Back Ön itt van: Rovatok Elemek megjelenítése címkék szerint: zene

Nyikos Péter

Huszonhatodik alkalmommal rendezik meg Magyarország egyik legősibb kultikus összművészeti fesztiválját, a Mediawave-et a komáromi Monostori Erődben április 27. és május 1. között. Az idei tematika: káosz és rend.

Kategória: Kultúra
2013. június 10., hétfő 12:22

Süss fel nap... - heti programajánló

felhő heti progi

Heti programajánlónk, ahol minden olyan eseményt megtalálsz, amire mennénk, ha elég időnk lenne. Ha tudsz más érdekes programről, vagy írnál valamelyikről, küldj egy e-mailt az   Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  címre! Aki minden héten válogat: Vali.

Kategória: Napi ajánló
„Én nem ilyennek képzeltem a rendet." – írta 1935-ben József Attila, és mintha negyvenöt évvel később mások is hasonlóképpen gondolkoztak volna, csak éppen cigarettafüstbe burkolt gitárhangokkal körítve tálalták mondandójukat. Ezt tette Müller Péter Sziámi is, először a ma már legendának számító URH zenekarban és a Kontroll Csoportban, majd később a Sziámiban, csak benne ilyesféleképpen fogalmazódott meg ugyanaz az érzés, mint egykoron a költőben: „Idegen vagy, aki valahogy itt rekedt /Csak félig meddig érted a híreket / Eszed, amit az agyad meghagyott / Nem gondolkozol, tehát nem vagy ott" (URH – Ismeretlen katona).
Kategória: Ember
Erős kisugárzás, cinkos mosoly és fürkésző tekintet, ő Hajós András. Laza, a maga módján szociális és mindenről őszintén megmondja, amit gondol. Talán éppen ezért tud hiteles maradni, mindegy, hogy éppen énekel, műsort vezet, jótékonysági gyűjtésen vesz részt vagy interjút ad a Humanának. A környezetvédelemről, a zöldekről, a biciklikről és a társadalmi felelősségvállalásról is beszélgettünk.
Kategória: Ember

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.