Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Háttér Női döntés, vagy férfi akarat
2010. február 18., csütörtök 00:00

Női döntés, vagy férfi akarat

Írta:  Kertész Anna

A prostitúció legalizálásáról a legtöbb embernek határozott véleménye van. A kérdés –különböző aspektusokban – időről-időre napirendre kerül, és ilyenkor az érdekvédő szervezetek, a hivatalos szervek, civil szervezetek, a legalizálást pártolók és ellenzők, de még az utca embere is meglehetős határozottsággal foglal állást. Röpködnek az erkölcsi, jogi, gazdasági és a megfellebbezhetetlennek tűnő morális érvek.

hatter_noidontesferfiakarat
A mindennapokban, illetve a közbeszédben mégis csak akkor kap – meglehetősen csekély - nyilvánosságot e téma, amikor a média a hajánál fogva előráncigálja, vagy valamely aktuálpolitikai cél, esemény felfedi e jelenség „kétarcúságát”. Értelmes párbeszédet, megelőző kampányokat, a prostituáltak helyzetén gondolkodó, tenni akaró felelős fórumokat, szakembereket viszont keveset találunk.
A prostitúció helyzetéről a komoly párbeszéd kialakulását jelentősen nehezíti az a tény is, hogy nincsenek feltáró adatfelvételek, nem mérik, sem kvantitatív, sem kvalitatív módszerekkel a jelenséget hazánkban. Hiányoznak a prostitúció bárminemű kezelésére alkalmas, tényeken alapuló, társadalmi szinten átfogó következtetések levonását elősegítő, lokális szinteken megfelelően hasznosítható ismeretek. Éppen ezért félő felszínes és általános megállapításokba bocsátkozni, hiszen szinte semmit sem tudunk a prostituáltak, illetve a kliensek motivációjáról, kor- nemi- és társadalmi összetételéről.


Érvek mentén

A prostitúció legalizálását támogató szervezetek rendre azon alapvetésből indulnak ki, miszerint a prostitúció egy szükséges, egyetemes és elkerülhetetlen társadalmi jelenség, ami szervesen hozzátartozik a férfi biológiájához. Éppen ezért az mindig létezett, létezni is fog és csak a normális keresletre adott „válasznak” tekinthető. Elfogadható ez az érvelés? A pedofília kapcsán is felvethető, hogy az is mindig létezett, valószínűleg létezni is fog, akkor annak létét normálisnak, elfogadhatónak kell tartanunk? Az összehasonlítás akár önkényesnek is tűnhet, ha megfeledkezünk arról, hogy a prostitúcióba kerülő lányok zömmel kiskorúak. A pornóiparban, a filmforgatásokon, illetve a lányokat adó-vevő „húspiacokon”, internetes portálokon is már öregnek tekintenek egy harminc-harmincöt éves prostituáltat. Ha mindezekről nem feledkezünk meg, akkor viszont jogosan merülhet fel a kérdés, hogy egy tizennyolc éves fiatalt vajon tekinthetünk-e lelkileg és fizikailag is elég érettnek ahhoz, hogy a saját teste felett rendelkezzen? Különösen abban az esetben, ha ez a fiatal már korábban átesett számára nem kívánt szexuális élményen. Hogyan várhatjuk, hogy tiszta lappal, felelősen döntsön a későbbiekben a teste felett? Hoffmann Kriszta, az Utcai Szociális Segítők Egyesületének (USZSE) munkatársa szerint az utcai prostituáltak körében általánosnak mondható, hogy a prostitúció – illetve az oda vezető folyamat – tíz-tizenkét éves korban indul el. Nagy a veszélye az állami gondoskodásból az utcára való kerülésnek is. Magyarországon a hajléktalanok között húsz százalék körüli az egykori állami gondozottak aránya, az utcai prostitúcióból élő lányoknál és nőknél ez az arány lényegesen magasabb.


A prostitúció jelenségének, okainak vizsgálatánál visszatérő dilemma, hogy – egyes állításokban - az egyfajta, társadalmilag legalizált keresletre nyújtott válaszként is értelmezhető. Ha ilyen formában tekintünk rá, akkor máris láthatjuk a legitimitás ellentmondását: a kereslet növekszik, viszont nem lesz önként minden tizedik nőből egy új prostituált.  A megoldás az embercsempészet és az emberkereskedelem. Hollandiában, Olaszországban, de több más országban is számtalan magyar lánnyal találkozhatunk a bordélyokban, de a pornóipar, a sztriptízbárok is előszeretettel foglalkoztatnak kelet-európai lányokat. Betlen Anna meglátása szerint, amíg van fizetőképes, prostitúcióra igényt mutató kereslet valahol, és ahhoz képest elérhető helyen vannak az elszegényedő kiszolgáltatottak, addig számolhatunk a jelenség elterjedésével. A kliensek igényei pedig állandóan átalakulnak, a nyilvánosházak, a sztriptízklubok és az utcasarkok vendégei változatos és folyamatos utánpótlásra tartanak igényt, a különböző nemzetiségű, etnikumú, kultúrájú lányokból. Sheila Jeffreys szerint ez a töretlen kereslet az új áru felé tereli, illetve befolyásolja a nemzetközi nő- és leánykereskedelem mindenkori alakulását. A nők és lányok eladásának pedig az egyik elengedhetetlen feltétele az, hogy létezzen a helyi prostitúciós piac, ami - ha legalizált keretek között működik - sokkal könnyebben bővíthető. Így könnyítjük meg az emberkereskedők és futtatók munkáját, és biztosítunk számukra óriási jövedelmet.


Az olyan országokban – mint Németország, vagy Hollandia –, ahol munkaként és gazdasági ágazatként definiáljak a prostitúciót, a prostitúciós célból becsempészett nők aránya a nemzetközi átlagnál jóval magasabb. A Budapesti Csoport jelentése szerint a holland nyilvánosházakban lévő nők nyolcvan százaléka külföldi. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) már az 1994-es jelentésében rávilágított, hogy Hollandiában a „prostituált nők közel hetven százaléka a közép- és kelet-európai országokból származik”. A várakozásokat meghazudtolva Hollandiában a szexipar ma már a gazdaság közel öt százalékát teszi ki. Az elmúlt évtizedben, amióta legálissá vált a futtatás, a szexiparban huszonöt százalékos növekedés következett be. A prostituáltak pedig egybehangzóan állítják, hogy önmagában a szexpiac törvényesítése nem képes eltörölni a prostitúció bélyegét, sőt, még sebezhetőbbé válnak a nyilvántartásba vétellel, ezért a többségük továbbra is szívesebben marad az illegalitásban, és ugyanúgy keresi a futtatója „védelmét”, mint korábban. A külföldi tapasztalatok azt mutatják tehát, hogy nem váltak be a prostitúció legalizálásához fűzött remények. A nők még szorosabb és szigorúbb ellenőrzés alá kerültek, a nyilvánosházak üzemeltetői pedig még nagyobb profitra tettek szert.


Tűr, tilt, támogat – az állami szerep

Államilag támogatott prostitúciónak nevezzük a legális, vagy szabályozott prostitúciót. A törvényesített, vagy szabályozott rendszerek különbözhetnek egymástól, abban viszont mind megegyeznek, hogy magát a prostitúciós szisztémát az állam elfogadja és legitimálja.

Külföldi kutatások igazolják, hogy az államilag megengedő rendszerek mindegyikében nagyobb méreteket öltött az emberkereskedelem, terjedt a gyermekprostitúció. Mivel egyre kevésbé tartottak a férfiak a megszégyenüléstől amiatt, hogy felkerestek egy bordélyházat, többen és gyakrabban váltak a szexklubok és éjszakai szórakozóhelyek rendszeres látogatóivá, vagyis a prostitúció legális fogyasztóivá.  A prostitúcióval foglalkozó szervezetek közös meggyőződése, hogy a szex-kereskedelem egyik legjelentősebb okának az államilag támogatott prostitúció tekinthető, hiszen az emberkereskedelmet – amint azt az előzőekben már érintettem - legfőképpen a prostitúcióval kapcsolatos jogszabályok befolyásolják. Ezen törvények, szabályozások legnagyobb hibája az, hogy nem a kizsákmányolás tényéből indulnak ki, hanem pusztán abból, hogy a nők beleegyeztek-e az üzleti alapú nemi aktusba, vagy sem.

Már az „államilag támogatott prostitúció” kifejezés is arra enged következtetni, hogy a szexuális szolgáltatásokat legitim formában törvényesítő, vagy szabályozó rendszerekben az állam maga is futtatóvá válik, hiszen a prostituált nők által kitermelt jövedelemből él. Ezért fontos arra a tényre rámutatni, hogy a prostitúció legalizálásának első számú haszonélvezője a globális prostitúciós ipar mellett éppen a prostitúciót legalizáló államok.


A svéd modell

A svéd modell abból az álláspontból közelíti meg a problémát, hogy a prostitúció a nők elleni erőszak egyik formája; azzal pedig, hogy a férfiak nőket vásárolhatnak meg, a tény akadályozza a nemek közötti egyenlőségen alapuló társadalom kialakulását. A svédországi - úttörőnek tekinthető - törvénycsomag a prostitúciót nemkívánatos társadalmi jelenségnek nyilvánította, és ezzel együtt eltörölte a prostituált nőket korábban sújtó összes szankciót. Ez a világon az egyik első törvény, amely az úgynevezett „szexuális szolgáltatásokat” vásárló férfiakat bünteti. A keresletet szankcionáló, de formailag egymástól jelentősen eltérő jogszabályok Svédországon kívül megtalálhatóak Norvégiában, Finnországban, Izlandon és Nagy-Britanniában is. Amint az ismert, Magyarországon nincs ilyen jellegű általános előírás.

Mi a szemléletbeli eltérés oka az egyes országok szabályozásában? Míg Magyarországon leginkább arra terjed ki az állam figyelme, hogy a prostitúció által terjednek-e a nemi betegségek vagy sem, romlanak-e bizonyos bűnügyi statisztikai mutatók, vagy sem, az északi országokban elsőként ismerték el hivatalosan is, hogy a prostitúció és a pornográfia problémája a női jogok, illetve a nők és férfiak közötti egyenlőség kérdéséhez kapcsolódik. A svéd törvény és az ezt kiegészítő iskolai, munkahelyi foglalkozások hatására jelentős gondolkodásbeli változás indult el a fiatalok körében, akiknek széles rétegei teszik le a voksukat a szexuális szolgáltatások igénybevétele ellen. A svéd modell a kereslet elhatározott és szándékolt csökkentése mellett nagy hangsúlyt helyez a prostitúcióból való kisegítésre is. Átképzést, mentálhigiénés tanácsadást és munkahelyet ajánlanak a prostituáltaknak: segítik őket, hogy ebben a számukra új élethelyzetben ne maradjanak anyagi és lelki támasz nélkül.


Feketén fehér

Elmondható, hogy a szexipar a maga globális kapcsolataival a - multinacionális vállalkozásokhoz hasonlóan - rendkívül jól szervezett, jól felépített és jövedelmező. Éppen ezért a fenntartásához és a bővítéséhez kézzel fogható gazdasági érdekek fűződnek, hazánkban és a világ többi részén egyaránt. Az érdekeltek és a prostitúció támogatói a szexuális kizsákmányolás kultúrájának elfogadtatása érdekében gyakran festenek hamis képet a prostituáltak életéről, motivációjáról, és a jelenség sematizálásával, pusztán jogi és gazdasági kérdésként való megjelentetésével próbálják befolyásolni a közvéleményt. A prostitúció problémáinak kezelésére a legelterjedtebb stratégia, hogy jogi kérdésként igyekeznek azt kezelni. Erősen vitatható ugyanakkor, hogy helyes-e törvényileg normalizálni a prostitúciót, hiszen ezáltal a jelenség óhatatlanul a társadalom egyik legitim szegmensévé válik, hiába szabályozza az állam a működését, vagy gyakorol ellenőrzést felette.


Úgy gondolom, hogy egy értelmes párbeszédnek kellene kialakulnia a társadalmon belül, felszínre kell kerülnie a prostitúciónak, minden problémájával együtt. Igenis vitatkozni kell róla, nagyon sokat beszélni, és már az általános iskolásokban tudatosítani, hogy mit jelent a saját testünk tisztelete és szeretete. Ha ilyen, előzetesen megszerzett – a szülőktől, az iskolától, a „társadalomtól” átadott - tudással indulnak mind a lányok, mind pedig a fiúk az életbe, akkor elképzelhető, hogy felelősen képesek majd saját sorsukról dönteni és megalázónak, vagy éppen magukhoz méltatlannak érzik majd egy másik embert anyagi ellenszolgáltatásért használni.

Döntenünk kell, és nyíltan állást foglalnunk, hogy a prostitúciót emberi jogi sértésként értelmezzük, elítélően; vagy a nő önrendelkezésének jogaként a teste felett, egyetértően. Az első esetben minden eszközzel (jogi, büntetőjogi, szociális…) azon kell lennünk, hogy a prostitúcióban már érintett nők mielőbb újra integrálódhassanak a társadalomba; a még be nem kerültek, de potenciálisan veszélyeztetettek esetében pedig a legfontosabb a prevenció, a testtudat és önmaguk elfogadásának megtanítása.  Kiemelten fontos továbbá, hogy a szexiparból élőket, a futtatókat, az embercsempészeket, a jövőbeli klienseket a jog eszközeivel távol tartsuk, és a szükséges mértékben elrettentsük a prostitúciótól. Amennyiben pedig úgy döntünk, hogy a prostitúciót nem kezeljük emberi jogi sértésként, csupán a nő önrendelkezési jogaként saját teste fölött, ez esetben azt kockáztatjuk, hogy az elkövetkezendő generációk, a mi gyermekeink számára ez is egy lehetséges megélhetéssé,  még rosszabb esetben: szakmává- válik. Ez pedig az értékrendek borulásával, és beláthatatlan következményekkel járhat az egész társadalomra nézve. Fontos lenne elutasítanunk, hogy a nőknek csupán annyi volna az értékük, amennyit a prostitúció ad nekik.


A cikk forrásaként a MONA konferenciájának anyagait, a stockholmi konferencia szemináriumi jegyzetét, illetve a prostitucio.hu-n megtalálható tanulmányokat, összefoglalókat használtam fel.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.