Mindenekelőtt tisztázzunk egy fontos fogalmat: a magyar nyelvhasználatban igencsak erőteljesen ható aktivizmust hogyan írnád körül: mit tesznek az aktivisták? Ők az Amnesty önkéntesei?
Magyarországon általában úgy tesznek különbséget a két fogalom között, hogy aktivista az, aki személyesen van jelen, vagányabb, bevállalósabb, részt vesz demonstrációkon, rendezvényeken. Mindenki más pedig önkéntes. Személy szerint nem szoktam különbséget tenni, mert teljesen egyéni dolog, hogy ki mit tart aktív részvételnek: lehet, hogy valaki ahhoz is szégyenlős, hogy egy belső rendezvényen szórólapokat osztogasson. Valaki demonstráción érzi azt, hogy elég aktív. Ebben csak egy kommunikációs kérdést látok, van, aki önkéntesnek, van, aki aktivistának szereti nevezni magát. Az Amnestynek ráadásul már van egy komplex aktivista jelentkezési lapja, ezen bejelölhetik a jelentkezők, hogy miben szeretnének segíteni, így ilyen határok nélkül is tudjuk, hogy ki, mire vállalkozik.
Kiből lehet önkéntes, illetve aktivista?
Nem teszek igazi különbséget a jelentkezők között, de van egy információs est, amire eljönnek az újak, és ott kialakul a benyomásom, hogy ki az, aki jó lenne pl. egy standba, mert könnyebben megszólítja az embereket. De ez is csak egy szempont, mert lehet valaki csendes, viszont annál kitartóbb és állhatatosabb, ő talán fél napon keresztül tart egy molinót egy akción, és ezért nyugodtan nevezhető aktivistának. A jelentkezők saját bevallására hagyatkozom elsősorban.
Melyek azok a problémák, amikkel az Amnesty kiemelten foglalkozik?
Az Amnesty egy kampányszervezet és elkülöníteném, hogy mivel foglalkozik a nemzetközi és a magyar szervezet, hiszen a mi lehetőségeink korlátozottak a jelenlegi fejlettségi szinten, ezért muszáj prioritásokat meghatároznunk. A nemzetközi szervezet minden témával foglalkozik, ami az emberi jogokhoz kapcsolódik a szólásszabadságtól, az egészséges környezethez való jogig. Ez utóbbi viszonylag új terület, olyan problémákkal foglalkozunk ennek keretében, mint például a helyi emberek hagyományos életét, a halászatot, tönkretevő Shell kőolaj - szennyezés Nigériában.
Magyarországon idén a roma kampány, és a halálbüntetés elleni fellépés hangsúlyos, továbbá az LMBT (Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű) jogok, főleg a véleménynyilvánítási joghoz kapcsolódó Pride (film és kulturális fesztivál, amelyet hagyományosan egy felvonulás zár le – a szerk.) szempontjából. Az önkéntesek között ez egy népszerű téma, egy tematikus aktivista csoportunk is foglalkozik vele. Ezen kívül viszonylag új, és nagyon aktív csoportunk, ami a nők jogaira specializálódott. Az „Amnestynik” csoport pedig iskolai keretek között terjesztik, népszerűsítik a saját korosztályuknak az emberi jogokat.
A sajtó szintjén, online petíciók útján a Közel-Kelet témájával foglalkozunk, hiszen az arab tavasz miatt ez is aktuális. Fontos elmondani, hogy sok szervezettel ellentétben az Amnesty a saját kutatásaira támaszkodik szinte minden esetben, londoni központunkban minden régiónak külön kutatói vannak.
Ezekben a kampányokban milyen szerepet töltenek be az aktivisták?
A tavalyi év második felében hoztuk létre a tematikus csapatokat, nem a fenti kampánytémák szerint, hanem annak alapján, hogy mivel foglalkoznának a tagjaik. Van egy médiacsapatunk, akik inkább fotózni, vagy ritkább esetben filmezni szeretnek. A fordító csapat már korábban is megvolt. Vannak cyber aktivistáink is, akikhez azok csatlakoznak, akik webfejlesztésben jók, vagy csak folyamatosan nyomon követik a facebook felületünket, és tudnak segíteni az üzemeltetésében. Illetve jobb ötlet híján, létrehoztunk aktivista és önkéntes kategóriákat, éppen azért, hogy a korábban már említett változó igényeket kiszolgáljuk. Az önkéntességnél különböző apróbb tevékenységeket várunk: segíthetnek nekünk a postázásban, egy-egy belsős rendezvény lebonyolításában, illetve egyéb kiegészítő tevékenységeket folytathatnak. Az aktivizmusnál pedig külön kihangsúlyozzuk azt, hogy igazi, vagány emberi jogi aktivistákat várunk közéjük, akik odateszik magukat egy-egy rendezvényen, megszólítják az embereket, vagy épp aláírást gyűjtenek. Akiknek a leggyakrabban a segítségét kérjük, azok a fordító aktivisták, illetve amikor jön a jó idő és a fesztivál szezon, akkor maguk a standozó aktivisták, akik nagyon sokat tudnak segíteni.
Igyekszünk mindegyik csoport számára képzéseket szervezni, egyrészt ez egy fejlődési, másrészt egy közösségépítési lehetőség is számukra. Egy-egy rendezvény, vagy akció néha annyira rohanós, hogy csak félig-meddig lehet közösséget építeni, de egy ilyen képzésen van rá mód, hogy a hasonlóan gondolkodó emberek találkozzanak.
Az aktivisták munkája nagyon sokat ér a szervezetnek. Ha egy csoport elkezd foglalkozni egy témával, akkor hosszú távon maga is olyan felkészült lehet, hogy szinte helyettesíthet egy kampányost, pótolhatja azt, hogy a szervezetnek nincs arra pénze, hogy annyi embert foglalkoztasson, mint adott esetben azok, akikkel szemben megfogalmazza a kritikát. Így az aktivisták tényleg a szervezet testévé válnak.
2011 az önkéntesség éve volt, érezte ennek hatását az AI, többen érdeklődtek emiatt a munkátok iránt?
Az Önkéntesség Európai Éve nem éreztette a hatását a szervezet életében, nem tapasztaltam, hogy többen jelentkeztek volna aktivistának hozzánk emiatt.
A tagtoborzásban sokkal inkább az online fejlesztés az, ami a sikert hozhatja. Az internet egy szinte ingyenes kommunikációs eszköz, ahol a hasonlóan gondolkodók könnyen elérhetik egymást. Úgy látom, ebben szinte minden civil szervezet hátrányban van Magyarországon. A tavalyi év második felében én is erre helyezem a hangsúlyt, és most már több dologban előre léptünk. Maga a honlap egységesebb, nem csak ömlesztett szövegek olvashatók. Így például az aktivisták felülete egy éve nagyon unalmas volt, most képek, rövid ismertetők, online regisztrációs lap segíti a jelentkezőket, és mindez nagyon népszerű. A statisztikáink alapján on-line regisztrációs lap nélkül ötöd ennyi aktivistánk lenne. Ebben a bő két hónapban annyi aktivista jelentkezett hozzánk, mint csaknem az egész elmúlt évben, és ez a lendület jó hatással van azokra is, akik már korábban csatlakoztak hozzánk. Természetesen azzal is számolunk, hogy sokkal kevesebben válnak aktív önkéntesekké, mint ahányan jelentkeznek.
Mennyire aktívak az aktivisták?
Amikor 2008-ban jelentkeztem a Greenpeace-hez, akkor azt hittem, hogy minden képzésre és minden aktivizmusra sorban állnak az emberek, mert úgy láttam, hogy olyan izgalmas és érdekes minden, hogy évente egyszer kerülhet sor az emberre a képzéseken, programokon. Meglepő volt, hogy ez nem így van: nagyon ritka az olyan aktivista, akit minden érdekel, és tényleg komolyan gondolja, hogy minden hónapban többször eljön. Ma is úgy látom, ha egy hónapban egy ilyen ember jelentkezik, az már jó arány. Hogyha valaki fordítónak jön, és küldünk neki feladatot egy hónapban egyszer - szerencsére nálunk elég sokan vannak fordítók- ő aktív marad, de mégse az az ember, aki naponta bekopogtat. Van olyan is, akit hetente látunk, aki segít matricát, plakátot osztani, vannak ötletei, napi szinten az aktivizmus körül járnak a gondolatai. Ez sajnos ritka, őket úgy lehet megtartani, ha biztosítunk számukra aktivitási lehetőséget. Ha éppen olyan időszak van a szervezet életében, hogy kevesebb a megmozdulás, akkor ilyenkor ki kell találni, hogy ezek az aktivisták hol tudják segíteni az Amnesty-t, az emberi jogokat. Szeretnénk azt elkerülni, hogy az ellátandó feladatok hektikussága miatt egy aktivista csalódjon, vagy - és ez már kevésbé rossz opció - másik civil szervezethez menjen.
Mennyien maradnak ebből a sok jelentkezőből végül, amikor feladat van?
Vannak olyan aktivisták, mint most nálunk a Nők-csoport, akik tudják szervezni magukat, feladatokat találnak, építik a közösséget. Egyébként 100-ból nagyjából 15 ember lesz, aki személyesen megkereshető, és ebből a harmada az, aki valószínűleg tényleg el is tud jönni egy-egy megmozdulásra.
Nagyon fontos, hogy az önkéntesek érezzék, személyesen tudsz róluk, ezért fontos a személyes megkeresés, kapcsolattartás, amiben egy korszerű adatbázis rendszer sokat segíthet.
A nemzetközi háttér mennyiben jelent előnyt az Amnesty számára?
Az, hogy van nemzetközi háttere az Amnesty-nek, ha nem is behozhatatlan, de mindenképpen nagy előny más civilekhez képest. Nyilván valamikor az Amnesty is egy kis iroda volt Londonban, viszont nagyon sok mindenben érződik ma már az a könnyebbség, ami egy világszerte elismert szervezet jellegéből adódik. Így például, hogy sok külső irodától lehet tanácsot kérni, ha képi anyagokat kell szerezni, vagy háttér információkra van szükségünk. A másik nagy előnyünk, hogy az emberek
bizalmat szavaznak nekünk. A legnagyobb segítség szerintem ez a fajta hitelesség, amiért már nem kell Magyarországon újra megküzdeni, úgy, mint egy kis szervezetnek, aminek a nulláról indulva kell bizonyítani. Egy 50 éves szervezet munkáját nehéz megkérdőjelezni.
A nemzetközi jelleg miatt külföldiek is sokan jelentkeznek nálunk aktivistának, ami előny, de egyben nehézség is, hiszen egyrészt olyan elvárással érkeznek sokszor, amit az otthoni 40 fővel működő irodájukra alapoznak, másrészt a magyar nyelvtudás hiánya miatt egy külföldi aktivista mellé mindig kell egy magyar anyanyelvűt is állítani, aki fordításról, tolmácsolásról gondoskodik.
Miért fontos szerinted önkéntes munkát vállalni, az egyén szempontjából?
Ez nem a sanyarú ingyenmunkáról szól, ahogy néhányan hiszik. Sokszor tapasztalatszerzés céljából, vagy egy pozitív célért szerveződő közösséghez való tartozásért önkénteskedik valaki. Nyugat – Európában, de sokszor hazánkban is az önéletrajz fontos, elfogadott része ez, és pozitívumként értékelik a munkáltatók, hogy társadalmi munkát végez a jelentkező.
Nálam az önkéntesség úgy kezdődött, hogy egy Greenpeace kampányosnak segítettem Pécs mellett, még egyetemistaként. Kaptam egy hírlevelet, hogy segítsünk földbe vájt kemencét és fonott kerítést csinálni. Szóltam a testvéremnek, és úgy döntöttünk, hogy egy kis mozgás nem árthat. Egész nap ástunk, közben beszélgettünk, és örültünk, hogy találkoztunk olyan emberekkel, akikkel annyi mindenben egyetértünk. Én így kezdtem, zöld aktivistaként. Megtudtuk, hogy ha elmegyünk az információs estekre az a belépő az aktivizmusba, így is tettünk. Tényleg úgy éreztük, hogy itt minden lehetőségre le kell csapni. Ma nagyon más lenne az életem az önkéntesség nélkül.
Ez a közösségi élmény hogyan fér össze a mai világ individualizmusával?
Nem az történt, hogy elmondták, mit kell gondolnom a világról, hanem azt vettem észre, hogy a többiek hasonlóan gondolkodnak a világról, mint én. Másrészt, ez a dolog nem csak az önfeláldozásról szól. Olyan élményeket adott az aktivizmus, amiket az unokáimnak is mesélni fogok, ami pénzen nem megvehető. Nem mindenki lehet ott az újabb tiszai ciánszennyezés megakadályozására irányuló verespataki akción, vagy dolgozhat az emberi jogokért az Amnesty-vel.
Miért jó az aktivizmus a közösség, a társadalom számára?
Olyan dologért tehetsz valamit, ami a meggyőződésed szerint mindenkinek fontos kellene, hogy legyen. Szerintem ez az a fajta büszkeség, ami az aktivistákhoz hozzá tartozik: úgy érzik, hogy felismertek az élet egy vagy több területén fontos dolgokat, legyen az emberi jogok, humanitárius kérdések vagy környezetvédelmi problémák...
Tágabb társadalmi értelemben véve például. Svédországban a GDP 3%-át teszi ki az önkéntesség. Tehát nem igaz, hogy nem teremt értéket. Ráadásul Svédországban az aktív önkénteskedés egy olyan társadalmi hálót is teremt, ami erősíti a közösséghez tartozás érzését. Akinek a munkahelye, a családja megrendül, úgy érezheti magát, hogy senkinek nincs szüksége rá, ugyanakkor ez egy társadalmi védőháló számukra.
Brüsszelben például egy képzésen voltam, és este betértünk egy helyi kocsmába, ami úgy tűnt teli van jókedvű helyiekkel. Mint kiderült ez egy olyan civil kocsma volt, ahol azok jöttek össze, akik úgy érezték, hogy kirekesztettek a társadalomból, vagy magányosak. Az ott ülők azonban már mindennek tűntek, csak magányosnak nem. Törött lábú kanadai harmonikás zenélt, egy mosolygós középkorú önkéntes pincérnő szolgált fel, a fizetés módja becsületkassza volt. Sok volt a bevándorló is. Mint megtudtuk ez egy 2 éve sikeresen működő projekt a városban.
Hol tartunk Magyarországon az önkénteskedésben?
Egy holland fiatal odajött hozzánk a Szigeten, azzal, hogy bármilyen petíciónk van, adjuk csak oda, ő aláírja. Persze örültünk is, meg nem is, mert azért az nem feltétlenül jó, amikor valaki vakon aláír bármit. Azt mondta, hogy neki már a nagymamája is támogató volt, ezért is tudja, hogy megbízhat a szervezetben. Nálunk ilyen szempontból persze van egy lemaradás, mert ha megszólítok valakit, az nem fogja azt mondani, hogy már harmadik generációs Amnesty-tag. De azoknak az unokái, akikkel mi beszélünk, ezt fogják tenni remélhetőleg. Ezért nagy a felelősségünk Magyarországon, hiszen a civil szervezetek új dolognak számítanak itthon és a hitelességük megőrzése és bizonyítása mindannyiunk feladata.
Hogy áll a társadalom az önkéntességhez?
Magyarországon az önkéntesség megítélése szerintem szélsőséges. Aki ennek a közelében van, vagy olyan a világlátása, attól nagyon pozitív dolgokat hallhatunk, akik nem ismerik, nem próbálták, azok sokszor szkeptikusak. Néhány emberben rossz érzést kelt az, hogy ő mindezt nem teszi, ez egyfajta lelkiismeret-furdalás, ami néha átfordul dühbe, vagy tagadásba. Utóbbira példa, hogy nem egyszer önkénteskedés közben „vádoltak” meg azzal, hogy én ezért biztos, hogy pénzt kapok.
Mit lehetne tenni azért, hogy Magyarországon is népszerűbb legyen a közösség életében való részvételnek ez a módja?
Felmerült, hogy érettségi feltétele lenne az önkénteskedés, erről azt gondolom, hogy ez kontraproduktív lehet. Hiszen ami kötelező, azt nem szeretjük csinálni, és ennek a tevékenységnek az lenne a lényege, hogy szeressük. Mit kezdhetnék mondjuk egy tucat olyan diákkal, aki eljön hozzánk, de egyáltalán nincs kedve hozzá, hogy segítsen? Ez senkinek sem lenne jó.
Fontosabb, hogy a fiataloknak megmutassuk milyen lehetőségek vannak, mi az, ami közel állhat hozzájuk, ebben már az iskola is partner lehet, egy társadalomismeret órának például fontos része lehetne a civil szervezetek bemutatása.
Szintén lényeges, hogy a mainstream médiában is jobban megjelenjen az önkéntesség. Ugyan pénzügyi korlátok miatt a civileknek jól jött az internet, de a tömegtájékoztatás eszköze a tévé, ezért az ő felelősségük is nagy.
A válság motorként szolgál a fejlődésben?
Nem hiszem. Az emberek hajlamosak kisebb jelentőséget tulajdonítani azoknak a problémáknak, amik nem 1-2 éven belül jelentkeznek és hozzászoknak azokhoz, amik folyamatosan jelen vannak. Most a gazdasági válság folyik a csapból is, és sokan félnek, de ismerek több olyan embert is, akik minimálbér alatti jövedelmükből támogatnak havi rendszerességgel szervezeteket.
Mit jelent számodra az aktivizmus? Kell hozzá extra bátorság, elhivatottság, felelősségtudat, vagányság?
Mi mind egy apró bolygón élünk, a környezetünk és a társadalom olyan dolgok, amiért mindenkinek tennie kell. Számomra ez nem áll meg város-, vagy országhatároknál, holisztikusabban kell nézni ezeket a dolgokat, mivel minden összefügg.
A bátorságról annyit, hogy van, amikor az is kell az aktivizmushoz, és megemelkedik az ember adrenalin-szintje, de ez a ritkább. Az egyik nagy élményem a koppenhágai klímacsúcson való részvétel volt, egy nemzetközi aktivista csapat részeként, jó volt látni, ahogy emberek a világ minden részéről összefognak.
Ezt a fajta értékrendet honnan hozod?
Hogy pontosan mikor kezdődött ez a fajta érzékenység, azt nem tudom megmondani. Ahhoz, hogy kilépjek a négy fal közül, mindenképp kellett az a bizonyos „Greenpeace élmény”. De már az egyetem alatt Amnesty tag is voltam. A testvéreimmel mind a hatan megtaláltuk a saját utunkat a társadalmilag érzékeny kérdésekhez, ezért ez a motiváltság valószínűleg a családból is fakad.
Mikor vagy elégedett a munkáddal? Van olyan eredmény, amire igazán büszke vagy?
Akkor vagyok elégedett, ha sikerül valamilyen változást, reagálást elérnünk. A legnagyobb eredménynek aktivistaként azt látom, amikor egy lelkiismereti fogoly kiszabadul az Amnesty segítségével, vagy amikor a cianidos bányászat ellen léptünk fel a Greenpeaceszel, és összpárti egyetértéssel szavazta meg a parlament a kezdeményezésünket. (Az Amnesty International (AI) a lelkiismereti foglyok szabadon bocsátásáért is kampányol, amely magában foglal egyaránt politikai
foglyokat és olyan személyeket, akiket vallási vagy világnézeti meggyőződésükért börtönöztek be. A viták elkerülése érdekében és elvi okokból a szervezet e kampányelőírásait csak olyan bebörtönzöttekre alkalmazza, akik nem követtek el vagy támogattak erőszakos cselekményeket. Így tehát léteznek olyan politikai foglyok, akik nem illenek a lelkiismereti fogolyként való szűkebb értelmezésbe. a szerk.)
Melyek azok a fontos feladatok, események, amelyek most meghatározzák az AI életét?
Most, az irodában a legtöbbet a gyűlölet-bűncselekmények hazai szabályozásával foglalkozunk, és nemrég hoztuk nyilvánosságra a halálbüntetésekről szóló jelentésünket. A szervezet életében fontos még az adatbázisaink fejlesztése, hogy valami kevésbé szakmait is említsek, és hamarosan elkezdünk készülni az aktivistáinkkal a nyári időszakra is, hiszen több fesztiválon és remélhetőleg gólyatáborokban is megjelenünk standdal, ismeretterjesztő játékokkal.
