Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Ébresztő Megtépázott szolidaritás - a hajléktalanpolitika tanulságai
2013. február 19., kedd 08:09

Megtépázott szolidaritás - a hajléktalanpolitika tanulságai

Írta:  Humana

megtepazott szolidaritas
A társadalmi „átlagtól” eltérő csoportokat gyakran bűnbakként kezeljük, a hajléktalan emberekről is legtöbbször negatív kép él a köztudatban. Vecsei Miklóssal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökével beszélgettünk a főváros rendészeti jelleget öltött, a hajléktalanokat érintő intézkedéseiről, és azok közgondolkodást formáló erejéről.

Humana: Mit gondol, a jelenlegi hajléktalanpolitikai intézkedések, a hangsúlyok rendészeti jellegűre tolódásával mennyiben formálják a társadalmi hozzáállást?
Vecsei Miklós: A legnagyobb problémának azt látom, hogy ez a hozzáállás bírót csinál a társból. Ítéletet mondunk a földön fekvő ember fölött, akiről pedig semmit nem tudunk. Egy balesetnél természetesnek vesszük, hogy mindenki segít, és nem azt kezdik vizsgálni, adott-e elsőbbséget a vérző sérült. Magától értetődő, hogy az emberek azon aggódnak, időben érkezik-e a mentő, és nem azt vizsgálgatják, betartotta-e a jobbkezes szabályt az illető, akit esetleg ma hiába várnak otthon. Az autósok tudomásul veszik, hogy lezárják az utcát, dugó lesz, és várni kell. Működik a társadalmi szolidaritás. A hajléktalan emberekre úgy is tekinthetünk, mint akik szociális balesetet szenvedtek. Fontos tudni, hogy ők az alapvető büntetésüket már megkapták. Nincs családjuk, nincs ember, aki a nevükön szólítaná őket, ne gondoljuk, hogy ez az állapot bárkinek vonzó lehet. És hogyha tudomásul vennénk, hogy ők a büntetésüket már megkapták, talán másként tekintenénk rájuk.  A földön fekvő és az álló ember között az a nagy különbség, hogy az álló le tud hajolni a fekvőhöz, de fordítva ez már nem igaz. Óriási veszélyeket rejt magában az, ha az ellenséges hangulat átjárja a társadalmat. Ráadásul a legtöbben nagyon keveset tudnak a hajléktalan emberekről. Amikor róluk beszélünk – beleértve a társadalom egészét, a politikusokat és a szociálpolitikusokat egyaránt – azokkal azonosítjuk őket, akiket az utcán, vagy az aluljáróban látunk, akár öntudatlan állapotban. Pedig ez csupán a jéghegy csúcsa. Néhány száz ember, akik a többség szemében a hajléktalan emberek tízezres táborát jelenítik meg. És közben észre sem vesszük azokat a hajléktalanokat, akik például egy foglalkoztatási programban vesznek részt, dolgozni járnak, és együtt utazunk velük a villamoson. Róluk azonban nem veszünk tudomást, míg az alig kezelhető, nehéz esetek látványa félelmet generál a társadalomban.  A rossz kommunikáció nagyban felelős azért, hogy a helyzet így elmérgesedett.  Óriási felelőssége van mindenkinek, aki ebben a kérdésben állást foglal, hogy indulatoktól mentesen, felelősen szólaljon meg. Egy nagyon-nagyon higgadt konzultációra lenne szükség.


Humana: A kormányzat folyamatosan arra hivatkozik, hogy a rendészeti jellegű megközelítés egyik legfőbb célja, hogy senki ne fagyjon meg az utcán. Ez az átlagember számára biztos megnyugtatóan hat, de szakemberként Ön is biztosan érzi, hogy ezt más szociálpolitikai eszközökkel is el lehetne érni. Miért van szükség a rendészeti megoldásokra?

Vecsei Miklós: 1989 óta látunk tömegeket az utcán, és Magyarországon azóta nincs sem hatékony lakáspolitika, sem bérlakás rendszer. A jelenlegi gazdasági helyzetben a halmozódó rezsi hátralékok, a lakhatási válság, a munkanélküliség vagy akár az építőipari válság miatt tömegek jelenhetnek meg a hajléktalanság előszobájában. De a vidéki nyomor elől is rengetegen indulnak a fővárosba. Az államnak erre nem lesz válasza mindaddig, amíg a gazdasági fellendülés meg nem kezdődik.  Láthatóan szociálpolitikai választ nem tudunk adni, nem csak a hajléktalanságra, hanem összességében a magyarországi lakhatási krízisre, ugyanakkor a társadalmi felháborodás mégis kikényszerített bizonyos lépéseket. A tehetetlenséget mindenki látja. Én a rendészeti eszközt, ennek a tehetetlenségnek a következményeként érzem. Ez egy rossz reflex, és mivel a belügyminiszter akarja megoldani a kérdést, neki rendészeti eszközei vannak erre.


Humana: Emiatt van szükség rendé­szeti bea­vat­kozásra?

Vecsei Miklós: Mi azt hangsúlyozzuk, hogy a hajléktalan ember rehabilitációja olyan, mint a beteg gyógyítása. Egyedi diagnózis alapján kell eldönteni, hogy kinek milyen terápiára van szüksége. Budapest utcáin szociális, rendészeti, egészségügyi problémákkal egyaránt találkozunk. Természetesen vannak veszélyes, rendészeti beavatkozást igénylő esetek is. Ezt nem kell eltitkolni, az utcán élés során a legkülönbözőbb devianciák alakulhatnak ki. És az is érthető, ha nem szeretnénk látni, hogy egy iskolával szemben egy padon hajléktalan él. Ugyanakkor szeretném, ha azt is értenék és látnák, hogy akár a halálát is okozhatjuk egy-egy embernek, ha a helyéről eltávolítjuk, mert oda kötik a kapcsolatai. Az elmúlt két évben tökéletesen együttműködtünk a rendőrséggel és a mentőszolgálattal, közösen eldöntöttük, hogy az adott szituációban melyikünknek van dolga. Mindig kézenfekvő volt, hogy nem akartuk egymás dolgát elvégezni.

Amikor a szabálysértési törvény rendelkezéseit módosították, és lehetőség nyílt a közterületen élő hajléktalan emberek megbüntetésére, már jeleztük, hogy ezt a kérdést indulatosan nem lehet kezelni. Hiszem, hogy jó volt a szándék, de az eszközt rosszul választották meg. Sokan lendületből, olykor megfelelő tudás nélkül akarnak segíteni, és ezen nem változtatott az sem, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette az említett rendelkezést. A döntést sokan ünnepelték, pedig nincs rá okuk. Rossz úton jár az, aki ebből azt olvassa ki, hogy akkor szabad az utcán élni. Ugyanakkor egyetértünk azzal, amit az Alkotmánybíróság illetve az ombudsman is mondott, hogy megfelelő mennyiségű eszköz áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy a szociálpolitikai problémákat megoldjuk. A probléma hatékony kezelésére a tudásunk elegendő, más kérdés, hogy vajon mögötte az eszközrendszer megfelelő-e.


vecsei miklosVecsei MiklósHumana: Nem érzi azt, hogy hosszú távon a társadalmi szolidaritás egyébként is megtépázott állapotán rombol még tovább a hajléktalanok kriminalizációja?
Vecsei Miklós: Szabálysértési törvényre egyébként szükség van. Nem baj, ha szabályozzák, hogy ne hangoskodjunk, ne szemeteljünk vagy ne igyunk az utcán. A problémát az okozza, ha a hajléktalan ember képe összekapcsolódik a szabálysértőével, a bűnelkövetőével, akkor a társadalom a bűnöző képét rögzíti magában és nem a töredezett életű, mindentől megfosztott ember képét látjuk. Jó példa erre a kukázás, ami az én szememben azt jelenti, hogy ez az ember az iszonyatosan mély nyomorában is még küzd azért, hogy megteremtse magának az életben maradás esélyeit. Mások pedig azt mondják, a kukázók szemetelik tele a várost. Persze tudjuk, hogy a szemetelésért korántsem csak ők a felelősek, és a szemetelés pedig olyan szabálysértés, ami ma is büntethető.

A hajléktalankérdésben az üzenetek rosszak, és nagy veszteség ebben a társadalmi szolidaritás töredezettsége. Sokkal bonyolultabb a kérdés, mint azt gondoljuk, a nemzeti konzultációval is épp ezért kell vigyázni.


Humana: Miben látja a nemzeti konzultáció legnagyobb veszélyét?
Vecsei Miklós: Én nagyon félek attól, hogy az indulatok fogják diktálni a következő lépéseket. Mindig veszélyes, ha a többséget arról kérdezzük, mi legyen a sorból kilógó emberekkel? Én nem állítom, hogy minden hajléktalan ember problémájára van válasz, hiszen gyakran még a kérdést sem tudjuk igazán jól feltenni, de tíz utcán élő emberből nyolcat egészen biztosan meg tudunk menteni. És ha már megmentettük azt a nyolcat, akkor még mindig beszélhetünk arról a kettőről, akit nem sikerült. A beteg emberek között is akadnak olyanok, akiket nem sikerül meggyógyítani, de attól még elfogadjuk, és az élete végéig ápoljuk őt. Azért félelmetes ez a kérdés, mert a hajléktalanokhoz hasonló körülmények között néhány százezren élnek ma Magyarországon. Van olyan város, ahol több száz ember lakik barakkban, tákolmányokban, bejelentett lakcím nélkül. Félek attól a pillanattól, amikor ezek a városok szeretnének ugyanilyen nemzeti konzultációt. Ha ezt meg lehet kérdezni ma Budapest kerületeiben, akkor joggal mondja majd egy kisváros, hogy ő meg szeretné szavaztatni, hogy akarnak-e lakcím nélküli cigány embereket. Ez egészen biztos, hogy nagyon súlyos helyzetet fog eredményezni.


Humana: Miért nem inkább a meglévő szociális rendszer javításába fektették a pénzt, energiát, szakmai potenciált, és miért ezt a rendpárti utat választották?
Vecsei Miklós: Észre kell venni a döntések mögötti erős politikai akaratot. Bár a főpolgármester úr egyes kijelentéseit többen vitatták, a hajléktalanság ügyében ilyen határozott utasításokat még senki nem adott eddig. De egyes, nagy port kavaró események, mint amilyen például Kocsis Máté irodájának elfoglalása volt, félreviszik az ügyet. Háttérbe szorulnak az olyan lépések, mint a hajléktalan emberek számára létesített munkahelyek, vagy a 700 új férőhely létrehozása. Lehet persze vitatkozni azon, hogy jó helyen jött-e létre az új intézmény, de ekkora fejlesztés mindenképpen nagy lépésnek tekintendő.  Ennek a politikai akaratnak a következménye a rendőrséggel és a közterület felügyelettel folytatott együttműködés és a jó kommunikáció is.


Humana: Más interjúban is említette, hogy jelenleg megfelelő számú férőhely áll a rendelkezésükre.
Vecsei Miklós: A hajléktalanságot általában nem lehet kezelni, az egyes emberek problémájára kell személyre szabott megoldást találni. Szociális diagnózist állítunk fel, és az alapján intézkedünk. Amikor arról beszélünk, hogy a 700 új férőhely elegendő, akkor mindig arra gondolunk, hogy elegendő lesz azoknak, akiket a diagnózis alapján el lehet itt helyezni. Van, aki egészségügyi ellátásra szorul, és van, akinek az addigi lakókörnyezetére van szüksége, mert oda kötik a kapcsolatai.

Itt kiemelném, hogy Budapesten egy hajléktalan a jelen ellátórendszernek köszönhetően nagyobb biztonságban van, mint akárcsak 50 kilométerre Budapesttől egy cigánytelep szegényei, akik ugyan magukra tudják csukni az ajtót, de nem tudjuk őket megvédeni a hidegtől, és orvos sincs a közelükben. Az a probléma, hogy amikor az összefüggéseket nem látjuk, egy sokkal mélyebb krízis sem éri már el az ingerküszöböt.


Humana: A tömeges elszállásolás látszólag megoldást jelent. Mégis meddig lehet mindig újabb és újabb férőhelyek nyitásával keresni a megoldást?
Vecsei Miklós: Ha folytatódik a lakhatási krízis, akkor továbbra is szükség lesz ilyen szállásokra. Magyarországon jelenleg Európa egyik legjobb ellátórendszere működik. Ha a krízisben lévő ember lecsúszik, találkozhat szociális munkással, átbeszélhetik a problémákat, megtalálhatják a célt, mert egyedül a lecsúszás kérdésére nem tud választ adni, és az újrainduláshoz is hiányoznak a kapaszkodók. Jelenleg nem képes megvalósítani azt Magyarország, hogy minden hajléktalan kapjon egy lakást. Az viszont, hogy életet mentsünk, fontos. Tény, hogy a tömegellátás bizonyos diagnózisokra nem alkalmas, a kritikus téli időszakban jó azonban arra, hogy gyorsan, egyszerre sok embert tudjunk elhelyezni.

Ilyen viszonyok között ezért érintett mélyen, amikor a miniszterelnök úr a kitiltás szót használta. Mégis, hova? Hova lehet kitiltani embereket? Értem, hogy nem szeretnénk őket látni, de szociálpolitikusként ezt semmiképpen nem tudom elfogadni.


Humana: Tehát megoldási javaslat felülről nincsen rá, ha jól értem.
Vecsei Miklós: Tulajdonképpen diagnosztizálnunk kell a problémát, közösségi illetve egyéni szinten is. Mondjuk ki, és ez alapján készüljön el egy hajléktalanügyi stratégia vagy koncepció, nyílván egy lakhatási stratégiának a részeként. Így kezdjük el felszámolni a hajléktalanságot. Ennek pedig egészen nyilvánvalóan lesznek rendészeti részei is.


Humana: Ön, mint szakember, a többi hajléktalan ellátásban dolgozóval, szociális munkással, intézményvezetővel mennyire képes árnyalni a városvezetés, vagy éppen a kormányzat hajléktalankérdéshez való hozzáállását?
Vecsei Miklós: Ez bonyolult és összetett kérdés, ezért súlyos a mi felelősségünk is, mert egy hét alatt nagyon nehéz megtanítani 23 év tapasztalatát. Nem szerencsés, hogy a téli időszakra alakul ki egy ilyen feszült légkör, bár jelen pillanatban nem annyira rossz a helyzet, mint amilyennek halljuk.  Folyamatosan próbálunk kommunikálni a politikusokkal, döntéshozókkal, akikkel eddig is kapcsolatban voltunk, és rossz szándékot sehol nem látok. Írtunk a miniszterelnök úrnak, írtunk az országgyűlési képviselőknek is. Azokat a pontokat hangsúlyozzuk, amikben egyetértünk: nem jó ez az állapot, megoldást kell találni a hajléktalanságra és a legmagasabb szinten is foglalkozni kell a kérdéssel. Nagy felelősség, hogy milyen mondatok hangoznak el ezen a szinten. Úgy gondoljuk, hogy az irány jelenleg nem megfelelő. Nagy előrelépés lenne, ha konszenzusra tudnánk jutni, mert ennyi rossz kommunikáció után már csak a kevésbé rosszat tudjuk elérni: egy kiépített társadalmi szolidaritás helyett egy kevésbé leromboltat. De ezért is érdemes még küzdeni.


Humana: Hogyan látja, milyen szociálpolitikai intézkedésekkel lehetne megelőzni a hajléktalanságot?
Vecsei Miklós: Egyrészt azt hangsúlyozzuk évek óta, hogy az egyik kulcsprobléma a rezsi adósságok felhalmozása. Az adósságkezelés nem jó üzenet, hiszen ahhoz, hogy valaki segítséget kapjon, előbb alaposan el kell adósodni. Erre jelenthet megoldást az előre fizetős mérőórák elterjesztése. Azzal lehet gazdálkodni, azt lehet kontrollálni. Véleményünk szerint a mostani technikai feltételek mellett már biztosítható lehetne az eladósodásra képtelen lakástípus kialakítása. Közben pedig arra törekszünk, hogy a lakás helyett a családokkal, az emberekkel kezdjünk el foglalkozni, és tárjuk fel az eladósodás okát.


Humana: Megszüntethető egyáltalán a haj­lék­ta­lan­ság?
Vecsei Miklós: Nem szeretjük kimondani, de sosem tudjuk teljesen megszüntetni. A skandináv országokban tömegével vannak üres szociális bérlakások, ennek ellenére ott is élnek hajléktalan emberek. Miután a hajléktalanság nem lakhatási kérdés, lakásokkal nem is lehet felszámolni. A hajléktalan ember a kapcsolatait veszíti el, és ezt a problémát sem lakással, sem szállóval nem lehet megoldani. Ahhoz oda kell menni hozzá, meg kell ismerni, a nevén szólítani, és befogadni őt a közösségbe.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.