Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Háttér A fiatalkorúak munkanélkülisége ellen a mobilitás a megoldás
2014. máj. 05., hétfő 17:32

A fiatalkorúak munkanélkülisége ellen a mobilitás a megoldás

Írta:  Arnold Eszter

 

Nemrég összeült Berlinben az Európai Ifjúsági Parlament, hogy megvitassa, hogyan vehető fel a harc a munkanélküliséggel kihasználva az unión belüli mobilitás adta lehetőségeket. A legfrissebb, 2014. évi adatok szerint ugyanis a fiatalok 23%-a munkanélküli az Európai Unióban, így a téma még mindig kiemelkedő jelentőséggel bír.

A találkozó középpontjában a már meglévő európai mobilitási programok fejlődése állt, amelyek segítségével a fiatal munkavállalók nagyobb eséllyel juthatnak álláshoz egy másik tagországban. A 19 résztvevő 15 tagországból érkezett és különböző tényezőket vizsgáltak, amelyek segítségére lehetnek a közösségnek az adott kérdéskörben.

Az Európai Ifjúsági Parlament az Európai Parlament mintájára épül fel és működik (bizottságokban dolgozik, azok javaslatokat készítenek, plenáris üléseket tartanak, a munkanyelv az angol és a francia), de mégis pártpolitikán kívüli szervezet. Célja a fiatal uniós állampolgárok európai politikai jelenlétének növelése, színtere azok véleménynyilvánításának, valamint a fiatal uniós polgárokat a független gondolkodásra bátorítja. Emellett természetesen a résztvevők akár a brüsszeli diplomaták utánpótlását is adhatják, hiszen ez egy lehetőség a fiataloknak arra, hogy megszerezzék az ezekhez a pozíciókhoz szükséges társadalmi és szakmai tudást, illetve hátteret.

Gyakorlati tapasztalat

Andreia Moraru 22 éves román jogászhallgató jelenleg Utrechtben, Hollandiában tanul Erasmusszal. Szerinte több munkatapasztalat-szerzési  lehetőségre lenne szükség az iskolákban és az egyetemeken, hogy a diákok növelni tudják elhelyezkedési esélyeiket a munkaerőpiacon.

Fransisco Santos 20 éves, Portugáliából érkezett a konferenciára. Abból a tagországból, ahol a fiatalkorúak munkanélküliségi rátája eléri a 35%-ot. Szerinte hiányzik egy olyan strukturált program, amely segíti a fiatalok munkaerőpiacra való kijutását, különösen a gazdasági válság által erősen sújtott országokban.

Munkanélküliségi ráta a fiatalkorúak között

- Görögország 59%

- Spanyolország 54,6%

- Horvátország 49,8%

- Portugália 35%

- Egyesült Királyság 19,8%

Az EU mobilitási és foglalkoztatási politika kereteit jelenleg az Európa 2020 növekedési stratégia határozza meg, amelynek általános célja a gazdasági versenyképesség és foglalkoztatás növelése. Utóbbi témában az ambiciózus cél az a 75%-os foglalkoztatottság elérése a 20-64 év közötti lakosság körében 2020-ra. Az EU továbbá e stratégia keretében a korai iskolaelhagyók arányát 10% alá szeretné csökkenteni, ezzel párhuzamosan pedig minimum 40%-ra szeretné növelni az egyetemet végzett 30-34 év közötti fiatalok arányát. A célok eléréséhez az EU többek között minden tagország részére speciális ajánláscsomaggal állt elő.

A fiatalkorúakkal az Európa 2020 keretében két kiemelt program foglalkozik: a Mozgásban az Ifjúság (avagy Fiatalok Lendületben) és a Több Lehetőséget a Fiataloknak kezdeményezés. Ezeken belül olyan alprogramok találhatóak, mint az Erasmus+, az Erasmus Fiatal Vállalkozóknak vagy Az első EURES-állásod.

A Mozgásban az Ifjúság program három irányelvvel rendelkezik: a diákokhoz igazodó rugalmasabb oktatást szeretne megvalósítani, az EU-s ösztöndíjak minél nagyobb kihasználtságát szeretné elérni, valamint könnyebb átmenetet teremtene az oktatásból a munkába. A Több Lehetőséget a Fiataloknak program célja, hogy visszavezesse az oktatásba azokat a fiatalokat, akiknek nem sikerült középszintű végzettséget sem szereznie, a diplomás munkanélkülieknek pedig munkatapasztalatot adjon, így növelve az elhelyezkedés esélyét a munkaerőpiacon.

Az említett Erasmus Plus 2014-2020-ig tartó időszakban a korábbi szétdarabolt programstruktúrát (Erasmus Mundus, Tempus, Alfa, Edulink, Grundtvig, Erasmus, Leonardo, Comenius, stb.) igyekszik egyszerűsíteni és átláthatóbbá tenni, ami a pályázást is könnyíti. Az Erasmus Fiatal Vállalkozóknak tulajdonképpen egy csereprogram fiatal vállalkozóknak, ahol tapasztalatot tudnak szerezni hasonló külföldi vállalkozásoknál, ami mindkét félnek előnyös. Az első EURES-állásod  projekt célja pedig, hogy 2012 és 2014 között mintegy 5000 személy elhelyezkedését támogassa EU-szerte. Támogatja a munkavállalókat (nyelvtanulás, állásinterjúra való utazás költségei, költözés költségei) és ösztönzi a munkaadókat is (pénzügyi támogatás).

„A statisztikák szerint eddig csak kb. a fiatalkorúak 20%-a tudta kihasználni a mobilitási programok, úgy mint az Erasmus előnyeit” – mondja az Ukrajnában tartott Európai Ifjúsági Parlament korábbi elnöke, Anya Suprunenko. „Sok más lehetőséget is kínál az Unió, de az emberek többsége még csak nem is tud róla, tehát most ez a feladatunk, hogy kitaláljuk a mobilitással, hogyan csökkentsük a munkanélküliséget.”

A téma tudatosítása

A konferencia célja, hogy összeállítsanak egy javaslatcsomagot a brüsszeli törvényalkotók számára, amellyel fel tudnánk hívni a figyelmet a fiatalok körében jelenlévő munkanélküliség lehetséges megoldásaira az EU-ban. Ezenfelül még ebben az évben terveznek egy utánkövető beszélgetést Brüsszelben, ahol a résztvevők előadják az ötleteiket az Európai Bizottság elnökének, José Manuel Barrosónak és a foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosnak,  Andor Lászlónak. A beszélgetés alapján szintén egy javaslatcsomag készül, amit Barroso és Andor is megkap áttekintésre.

Santos szerint nagyon fontos, hogy ezen a konferencián a fiatalok saját maguk próbálnak meg előrelépést elérni, egyúttal a döntéshozókhoz is eljutnak, így van esély a változásra.

Forrás:

http://www.euroviews.eu/2014/04/12/fighting-youth-unemployment-with-mobility/

http://www.eyp.pillar-europe.eu/

http://www.eypej.org/

http://ec.europa.eu/europe2020/index_hu.htm

http://www.tpf.hu/pages/content/index.php?page_id=1097

http://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=1006&langId=en&moreDocuments=yes

http://yia.hu/oldal.php?szam=3&oldal=ERASMUS%20PLUS%202014-2020

http://www.erasmus-entrepreneurs.eu/index.php?lan=hu

http://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=993&langId=hu

Kép: Euroviews.eu

 

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.