Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Háttér Megtisztulástól a kirekesztésig
2013. február 11., hétfő 09:48

Megtisztulástól a kirekesztésig

Írta:  Zámbó Eszter

William Holman Hunt - A bűnbak
Gondolkodásmódunk sok mindenben változott az évszázadok során, de valahogy, akárhányszor nehezen mennek a dolgok, még mindig csak „mossuk kezeink”. Gazdasági válság és tragédiák idején vagy súlyos társadalompolitikai kérdésekben nagyon könnyű megtalálni azokat a „másokat”, akiknél „mi” különbek, jobbak vagyunk, és akiket okolhatunk, felelőssé tehetünk a bajainkért. A hétköznapi esetektől, a közösséget érintő kérdéseken át, az elfogadott történelmi ellenségekig találhatunk példákat a bűnbakképzésre. Honnan ered és hova vezet a folytonos kibúvó és ujjal mutogatás?

Megtanuljuk, ki a hibás
A kisgyermeknél is előfordul, hogy mást, akár kívülálló személyt okol valamilyen kárért vagy „csínyért”, amit ő követett el. Ennek alapja, hogy a benne munkálkodó bűntudatot és kellemetlen érzéseket kiváltó „szörnyet” kivetíti, fiktív alakokban megtestesítve. A projekció, melynek során a bennünk lévő hibát és/vagy hiányosságot negligáljuk, és másokra vetítjük, egy gyermek esetében természetes. Nem mindegy azonban, hogyan kezeli ezt a szülő (például amikor „rendőrrel”, „cigánnyal” fenyegeti helytelenül viselkedő gyermekét) vagy az adott társadalmi kultúra, amely már kész sémákkal rendelkezik jót és rosszat illetően. A bűnbakképzés folyamatát ugyanis nem köthetjük ösztönös cselekvésekhez. Dr. Balázs János gyermek- és felnőtt pszichiáter szerint nem automatikus, hanem egy mélylélektani folyamatról van szó, amely szülői, nevelői minta alapján irányított, de megjelenési formája függ az adott társadalom érdekviszonyaitól. A bűnbakképzés lelki háttere mindig egy fajta szükségletből fakad, mondja a szakértő, és az alapja, hogy eltereljem magamról a figyelmet, elkerüljem a büntetést, és valakire átruházzam – sokszor előítélet alapján – a felelősséget.  


Bűntudattól a közösségi kohézióig

„Áron tegye mindkét kezét a fejére, és olvassa rá Izrael fiainak minden mulasztását, minden engedetlenségét és minden bűnét. Miután így a bak fejére olvasta őket, vezettesse a pusztába egy emberrel, aki késznek mutatkozik rá, s a bak elviszi minden bűnüket egy kietlen helyre…”

A fent idézett ószövetségi eredetű és napjaink bűnbakképzésének fontos különbségére hívja fel figyelmünket Pók Attila, történész. Előbbi egyfajta megtisztulás, közösségi mentálhigiénés rituálé és vezeklés volt a bűntudattal teli közösség részéről, melyhez jelképesen kiválasztottak egy ártatlan bakot, akire aztán átruházták vétkeiket; a modern társadalom már eleve úgy véli, a bűnbak jogosan bűnhődik. Nincs idő vagy megfelelő keret arra, hogy a valódi okokat és felelősöket megtaláljuk, a jól kiválasztott bűnbak leegyszerűsíti a folyamatot, és segít a továbblépésben. Egy kisebb csoport esetében, mondjuk egy kézilabda csapatnál, lehetőség van a kudarc (elvesztett mérkőzés) közös elemzésére, az egyéni felelősségek megkeresésére és korrekciójára (hogy a következő rangadón már sikeresen szerepeljen a csapat). Egy társadalomban nincs lehetőség mindenkit összehívni és elemezni, ki, hol és mit rontott el, ami a rossz helyzetért felelős. Egyszerűbb tehát kijelölni valakit, aki „elviszi a balhét”. A közös gyűlöletnek pedig csoportkohéziós hatása is lehet. Kisebb-nagyobb közösségek és csoportok tagjai saját belső feszültségüket vetítik rá a bűnbakra, aki valójában vágyaikat, félelmeiket testesíti meg vagy olyan dolgokat, amiket önmagukban gyűlölnek.


Az ideális bűnbak
Már eleve valamilyen szempontból más, mint a többség. Olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyet az egyén, csoport vagy a társadalmi hagyomány előítélettel kezel, vagy a normától eltérőnek ítél. De ennek nem kell feltétlenül negatív különbségnek lennie, egy erősebb személy (például hatalma vagy rangja miatt) is ugyanúgy céltáblává válhat, ha a bűnbakképző (csoport) valamiért bűnösnek találja.

Arra, hogy a bűnbakképzés mennyire illeszkedik a mindenkori társadalmi sémákhoz, amely meghatározza a jót és rosszat, az egyik legjobb példa a fejlett országokban ma már elképzelhetetlen boszorkányüldözés. Pedig (legnagyobb mértékben a nyugati kereszténység világában) a koholt vádak alapján kényszervallatott főleg női áldozatok száma több tízezerre tehető. Klaniczay Gábor Hogyan működik a vádaskodás logikája? című előadásából4 kiderül, a boszorkányüldözések kialakulása szorosan összefügg a kora újkori társadalmi feszültséget okozó válságokkal, mint az aszályok, éhínség, járványok, de leginkább a háborúk utáni időszak. Az egymás gazdagodását irigykedve szemlélő „rossz szomszédok”, a gyógyítók és bábák viszálya, a vallási feszültségek, a nemesi udvar versengése (lsd. Bethlen Gábor boszorkánypere Báthory Anna ellen), egyáltalán a társadalmi-emberi konfliktusok vádaskodásba torkolltak. Ha a szitkozódásnak foganatja lett (rossz termés, betegség, balszerencse) akkor azt boszorkányrontásként értelmezték. „A megtalált „boszorkány” kényszerítésével ezután helyrehozzák, ami még helyrehozható, vagy elpusztításával megbosszulják az általa okozott kárt, halált, s ez a szertartás egyúttal az egész közösség „megtisztítására”, az erkölcsi normák megerősítésére is szolgál.”


Politikai haszonszerzés
Mivel a bűnbakképzés alapvetően mélylélektani folyamat, így leginkább megjelenésében mutatkozik különbség a különböző nemzeteknél. A recept ugyanaz: vagyunk „mi” különbek, és vannak „ők”, a rosszabbak, a felelősek, akik bajainkról tehetnek. Ha „ők” nem lennének, akkor minden jobban menne, ráadásul több jutna „nekünk”. Ez a „mi” és „ők” fajta retorika nagyon veszélyes Dr. Balázs János szerint. Számtalan történelmi példa van arra, hová fajul a társadalmi szinten irányított bűnbakképzés, mely során a hatalom politikailag, gazdaságilag rivális csoportokat bélyegez meg abból a célból, hogy utána uralkodhasson fölöttük. Magyarországon is „természetes” hogy a különböző elit csoportok más csoportokat tesznek felelőssé a történelmi változásokért, a gazdasági nehézségekért, így próbálva saját pozíciójukat felerősíteni. A tragédia akkor következik be, amikor a folyamat továbbhalad: megbélyegzés, kirekesztés, jogfosztottság, és végül megsemmisítés (lsd. zsidótörvények a harmincas évekből vagy a kulákozás az örvenes években).  

A pszichiáter szerint minden megosztás, ami akár országon belül, akár nemzetközileg szembeállít és sematizál, az ártalmas és egy megállapodott demokráciában nem természetes. Mindig káros, ha magunkat tisztára mossuk, másokat pedig befeketítünk, mert ez torzítja az egészséges társadalmi kommunikációt és rossz beidegződést alakít ki.
Ahogy Pók Attila, történész fogalmazott: „a bűnbakkeresés kritikus válsághelyzetekben elkerülhetetlen társadalomlélektani folyamat. Éppen ezért kell tudománynak és politikának közösen őrködnie azon, hogy egyetlen emberre vagy embercsoportra irányuló bűnbakkeresés se váljon végzetes tragédia forrásává.” •


Forrás:

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.