Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Háttér Veszélyes pszichiátriai betegek?
2013. február 18., hétfő 08:05

Veszélyes pszichiátriai betegek?

Írta:  Dr. Jean-Yves Feberey (francia pszichiáter, a Pjotr Tchadajev Társaság elnöke)

Julia Freeman Woolpert - Many Hands
Mindig is jelen volt a félelem az emberekben a “beszámíthatatlan” pszichiátriai betegektől; attól, hogy a mentális állapotuk miatt a közösségre veszélyesek lehetnek - és jobb lenne bezárva tartani őket; sajnos, néha előfordul, hogy ez bizonyosságot is nyer. A veszélyességről szóló vitákban két tábor jellemző: az egyik a “naiv optimista” csoport, akik ellenzik ezt az állítást, és vannak a “törvény és rend” követői, akik nagyon is egyetértenek vele. Mindkét tábornak megvannak a saját statisztikái, véleményei, de nem lehet egyértelműen állást foglalni egyik oldal mellett sem.

A pszichiátriai betegek jogai és a közösség védelme közötti egyensúly biztosítására született Franciaországban a 2011. július 5-i törvény, amelynek előzménye 2008 decemberére tehető. Egy, a Saint-Egreve-i Pszichiátriai Intézetből megszökött skizofrén beteg megkéselt egy huszonhat éves diákot, aki belehalt a sérüléseibe. Pár nappal később Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök ellátogatott a párizsi d’Antony pszichiátriai intézetbe, ahol egy olyan beszédet tartott, melyben egyértelműen megbélyegezte a mentális betegeket, és kijelentette, hogy nem szabadna hagyni, hogy ezek a közbiztonsági szempontból veszélyes emberek az utcán járkáljanak. Sajnos, ezt valószínűleg önnön előítéletei (esetleges félelmei) miatt és politikai haszonszerzésből tette, hiszen azt mondta, amit a meghökkent és ijedt lakosság hallani akart. A beszéd után nem csupán a pszichiátriai betegek lettek kiszolgáltatottak, hanem maga a szakma is gyanússá vált, miközben érdemi szakmai vitákra nem került sor a kérdésben. Ez nagy felháborodást keltett mind az orvosok, mind az ápolók körében.

Egy korábbi, 1990-ben elfogadott, a pszichiátriai betegfelvételt szabályozó törvény szerint a közigazgatás és a pszichiáterek között egy kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatnak kell lennie, de a hatályba lépése óta az - egyébként csak kivételesen és közvetlen veszély esetén alkalmazható - sürgősségi beszállítások száma nagymértékben megnőtt, a fokozottan ellenőrzött szabadság és a gyakori kényszerkezelések pedig visszaélésre adnak gyanút. Alapvetően, ha a beteg a kényszerkezelése esetében elhagyhatja a kórházat, az mindig szigorú orvosi ellenőrzés mellett zajlik, és a páciensnek tiszteletben kell tartania a szabályokat. Ha ezt nem teszi meg, azonnal visszaszállíthatják otthonról a kórházba. Több szakember, bíró és emberi jogi aktivista szerint ez a fajta otthoni kontroll durván sérti a magánéletüket. Ezzel szemben, egyre többen (még a pszichiátriai szakmán belül is) vélik úgy, hogy a betegeket bezárva kell tartani a lakosság védelme érdekében, pedig mindenki tisztában van azzal, hogy lényegesen több bűncselekményt követnek el „normális” emberek. A 2011 áprilisában elfogadott új törvénynek például egy pozitív oldala, hogy a korábbiakhoz képest, ha egy páciens kórházi kényszerkezelés alatt áll, még a benntartózkodás tizenödödik napja előtt látnia kell az elbírálónak, aki elbeszélget a beteggel, átnézi a tanúsítványokat, illetve ellenőrzi, hogy valóban indokolt-e a kezelés; ez alapján eldönti, a beteg jogosan van-e bent. A következő találkozó a kórházban töltött hat hónap előtt történik, de magának a betegnek vagy családjának joga van bármikor felkeresni a döntéshozót.

A francia pszichiátria egyik nehézsége a kórházi ágyak számának csökkentése: 78 400 ágyról (1994) 60 800 ágyra esett ez a szám (ez 22 százalékos csökkentés, 1980-hoz képest pedig 50 százalékos). Persze, jó cél lehet az intézményi ellátást kiegészítő modern ellátási formák térnyerése, de ehhez ezeket a lehetőségeket meg is kell teremtenünk a pácienseink részére. A legfontosabb, hogy megkapják a szükséges ellátást, legyen otthonuk és munkalehetőségük. Van azért szervezett támogatói rendszer, ilyen például az AAH (támogatás fogyatékkal élő felnőttek számára, 1975 óta), amely 776,59 eurót jelent havonta. Ezt napjainkban közel egymillió francia lakos kapja. A pszichiátriai gondozást és gyógyszereket az egészségbiztosítás állja, a betegeknek csak a kórházba kerüléskor kell fizetniük az ellátásért (ami hosszabb tartózkodás esetén igen magas összeg is lehet).

Jellemzően nagy probléma Franciaországban, hogy a pszichiátriai betegek nagy része vagy hajléktalanként az utcán él, vagy pedig börtönbe kerül (a rabok húsz-harminc százaléka mentálisan sérült). Dupla bűnbakképzést figyelhetünk meg ebben az esetben: először is azért, mert azzal, hogy pszichiátriai betegek, máris megnyilvánul egyfajta előítélet velük szemben, másodszor pedig olyan bűncselekményért kerülnek börtönbe, amit a megfelelő kezeléssel és ellátással el lehetett volna kerülni. A börtönben van valamennyi pszichiátriai gondozás, de az orvosok és ápolók alacsony száma és a börtönök túlzsúfoltsága miatt ez nem lehet elég hatékony.

Ma leginkább a közösségi pszichiátriát kell fejlesztenünk, amely az egyik legjobb útja lehet a mentális betegségekkel kapcsolatos előítéletek csökkentésének. A közösségi pszichiátria és rehabilitáció igyekszik elkerülni a kirekesztettség minden formáját, és alapvető célja a betegek közösségi integrációjának fenntartása illetve elérése. Már egy 1960-as, a pszichiátriai szektort érintő rendelet is kimondja, hogy a cél az, hogy a betegeket az otthonukhoz közel gyógyítsák. Sok újítás történt, de az ágyak drasztikus számú csökkentését nem követték elég gyorsan más ellátási formák. Egy kritikus ponthoz érkeztünk. A kollégám, Dr. Jean-Luc Roelandt (Lille) mindig hangsúlyozza, mennyire fontos együttműködnünk a pácienseink környezetével, családjával, és ugyanakkor az önkormányzatokkal is, amelyek sok mindent tehetnek az előítéletek csökkentéséért (új struktúrák kidolgozása, a lakosság megfelelő tájékoztatása, a betegek számára munkalehetőségek, stb.) A szociális rehabilitáció terén nagy erősfeszítéseket kell tennünk, még ha meg is jelentek már olyan alternatívák, mint például az önsegítő csoportok.

Minden országban találhatunk a mentálisan sérültekkel foglalkozó stigmatizáció-ellenes (anti-stigma) kampányokat. A WHO (World Health Organization) is kiemelten foglalkozik a megbélyegzés témájával. Az Európai Uniónak és az Európa Tanácsnak is vannak speciális projektjei, de ezeket nem terjesztik kellő mértékben. Magyarországon az Ébredések Alapítvány nagy figyelmet szentel a rehabilitációnak és az stigmatizáció-ellenes kampányoknak. Franciaországban pedig ott van, például, az 1972-ben létrehozott Groupe Information Asiles.

A témából (sajnos) nem hagyható ki maga a pszichiátria vádolása sem. Egy közelmúltban történt eset jól példázza, hogyan válhat maga a szakma is bűnbakká. 2012. december 18-án Dr. Danièle Canarelli, pszichiátert Marseille-ben egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, mivel egy betege megölt valakit, nem sokkal azután, hogy megszökött a kórházból (ahol meg kellett volna állítani) és a rendőröknek nem sikerült időben megtalálniuk. A bírák azzal vádolták a pszichiátert, hogy nem volt megfelelő az elkövető gyógyszeres kezelése és terápiája, a vizsgálatba bevont szakértő – a doktornő egyik kollégája – pedig egyáltalán nem értett egyet a kezelési módszerekkel. Az eset után az egész szakma hevesen reagált, hiszen a „zéró kockázat” nem csupán a pszichiátriában, de sehol máshol sem garantált, ráadásul a probléma maga sokkal összetettebb. Visszautalva a cikk elejére, újra átgondolva a betegek szabadsághoz való jogát és a lakosság biztonságát, mi, pszichiáterek is ki vagyunk téve a bűnbakképzésnek, hiszen könnyen felelőssé tehetnek mások tetteiért (jogosan vagy jogtalanul).

Úgy tűnik, a gyakorlati pszichiátriának a betegeink és a munkatársaink iránti emberi szolidaritást is folyamatosan fejlesztenie kell. Egy demokratikusan működő társadalomban mindenki számára biztosítani kell az alapvető emberi jogokat, és néha a pszichiáternek „mellékállásban” emberi jogi aktivistaként is fel kell lépnie.

Forrás:
http://ebredesek.hu/node/41
http://ec.europa.eu/health/mental_health/eu_compass/policy_recommendations_declarations/stigma_guidebook.pdf
http://ebredesek.hu/
http://www.groupeinfoasiles.org/

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.