Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Háttér A magyar nők
2010. szeptember 23., csütörtök 01:00

A magyar nők

Írta:  Horváth Valéria

A nők társadalmi lehetőségeinek javítása ma már mindenkit foglalkoztat, legalábbis a szónoklatok szintjén. Sőt, vannak kifejezetten erre szakosodott konferenciák, amelyek a nők boldogulásának titkát tárják fel az érdeklődők előtt; férfi szakértők tartanak előadást a stressz és a konfliktus menedzseléséről egy kis protokollal fűszerezve, mutatóba hoznak pár kivételesen sikeres nőt, s végül megtanítják a nőket sminkelni.

no_magyarnokEzek után nem csoda, hogy amikor a feminizmus szót halljuk, rögtön egy olyan ország jut eszünkbe, amely a Nők amerikai álma. Azonban fontos tudatosítani a magyar nőkben, hogy az emancipáció nemcsak a tengerentúlon lehetséges, hanem itthon is. Sőt, meglepően hangzik, de Magyarországon is van hagyománya, jelene és jövője a feminista mozgalmaknak.

Szeretném állítani, hogy az itt felsorolt emberek nevei ismertek, de sajnos a feminista mozgalom magyar meghonosítói egyáltalán nem közismertek. Teleki Blanka, Veres Pálné már a 19. század végén a nők közoktatásán munkálkodtak. 1904 decemberében kétszáz női és ötven férfi taggal alakult meg, Glücklich Vilma vezetésével a Feminista Egyesület. A másik alapító tag, Bédy-Schwimmer Róza szerkesztésében jelent meg A nő és társadalom című lap. Ezenkívül, hogy lássuk, hogy az akkori mozgalom nemcsak a nőké volt, említést kell tennünk arról, hogy pár évvel később megalakult a Férfiliga a Nők Választójogáért nevű egyesület, amely a nők politikai jogait támogató férfiakból állt. A korabeli feminista mozgolódások eredménye, hogy bár igen szigorú feltételek mellett, de 1918-ban a nők választójogot kaptak. 1945-ben pedig, az európai trendnek megfelelően, Magyarországon is bevezették az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójogot.

A közhiedelem szerint Magyarországon a szocializmus központi politikája megteremtette az egyenlőséget férfi és nő között. 1948-ban fogadta el az Országgyűlés "a nőkre nézve a közszolgálat körében és más életpályákon fennálló hátrányos helyzet megszüntetéséről" szóló törvényt, amely immár minden téren a férfiakkal egyenlő jogokat biztosított a nők számára, s ezt egy évvel később a mai alkotmányunk elődjébe is belefoglalták. A nők felülről történő központosított emancipációja azonban -amely azon alapult, hogy természetesen a nők tanulhatnak és dolgozhatnak, és ezzel egyenlők a férfiakkal- ahhoz vezetett, hogy a papíralapú egyenjogúság a mai napig elvakítja a nőket, és nem veszik észre, hogy a gyakorlatban helyzetük mit sem változott.

A szocializmusban a civil feminista mozgalmakkal alapvetően problémája az államnak nem volt, az egyetlen félnivalójuk csak az lehetett, hogy eltér a központi ideológiától, esetleg többet is akar annál. Ezért is jött létre a Magyar Nők Országos Tanácsa, amely a rendszer sajátosságai miatt nemcsak független nem volt, de érdekeket sem képviselt. Hogy azonban a nők érdeklődését és figyelmét lekössék, megalapították a mai napig is a legnagyobb példányban eladott hetilapot, a Nők Lapját. Bár néha egészen jó írások is napvilágot láttak (és látnak), a lap nem más, mint a jelenlegi nőideál megtestesítője és megerősítője. A tipikus női hetilap, a tartalma: receptek, egy kis divat, szerelem, párkapcsolati terápiás gyorstalpalók és természetesen mese a gyerekeknek. Szomorú az, hogy mivel minden egyes nőt, a társadalmi helyzetétől függetlenül meg akart szólítani, ezért progresszív lap már eleve nem lehetett. Még elkeserítőbb azonban, hogy mára nemcsak ez az egy lap tudott fennmaradni, hanem annyira jövedelmező vállalkozásnak bizonyult, hogy számos más, hasonló újság is megjelent azóta a piacon.

A rendszerváltozás után, a kilencvenes évek közepén Lévai Katalin vezetésével a szocialista kormány létrehozta a Nőpolitikai Titkárságot, melynek az volt a célja, hogy a nők kérdését bevezesse a közpolitikába. A civil feminista körökből azonban sokan és több szempontból is bírálták a hivatalt. Egyrészt nem volt önálló, hanem csak a Munkaügyi Minisztérium egyik titkársága (amely akár lehetőséget is adhatott volna a miniszteri vétónak, ha egyáltalán születtek volna bármiféle konkrét változtatást hordozó döntések), másrészt a hatékony és eredményes munka teljes hiányát is sokan felvetették. Voltak, akik úgy gondolták, hogy egy érdemes szociológus, aki korábban nem foglalkozott ezzel a témával, nem a legmegfelelőbb ember erre a feladatra. Ezt valószínűleg a kreátorok is észrevették, mert később –még mindig szocialista kormány alatt- Egyenlő Esélyek Titkárságára keresztelték át. A névváltoztatás azonban ahhoz vezetett, hogy a nők megint csak feladták a nevüket –és ezzel identitásukat-, és beleolvadtak egy nagyobb közösségbe, ahol a saját érdekeik elvesznek a tömegben. A következő, Fidesz kormány alatt a név visszaváltozott Nőképviseleti Titkársággá, aztán meg is szűnt. A kétezres évekre pedig maradnak –a leginkább az EU és ENSZ nyomásának hatására- a különböző általános esélyegyenlőségi akcióprogramok és nemzeti stratégiák, amelyek csak burkoltan és mellesleg foglalkoznak a nők helyzetével.

A rendszerváltozás másnapján számos nő ébredt rá arra, hogy a rendszer elhitette vele, amit el akart hitetni. A változatlan helyzet pedig abban tükröződött, hogy a parlamenti képviselők hét százaléka volt nő (ma már elérte az európai átlagnak számító 11,1 százalékot) és abban, hogy jelenleg is léteznek a pártoknak női tagozatai, azok tevékenysége azonban nem igazán jut el a választópolgárokig.

Az öntudatukra ébredt nők a közvetlen környezetük megváltoztatását célul kitűzve, a demokrácia önmagunkért vállalt felelősségével és a megszabott kereteken belüli szabadsággal élve kialakították a Feminista Hálózatot. Ez a hálózat olyan kérdéseket vetett fel, amelyek a mai társadalmunkban is aktuálisak. Azonban a megszűnésükig, a kilencvenes évek végéig eltelt idő alatt nem sikerült becsatornázni sem az érdekeket, sem a képviseletet. Jogsegély-központ hiányában az igazi mindennapi problémákat nem tudták megoldani, a függetlenség rögeszméje pedig a megfelelő emberek, szervezetek és a működési költségek fenntartásához szükséges költségek fedezetének beáramlását is korlátozta. A Feminista Hálózat által definiált feminizmus nem volt a leszbikusok és férfigyűlölők gyülekezete, és nem volt a fennkölt elméletek gyára sem. Sajnos, ennél többet nem tudtunk meg tőlük, a Feminista Hálózat magát csak elhatárolni tudta, de behatárolni nem. Széthullása pontosan ennek volt köszönhető. Létrejöttek olyan specifikus egyesületek, amelyek konkrét problémákkal foglalkoztak, és konkrét megoldási lehetőségeket nyújtottak a rászorulóknak. A Feminista Hálózat lehetett volna pont annak a hatvannak a kapcsolati hálózata az összesen hatvanötezer nonprofit szervezetből, amelyek ma is önállóan és egymástól túlontúl is függetlenül végzik munkájukat. A magyar feminizmus mint összefogó ideológia pedig lassan szertefoszlik az együttműködni nem tudó szervezetek miatt.

Természetesen, a huszonegyedik században minden remény új lendületet kap. Ez már egy másik világ, egy egyenlőbb társadalom, neofeministákkal. Viszont ma már csak úgy lehet foglalkozni a „nőkkel”, ha szakítanak a múlttal, az előítéletek által lejáratott nagybetűs feministákkal, vagy ha összekapcsolják a kérdést egy másik, a társadalmat „szélesebb körben” érintő témával. Közben a magyar feminizmus haldoklik, és ezt a magyar nők tétlenül nézik.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.