Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Civil
2010. máj. 12., szerda 23:23

Zöldítés és zöldülés

Írta:

A környezeti nevelés célja a környezettudatos magatartásformák elősegítése, az ember-természet kapcsolat bemutatása, értelmezése, valamint a természetet, az épített és társadalmi környezetet, az embert tisztelő szokásrendszer érzelmi, értelmi, esztétikai és erkölcsi megalapozása. Így szól a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület definíciója.
A fogalom értelmezésében, és további a környezeti neveléssel kapcsolatos kérdéseink megválaszolásában Jagodics Edit sietett segítségünkre a Zöld Fiatalok Egyesületétől.

BüdiPest, akarom mondani Budapest virágvárossá, jobban mondva világvárossá fejlődött. Legalábbis ha az elmúlt időszak civil kezdeményezéseit és flash-mob akcióit nézzük a környezetünk megóvása ügyében. De vajon mitől lehetnek sikeresek ezek a kezdeményezések, és egyáltalán mire akarják az emberek figyelmét felhívni?

A Critical Mass (CM) már évek óta fontos helyet foglal el jóformán mindenki életében; a kőkemény autósok sem tudnak elmenni szó nélkül a rendezvény mellett. Éppen ezért sokszor hallunk kerékpár-autós incidensről – én is beszámolhatnék jó párról – mégis, most szeretném felhívni a figyelmet a kerékpáros közlekedés és CM olyan aspektusaira, amelyek eddig nem játszottak főszerepet. A Katona Dániellel – CM egyik szervezője – készített interjúban olyan kérdésekre keresem a választ, amelyek segíthetnek abban, hogy a továbbiakban ne négykerék-kétkerék, hanem ember-ember ellentétről beszéljünk, már ha egyáltalán beszélnünk kell ilyenről. Sztereotípiákkal hemzsegő világunkban hajlamosak vagyunk arra, hogy honfitársainkat járművük alapján ítéljük meg. Sok esetben az autós egyből bunkó, a biciklis pedig menő arc, a gyalogos meg össze-vissza közlekedik; az viszont senkit nem érdekel, hogy ki van a kormány mögött, hiszen már nem csak a ruha teszi az embert.

Megilletődve ülök a debreceni 19-es buszon. Először megyek önkénteskedni egy menekülttáborba. Csak egyszer jártam hasonló helyen, és amit ott láttam, nem tetszett. Talán még jobban felkeltette az érdeklődésemet. Többet akartam megtudni a menekültekről, és az őket segítő emberekről.

2010. április 15., csütörtök 01:00

Velük beszélj, ne róluk!

Írta:
A Város Mindenkié csoport célja – blogjuk szerint -, hogy a hajléktalan emberek kiálljanak saját méltóságukért és küzdjenek a lakhatáshoz való jogért. A csoporthoz nem azért mennek a hajléktalanok, hogy pénzt vagy munkát kapjanak, hanem, hogy önként dolgozzanak. Ez egy önkéntes csoport. Nincsenek fizetések, sőt egyesületük sincs, mert úgy érzik, hogy sokat kell még ahhoz dolgozniuk, hogy igazán ütőképessé válhassanak.
Naponta elmegyek a bástyaszerűen magasodó épület mellett, amely inkább ellenszenvesnek tűnik, mintsem hívogatónak. Csak a tetőkertről lehajló gyönyörű növények látványa veti fel bennem újra és újra a kérdést: vajon mi lehet belül?

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.