Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Civil TEtt - Program az áldozatokért, és a tettesekért
2012. február 24., péntek 11:28

TEtt - Program az áldozatokért, és a tettesekért

Írta:  Szabó Ivett

 

Az Európai Unió támogatásával, és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával 2010-ben elindított projekt célja, a gyermek- és fiatalkori bűnözés megelőzése, az áldozatok és az elítéltek társadalomba való beilleszkedésének segítése. A programot jelenleg 200 önkéntessel, három pszichológussal, és egy éjjel-nappal ingyenesen hívható diszpécserszolgálattal valósítják meg.

A 2012-es áldozatok napján, a Belügyminisztériumban rendezték meg a program sajtótájékoztatóját. A hatalmas márvány aulán áthaladva a díszterembe érkeztünk, majd átvezettek minket egy lényegesen kisebb terembe, ahol meghallgattuk Dr. Hunfalvy Zoltán, Dosztoly Orsolya, és Szatmáry Antal Tamás értékelőjét a TEtt program alakulásáról. Bár a meghívottak listája igen hosszú volt, mindössze talán négy vagy öt sajtóorgánum jelent meg, nem volt nehéz jó helyet szerezni.

A TEtt programnak három alappillére van

TettElsőként érdemes megemlíteni a 2011. Február 22-én (nagyjából egy éve, az áldozatok napján) indított diszpécser szolgálatot, ahol szakképzett munkatársak várják a bűncselekmény áldozataivá váltak hívásait. Az ingyenesen hívható áldozatsegítő vonal telefonszáma: 06-80-225-225. Itt tájékoztatást, jogi tanácsadást kaphatnak az áldozatok, és más lelki segélyvonaltól eltérően akár azonnali pénzügyi segélyt is igényelhetnek.  Második pillér a jelenleg 200 fős, önkéntes bázis, akik középfokú végzettséggel rendelkeznek, illetve büntetlen előéletűek. Az önkéntesek feladatai közé tartozik például a személyes segítségnyújtás, a kár felmérés, illetve segíthetik az áldozat ügyintézését is. A harmadik fontos eleme a programnak, a pszichológusok alkalmazása, akik a lelki segítségnyújtásban játszanak fontos szerepet. A helyhez kötött emberekhez a pszichológusok elutaznak, és a helyi polgármesteri hivatalban fogadják őket, viszont erre sajnos csak az Észak-Magyarországi régió három megyéjében (Fejér-, Nógrád-, és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében) van jelenleg lehetőség. A pszichológusok segítik feldolgozni az áldozatot ért traumát, illetve a düh és haragcsökkentésében is szerepet játszanak.

A Tett programba jelenleg az Észak-magyarországi, dél- Alföldi, és Dél-dunántúli régiók tartoznak bele, de az ingyenesen hívható zöld szám természetesen az ország egész területéről elérhető, és bárki kérhet tájékoztatást, tanácsadást. Arra a kérdésre, hogy bővítik-e a programban résztvevő megyék sorát, a szervezők nem tudtak pontos választ adni. Bűnmegelőzési szempontból, ez a három terület a legfontosabb, ugyanis itt legmagasabb a bűnözési ráta.

A segítségnyújtás alapját a jól képzett szakemberek adják, akik ingyenes oktatásban részesülnek. A megadott három régióban, két féle képzésre jelentkezhetnek: felnőtt képzésre, és szakirányú továbbképzésre. Ezekre a kétszer három napos tanfolyamokra Pécsett, Debrecenben, és Miskolcon kerül sor, míg a szakirányú továbbképzésekre csak felsőfokú végzettséggel rendelkezők jelentkezhetnek. Ezt a két féléves képzést 2011 februárjában, és márciusában indították Miskolcon.

A program munkájára Dosztoly Orsolya mondott két példát

Egy fiú, kollégiumi rablás áldozatává vált, és nem csak a pénzét, de még az iratait is ellopták tőle, így haza sem tudott utazni a családjához. Felhívta a zöld számot, és a diszpécser azt tanácsolta, hogy menjen el a legközelebbi áldozatsegítő szolgálathoz. Itt találkozott az önkéntesekkel, akik azonnali pénzügyi segélyt nyújtottak neki. A programban káreset enyhítésről van szó, így a fiú annyi pénzt kapott, „amennyiből a következő havi ösztöndíjáig meg tud élni”.
A másik eset egy tanyán élő mozgáskorlátozottal történt, akinek az elektromos kerekesszékéből kilopták az akkumulátort. Miután felhívta a diszpécserszolgálatot, az önkéntesek felkeresték őt otthonában, majd vettek egy új akkumulátort a kerekesszékbe.
Az önkéntesek, nem csak arra a problémára keresnek megoldást, ami miatt kihívják őket. „Egy férfinek ellopták az iratait, és mikor az önkéntes kiment hozzájuk, azt tapasztalta, hogy a lakásban nincs fűtés”- mondta Dosztoly Orsolya. Ebben az esetben az önkéntes kezdeményezheti az általa tapasztalt problémák megoldását is. Az előző évben az „azonnali pénzügyi segély” 190 millió forintos keretéből, összesen 141 millió forintot használtak fel A teljes programra 2 milliárd forintot szántak, amelynek egy része az Európai Szociális Alap támogatása. A program előkészítő fázisa mindezen felül 185 millió forintra rúgott.

Habár az alábbiakról a sajtótájékoztatón nem esett külön szó, úgy érzem fontos megemlíteni őket a projekt szempontjából.

A fiatalkorú bűnelkövetők a program meglátása szerint csak megtévedtek, és nem jelentenek igazán komoly veszélyt a társadalomra. Számukra elérhető segítségnyújtásként a csoportos foglalkozásokat kínálja a program, vagy akik erre alkalmatlanok, egyéni pszichológiai tanácsadáson vehetnek részt. Fontos a közösségi jóvátétel, aminek keretében a „megtévedt fiatalok” közösségi munkát végeznek például a környezetvédelem területén, vagy kórházakban. Mindezek mellett iskolai felzárkóztatást, korrepetálást, és munkaerő-piaci tanácsadást is biztosít a program számukra.

A tettesek reintegrációjában fontos szerepet játszik, az oktatás. A szabadságvesztésüket töltők, bekapcsolódhatnak a programba, és tanácsadói segítséggel próbálnak változtatni az addigi életükön.  Készség, és képességfejlesztő tréningeken vehetnek részt (kommunikációs, agressziókezelő, konfliktuskezelő, önismereti, életvezetési tréningek), szakmát tanulhatnak. A programban résztvevő szabadultak életét 6 hónapig követik nyomon, hogy lássák, mennyire hatékony a program.

Szerző: Szabó Ivett

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.