Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Ember Nem te tehetsz róla, hanem a buzik
2013. február 25., hétfő 06:41

Nem te tehetsz róla, hanem a buzik

Írta:  Kertész Anna

cegledi 1
Amikor a közösséget ért kudarc kibeszélése valamiért elmarad, szükségessé válik a bűnbakképzés, ami mindenki számára érthető és elfogadható magyarázattal szolgálhat a történtekre és segíti feldolgozni a tömegek számára, akár a jóléti állam válságát is. Ceglédi Zoltán a Republikon Intézet politikai elemzője szerint a politika a bűnbakképzés katalizátora. Szalonrasszizmusról, leegyszerűsített válaszokról, öndefiníciós mankókról és a boldogabb Magyarország irányába tett lépésekről is beszélgettünk.

Kertész Anna: A bűnbakképzés pszichológiai megközelítése és hatásmechanizmusa közismert. Miben tér el ettől a politikai szereplők eszközkészlete, célja?
Ceglédi Zoltán: A politikában a bűnbakképzés szintén a kudarcokhoz elfedéséhez kapcsolódik. A rendszerváltás utáni Magyarország politikájának fontos jellemzője a megosztásra való törekvés, hogy legyünk mi és legyenek ők. Nagyon könnyű kijelölni kellőképpen gátlástalan politikusként olyan csoportokat, akik ugyan nincsenek közvetlen kapcsolatban a te személyes problémáiddal, mégis rájuk tolhatók a bűnök. Ez a folyamat erősebben érezhető, amikor romlik a társadalom közérzete. 2010 óta a megszorító csomagokat, elvonásokat, a társadalmi igazságtalanság növekedését mind-mind meg kell magyarázni.

Vegyük az egész mechanizmus egyik legeklatánsabb példáját erre, a segélyplafon ötletét. Mindössze 10 milliárd forintos megtakarítás jelent, vagyis racionálisan nézve aprópénz az államháztartás szempontjából. Ugyanakkor a lecsúszó alsó középosztály számára bűnbakot kellett keresni, aki-ami miatt egyre nehezebb az életük. Erre alkalmas „a segélyezettek” alacsony érdekérvényesítő képességű, alacsony társadalmi státuszú csoportja, és az a teljesen hamis legenda, hogy ma Magyarországon jól meg lehet élni a segélyből.


Kertész Anna: Ezt már nagyon régóta és sok helyen cáfolják.
Ceglédi Zoltán: Igen, de ez picit olyan, hogy léteznek a magyar közvéleményben olyan meggyőződések vagy hitek, amit hiába cáfol szinte mindenki nyilvánosan, mégis továbbélnek. Ma például nincs a Jobbikon kívül olyan politikai párt Magyarországon, amelyik egyértelműen a halálbüntetés visszaállítása mellett érvelne, még ha elvétve a KDNP kacérkodik is ezzel. Mégis, ha népszavazáson kellene dönteni a kérdésről, akkor a többség a megtorlás és büntetés mellé állna.

A magyar társadalomban nagyon sok a kibeszéletlen probléma, olyan, mint egy görcsökkel teli hát, amit még nem sikerült kimasszírozni.

A segélyplafon ötlete mindezt szépen megmutatja: a politika arra lő, ahol a legkevesebb ellenkezéssel találkozik. Mert attól nem kell tartanunk, hogy egy segélyezett majd nyomást gyakorol a politikára.

Külön érdekesek a jobboldalra tolódó politikai origó kapcsán felbuzgott jelenségek, mint például a melegfelvonulást övező csaták. Ha jól megnézzük, nem találunk közvetlen sérelmet, nem volt konkrét „bűn”, amit a melegek elkövettek a magyar társadalom ellen, nem kötődik a melegekhez komolyabb bűncselekmény, vagy társadalmi teher. Viszont pusztán azt a tényt érzékelve, hogy Magyarországon egyre nehezebb a gyerekvállalás, egyre nehezebb a családok helyzete, nagyon könnyű azt mondani egy frusztrált magyar polgárnak, hogy nem te tehetsz róla, hanem a buzik. Ha felelősnek teheti meg azt a körülbelül 800 ezer magyar embert azért, hogy nem születnek gyerekek, hogy fenntarthatatlan a nyugdíjrendszer, akkor rögtön kap egy tömeget maga alá, hiszen önmagában csak azáltal, hogy ő heteroszexuális, jobb ember, mint „ezek”. Mert ők tehetnek arról, hogy fogy a magyar, hogy bajban vannak a családok… Ha valakinek ezt tudom mondani, és ő kellőképpen frusztrált és buta, elég lesz neki ennyi érv, és hinni fog benne.


Kertész Anna: Amit te most említesz, egyfajta identitáskeresésnek, identitásképző erőnek is betudható, nem? Hogy én valamivel szemben határozom meg önmagam, a helyem a világban?
Ceglédi Zoltán:Magyarországon a rendszerváltás előtti 40 évben mindenki tudta, hogy merre van az előre, nem kellett semmiről sem gondolkodnunk. Volt egy olyan biztonság a szocializmusban, amit a felülről és alulról egyaránt sűrűn szövött háló adott, így nem tudtál nagyon kiemelkedni, de lesüllyedni sem. Ez a rendszerváltással megszűnt. Azóta a magyar politika abból él, hogy az emberek öndefiníciós mankókat keresnek, egyértelmű címkét, és ő ezt megadja nekik.


Kertész Anna: Ha jól értem, az öndefiníciós krízis társadalmi szintű betegség nálunk. Akkor mindez honnan kezdődik? A politikusoknál fent, vagy éppen mi generáljuk, és emiatt választunk „téves” példaképeket?
Ceglédi Zoltán:Az elmúlt két év komoly illúziója, hogy majd mi „lent” beindítjuk a változást. Van egy nagyon komoly vízzáró réteg a civil társadalom és a politika között.  A választásokon politikai pártok indulnak és utána a politikusok azok, akik a parlamentben döntéseket hoznak. Aki ma civil volt, de holnap bekerül a parlamentbe, az holnaptól politikus lesz.

Azt gondolom azonban, hogy a saját közösségek létrehozása és megművelése nagyon fontos. Nem hiszem, hogy egy párt kitalálhatja, hogy milyenek legyünk; nem tud új öndefiníciót adni Magyarországnak, vagy a magyaroknak. Ez a kisközösségeken múlik, az ő feladatuk. Csak, hogy hazabeszéljek: ebben az újságban is sokkal több és fontosabb dolog van az öndefinícióról, önszervezésről, egy „boldogabb Magyarország” felé tett lépésekről, mint akár a Magyar Nemzetben vagy a Népszabadságban. Egész egyszerűen azért, mert ami ebben az újságban van, az önazonos, spontán, erős kezdeményezés, ami többletet ad, míg az előzőek pedig inkább elvesznek azokból az értékekből, amik még megmaradtak Magyarországnak, és amiknek megőrzésére nagy szükségünk lenne.


Kertész Anna: Ugyanazzal a retorikával, ahogy a bűnbakképzés működik és stigmatizál egy-egy csoportot, elképzelhető, hogy ezt megfordítva, pozitív példákat felmutatva, ellenkező változás érhető el?  
Ceglédi Zoltán:Amikor kampányt vagy kommunikációs stratégiát készít egy politikai párt, akkor nem már létező csoportokat akar kiemelni, hanem ideáltípusokat rajzol. 1998-ban a Fidesz kampányában a polgár meghatározása kellőképpen absztrakt volt ahhoz, hogy bárki beleképzelhesse magát, remek öndefiníciós mankóként működött. Nagyon konkrétan kiemelve társadalmi csoportokat mindig csak leszűkíted a mozgásteredet, hiszen mindenki ehhez képest fogja meghatározni magát.

A politika hatalmi logikájából az következik, hogy egy minél tágabb, egyszerre karakteres, de mégis befogadó keretet ad. Amikor ma az ellenzék a demokratákról beszél, szinte mindenkit beleért a csoportba, azokat is, akiknek esetenként teljesen különböző elképzelésük van arról, milyen közjogi berendezkedés, milyen demokráciatípus lenne kívánatos. Van, aki az abszolút liberális jogállamban hisz, van, aki baloldalról támogatná meg mindezt, a kicsi állam-nagy állam teóriája vetekszik. Egy a lényeg, hogy mindet be lehessen szuszakolni a demokraták körébe.


Kertész Anna: A bűnbakképzés, ahogy te is említetted, arra jó, hogy elkendőzze a kudarcokat. Ha egy bármilyen társadalmi státuszban lévő személy kiállna, és azt mondaná, hogy ezért a döntésért én vagyok felelős, és vállalom is érte a saját, személyes felelősségemet, nem ébredne fel az igény a választókban is, hogy hasonló döntésekre és lépésekre számítsanak a politikusoktól?
Ceglédi Zoltán:Nagyon kevés politikus volt Magyarországon, aki vállalta a felelősséget a döntéseiért. A hatalmi logika előbb-utóbb minden nagyon szépen induló alakulatot valamennyire bedarál és megköti a maga kompromisszumait. Amiről te álmodozol, az több évtizedes feladat, és sajnos nem efelé haladunk.

Ez egy olyan ország, ahol nem tudsz pozitív diszkriminációt érvényesíteni, holott vannak olyan helyzetek és területek, ahol erre mindenképpen szükség lenne. Ez egy olyan ország, ahol az irigység, a szomszéd tehene is dögöljön meg effektus sokszor jóval erősebb, mint mondjuk a jóság, ami az alapja mindannak a berendezkedésnek, és annak az idealizmusnak, amiről te beszélsz. Valószínűleg nekem már ősz lesz a szakállam, mire eljön az a Magyarország, amit te látni szeretnél. Azzal együtt mondom mindezt, hogy politikai elemzőként sem merném azt „megjósolni”, mi következhet 2014 után.


Kertész Anna: Azzal fogunk választásokat nyerni, hogy ki az aktuális bűnbak éppen? Mert mintha a jelenlegi ellenzéki összefogás is azon alapulna, hogy minden rossz ősforrása Orbán Viktor…
Ceglédi Zoltán:Erre a legegyszerűbb politikai kampányt felépíteni, mert ez az a szőnyeg, ami alá mindent be lehet söpörni. Ha megnézed a Bajnai nevével fémjelzett Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány programját, megnézed, mit mond a Milla, mi a Szolidaritás álláspontja a társadalmi- gazdasági-politikai kérdésekben, bizony találunk árkokat, szakadékokat az elképzelések között. Az egyetlen összekötő kapocs, hogy mind Orbánnal szemben definiálják magukat. Ez egy kormányzáshoz még igencsak kevéske. Egy jó programra épülő, de technokrata kormányzás talán rendbe rakhatja a költségvetést, de ennél többről mégsem szól.

A politikának olyan társadalomformáló szerepe is kellene, hogy legyen, olyan ügyekben is kellene döntést hoznia, építkeznie, alapokat leraknia, ami nem csak arról szól, hogy ki tudja-e számolni a februári többletet vagy költségvetési hiányt. Kell, hogy legyen egy világos víziója arról, milyen Magyarországot szeretne, ami mögött egyfajta társadalmi konszenzus is áll. Képesnek kell lennie olyan döntéseket hozni, amit hosszabb távon a többség támogat, attól elkezdve, hogy mit tanítunk az iskolában, egészen odáig, hogy milyen kultúrpolitikát folytatunk. Ehhez az én olvasatomban olyasvalaki kell, akit egyébként is a magaménak érzek, akivel akkor is azonosulni tudok, ha nem csupán a költségvetési kérdésekről gondolkodom.


Kertész Anna: Neked van ilyen azonosulási pontod?
Ceglédi Zoltán:Nincs. De nézd, még csak 2012 őszén tartunk, a választások pedig elméletileg 2014 tavaszán lesznek. A kérdés inkább az, hogy az adott politikai pártok kiről-miről szólnak. Bármilyen identitásprobléma létezik a társadalomban, az megjelenik a politika szintjén is. A Fideszről nagyon régóta mondjuk, hogy nem úgy jobboldali párt, ahogy azt a tankönyvek megírják. Az MSZP most próbálkozik azzal, hogy a Gyurcsány utáni időszakban megrajzolja egy baloldali párt kontúrjait. Az LMP-t a Bajnai-szövetséghez átpártoló civilek hiánya teheti végre politikai értelemben nagykorúvá. Bajnai meg egy olyan politikai polipot talált ki a jobbközéptől a baloldalig, aminek teljesen ki vannak feszülve a lábai, hogy mindent elérjen. Eközben sok szereplő hiányzik a magyar politika színpadáról. Nincs egy rendes liberális pártunk, nincs a vidéknek egy normális pártja, nincs az ipari dolgozóknak, a munkásoknak pártja, és nincs egy rendes kapitalista pártunk sem. Jól látható, hogy a politikai pártoknak is van öndefiníciós problémája, ezért szokták ezt azzal megoldani, hogy nem magukról beszélnek, hanem arról, kit utálnak és ki a bűnbak.


Kertész Anna: Mennyire lehet előre kiszámíthatóan belőni egy-egy bűnbaknak kikiáltott csoport kirekesztéséből adódó politikai profitot? Például a Fidesz a cigánybűnözés kvázi elismerésével mennyire láthatja előre ennek a hozadékát, és vajon érezheti-e azt a határt, hogy meddig nyer még maga számára szavazatokat és mikortól hajtja a vizet a Jobbik malmára?
Ceglédi Zoltán:A Fidesz azt érzékelte 2010-től, hogy a centrumban folyamatosan fogy az ereje, elvesztette a szavazóit, összességében felére csökkent a tábora – ugyanakkor a Jobbik a történetének legnagyobb válságát éli, a pártban óriási feszültségek vannak, elvesztette magyarországi legerősebb bázisait, vannak „szabad vegyértékek” a jobbszélen. Az egy naponta változó eredményű meccs, hogy a Jobbik jelszavait felmondó Fidesz szimpatikusabb-e az erre fogékony választóknak vagy pedig a radikálisabb Jobbik mellé állnak. Ma úgy látszik, hogy a Fidesz ezt a csatát megnyeri, mert képes volt belőni azt a mezsgyét, ahol kormánypártként mondhat olyanokat, amit egyébként egy, a radikális szélsőjobbal kacérkodó párt mondana. Ehhez kellett a Jobbik meggyengülése, a Szegedi Csanád-ügy, a belső ellentétek, az, hogy egyszerre próbált meg konszolidálódni és néppártosodni és ugyanakkor a nagyon buta kopasz maghoz is beszélni a Jobbik vezetése.

De tény, hogy nem végtelen az útja a Fidesz jobbszélre törésének. Ezt egy idő után a saját centrista vagy mérsékelt-konzervatív támogatói, fontos arcai sem tudják majd vállalni. Pokorni Zoltánnak már most kínos a Fideszes oktatáspolitika, Járai Zsigmond pedig teljesen lehasadt a fideszes gazdaságpolitikától. Jelzésértékű, hogy azt az Urbán Lászlót, aki az első Fidesz kormány miniszterjelöltje volt, most Bajnai Gordon embereként emlegetik. És nem Urbán László volt, aki ekkorát vándorolt, a Fidesz tolódott ennyire a jobbszél irányába.


Kertész Anna: Szerinted kiket kell megnyerni a következő választásokig? Mert még mindig él a mítosz, hogy a nyugdíjasok döntik majd el a választásokat. Valóban?
Ceglédi Zoltán:Tartósan 50 százalék körül van azoknak az aránya, akik biztos pártválasztók, a maradék 3,5-4 millió ember nagyon heterogén csoport. Többen elkövetik azt a hibát, hogy arra számítanak, hogy ezt a bázist csak be kell majd vonni a szavazásokig. A Republikon Intézetnél megvizsgáltuk az adatokat és az a helyzet, hogy csak 1 milliós nagyságúra tehető azoknak a száma, akik potenciálisan elérhetők. A többiek egy jó része vagy nem mobilizálható, mert már senkire nem akar szavazni, vagy soha nem is szavazott.

A politika mindig arra törekszik, hogy egy blokkban, viszonylag könnyen megszólítható tömeget érjen el. A nyugdíjasok még mindig a politika szent tehenei, pont ezért. A szavazási hajlandóság az életkorral együtt növekszik, a nyugdíjasok nagy arányban mennek el voksolni – az LMP meg nem véletlenül van bajban, mert a fiatalok körében mindössze 40 százalékra tehető a politikai tekintetben aktívak száma.


Kertész Anna: Miért?
Ceglédi Zoltán:Van egy általános politika-, politikus- és elit-ellenes hangulat Magyarországon, ezt lovagolta meg az LMP is, amikor bekerült a Parlamentbe. Másrészt a politika elképesztően koravén, azok a fiatalok, akik tegnap még normálisan öltöztek és biciklivel közlekedtek, amint bekerülnek a Parlamentbe, már öltönyben járnak, autóba ülnek, és pillanatok alatt izolálódnak a fiatal választóktól. Másrészt a fiatalokat az elmúlt időszakban sokat csapkodták. Az, ahogy a felsőoktatást leépítik, a társadalmi mobilitást csökkentik, és erősödik egy tekintélyelvű, a fiatalok szabadságát korlátozó kormányunk, az azzal jár, hogy a fiatalokhoz nincs kapcsolódási pontja a pártoknak.

A fiatalok körében az LMP és a Jobbik támogatottságának aránya jelentősen magasabb, mert a nagy pártok nem tudnak a lázadásra, a szabálytalanságra, a különcségre, bármire, ami korspecifikus, reális és hiteles válaszokat adni.


Kertész Anna: És nem veszélyes, hogy éppen a két nagyon markánsan a középtől eltérő politikai erő tudja őket eredményesen megszólítani?
Ceglédi Zoltán:Nézd, ezek a gyerekek felnőnek, és ami nagyon szimpatikus tizenévesen, az a harmincas éveidben, családos emberként talán kevésbé vállalható. Idővel átalakulnak ezek a preferenciák.


Kertész Anna: Érvényes ez a Jobbik ideológiáját alapjaiban meghatározó cigányellenességre is?
Ceglédi Zoltán:Biztosan te is láttál már elfűrészelt fát, amin ott vannak az évgyűrűk és pontosan látni, hogy 8 évvel ezelőtt hol sérült meg a fa: volt egy seb a felszínén, amit az egyik évgyűrű örökre megőriz. Picit a cigányellenesség is hasonló Magyarországon. Jó pár éve felerősödött és valóban generációkat fertőzött meg, és ezek a csoportok mindig is cigányellenesebbek lesznek, mint az előttük lévők, vagy az utánuk következő – reményeim szerint – szebb generációk. Ez van. Ami nem mindegy, az a környezet. Hogy ez csak egy sebes körgyűrű marad, ami nekünk nem tetszik, vagy onnantól rohadni kezd a fa.


Kertész Anna: A szebb generáció eljövetelének alapfeltétele lenne, hogy ne hordozzunk társadalmi tabukat, mint a mélyszegénység társadalmi szerepe és a helyzetükből fakadó devianciák kezelése. Ugyanakkor ennek irányába nem látok lépéseket, ha arról beszélsz, hogy bizonyos társadalmi csoportok eltérő viselkedése, szokásai mögötti okok ismerete szükséges ahhoz, hogy a társadalmi integráció vagy együttélés szabályait megalkossuk, rád sütik, hogy rasszista vagy. Emiatt érzékelhetően erősödött a szerintem sokkal veszélyesebb szalonrasszizmus, az összekacsintó, „mi tudjuk, hogy ők a hibásak, de nem mondjuk ki, hogy kik az ők”. Te is tapasztalod ezt a munkád során?
Ceglédi Zoltán:Engem is neveztek már nácinak. Ez megint a hangosabb és egyszerűbb megoldás, és valahol ez a túlpörgetett jogvédői attitűd is egyfajta bűnbakképzés. Abban teljesen igazuk van a jogvédőknek, hogy az a fiatal, aki kiskorától szegénységben nőtt fel, 12 évesen követte el az első bűntettét és huszonévesen került először börtönbe, nem maga választotta ezt a pályát. De ettől még a jelenség létezik és kötelességünk szankcionálni, természetesen amellett, hogy törekszünk a kiváltó okok megszűntetésére.

Érzem a szalonrasszizmust és azt gondolom, hogy ez is a politika leegyszerűsítő játékának eszköze. Akad nem egy olyan kormányzati döntés, ahol nem mondták ki, hogy a cigányokat akarják büntetni, de rajtuk csapódik le a változtatás. De hiszek abban, hogy ezek a problémák kezelhetők.


Kertész Anna: Hogyan?
Ceglédi Zoltán:Ha ciki az, hogy rasszista vagy. Ha vannak egyértelmű válaszai a kormánynak, és ha megszavazza azt a minimum 10 évet magának és az utódainak, hogy a szociális döntések mögött visszajöhessenek azok az eredmények, amik valamire is vezethetnek. Mondok egy példát, amin minden oldal felháborodna, pedig ez talán egy járható út. Egy óriásplakátot látok magam előtt, amin csak egy kérdés áll: „Önnek lopta már el diplomás cigány a táskáját?”

Mert egy cigány könyvelő nem fog a boltban ellopni egy csokit, mert ő nem az a sztereotip figura lesz, akivel mindig azonosítják a cigányokat. De ehhez az kell, hogy ma elindítsunk valamit. A társadalomnak pedig el kell jutnia arra a szintre, hogy nem a könnyebb utat választja, nem csinál bűnbakot a cigányokból vagy éppen azokból, akik rámutatnak a problémára.


Kertész Anna: De ettől még nem látom, hogy hosszú távú stratégiai döntések születnének, maximum 4 évben gondolkodik mindenki. Vagy te látod annak esélyét, hogy még egyszer kétharmaddal kerül valaki korlátlan döntéshelyzetbe?
Ceglédi Zoltán:Ma a regisztrációs procedúra miatt még kevésbé tűnik valószínűnek a kétharmados győzelem. Sok kérdést nem lehet a kirakatba kitenni, mert egyik vagy másik pártnak nem érdeke, hogy kiegyezést mutassanak a nyilvánosság felé. Ugyanakkor sokszor a szakemberek és a szakpolitikusok véleménye nincs olyan messze egymástól. Ha a Gripen-ügyet leszámítom, akkor a honvédelem is sokáig konszenzusos téma volt, akárcsak a mezőgazdaság, ami most a korrupciós és nemzetvédő felhang miatt vált ütközőfelületté. Vagy ha 2010-ben Pokorni lett volna az oktatásügyi miniszter, az ő elképzelései sem voltak olyan messze attól, amit a liberális pártok elképzeltek. A konfliktuskereső és bűnbakképző Fidesz kormányzásra jellemző inkább, hogy a szakmai helyett a konfliktusos megoldásokba ment szívesebben bele.


Kertész Anna: Miért választotta a Fidesz a konfliktus vonalat, ha más irány is lehetett volna? Elhivatottság?
Ceglédi Zoltán:Ellenzékben a konfliktus mindig jó. Kormányzó erőként pedig egyrészt beszorult a saját korábbi politikája keretei közé, másfelől a kétharmados felhatalmazás azt az illúziót keltette bennük, hogy teljesen más úton is lehet járni, mint ami ortodox. Orbán Viktornak pedig lételeme a harc. Képzeljünk el egy embert, aki 2010-ben megnyerte a választást kétharmados többséggel és azt veszi észre, hogy elért a csúcsra. Neki innen már csak lefelé vezethet az útja, nincs nagyobb támogatottság vagy poszt, amit még elérhet.


Kertész Anna: Megválthatta volna a világot a kétharmaddal…
Ceglédi Zoltán:Nagyon sok mindent tehetett volna, de erre meg nem készült fel. Mint amikor a kisgyerek nagyon szeretne valamilyen játékot, aminek látta a reklámját a tévében. Megkapja karácsonyra, kibontja és rájön, hogy nem tudja kezelni, és rögtön félre is dobja. Utána pedig kifejezetten frusztrálja, hogy ott van és kezdenie kellene vele valamit. Orbán Viktornak igazi sikerei nincsenek, kormánya sorra intézi a megszorításokat, támogatottsága a felére csökkent, mindenkivel összeveszett.


Kertész Anna: Le lehet küzdeni az egyszer ránk aggatott stigmákat? Elfelejtik az emberek, létezik közéleti „tiszta lap”?
Ceglédi Zoltán:Igen, a magyar közvélemény memóriája megdöbbentően rövid. Egyrészt az idő megszépíti az emlékeket, másrészt kell az öndefiníciós mankó. 2006-ban, még Őszöd előtt volt egy nagyon érdekes Kósa Lajos interjú, amiben arról kérdezték, hogy mivel Orbán megint elbukta a választást, mit akarnak még ezzel az emberrel. Ő pedig azt válaszolta, hogy szerinte Orbán sámán még lehet, de törzsfőnök már biztosan nem. Ha akkor nincs az őszödi beszéd, Orbán politikai pályafutása véget ér. Ezzel kapott egy tiszta lapot.

De ha Gyurcsány tényleg visszavonult volna, amikor lemondott a közéleti tisztségéről, akkor ma ő lenne Bajnai helyén. Ha nem ragaszkodott volna ahhoz, hogy neki azonnal és rögtön kell valamit csinálnia, akkor ma neki lenne tiszta lapja. Vagy nézzük Bokros Lajost, akit a 90-es években a legjobban utáltak, de képes volt úgy visszatérni, hogy mindenki a racionális közgazdasági elméleteket, a régmúlt egy érdekes figuráját látta benne. Kapott egy tiszta lapot.

Ami nagyon fontos, hogy szükséges változni, dolgozni azon, hogy valaki ezt a tiszta lapot megkapja. Egy időre vissza kell vonulni, és persze nem árt, ha a másik oldal is hibázik. Illetve dehogynem árt: nekünk, mindannyiunknak, akik ezeket a hibákat a bőrünkön érezzük.

 

fotó: Kertész Anna

Média

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.