gondolkodás, mi az, amit érdemes megfontolni. Az adósságválság továbbgyűrűzésének egyértelmű jelei, a spanyol államnak a beszélgetés óta megtörtént kisegítése, a görög választási eredmények, és a fenntarthatatlan stabilitási mechanizmusról elhangzottak pedig igencsak aktuálissá teszik azt a szintén elhangzott felvetést, hogy most jött el a pillanat ezeknek a vitáknak a lefolytatására.


foto:sxc.hu

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.