Back Ön itt van: Programok Humana Filmklub Fogyatékossággal élők szexualitása vagy szexualitásunk fogyatékossága?
2011. november 21., hétfő 09:19

Fogyatékossággal élők szexualitása vagy szexualitásunk fogyatékossága?

Este hat óra. Gyülekezni kezdenek a nézők a Bálint Ház megkapó nevű és hangulatú Macesz és Gombóc termében, amit a filmvetítés alkalmával összenyitottak – igen, jól sejtik, a közös terem neve Maceszgombóc, aranyló tapétával, kényelmes konferencia-székekkel és egy kis emelvényen kerevetekkel, a meghívott vendégeknek.

kiszolgaltatott intimitas3Ahogy széttekintek, vannak itt nők és férfiak, fiatalok és idősek, minden korosztály képviselteti magát. Annak személy szerint nagyon örülök, hogy a saját korosztályomat, a 20-25-ös korosztályt is viszont látom. Úgy tűnik, alaptalanok azok a vádak, miszerint a fiatalok érzéketlenek, bár az is igaz, hogy akiket a filmvetítés címe felcsigázott – illetve egyáltalán megtalálta ezt a filmklubot, mint kikapcsolódást csütörtök estére – ők általában nyitott szemmel és aggyal járnak-kelnek a világban, és olyan dolgokat is észrevesznek, vagy természetesnek tekintenek, amelyet mások nem. Így érdekelheti őket a fogyatékossággal, fogyatékos személyek nemi életével foglalkozó filmklub is. Akiket viszont a cím és a téma hidegen hagyott, meg sem jelentek, vagyis az elzárkózókat és a döntéshozókat el sem érte a beszélgetés és a film.

A novemberi HUMANA Filmklub tehát különösen erős tabukat dönget. Annyi minden van, amiről nem szeretünk beszélni – a fogyatékosság, illetve a fogyatékkal élők nemi élete pedig a legmélyebb bugyra ennek a darázsfészeknek. A lengyel HBO saját gyártású dokumentumfilmje a Szeretők (Kochankowie) címet viseli, és Rafał Skalski rendezte. Szinte teltház van, itt-ott látni csak néhány üres széket. A teltházra magyarázat lehet a moderátor személye is. Hajós András, a népszerű közéleti szereplő, szociológiai tanulmányaihoz köthető adomákkal köti össze az est elemeit. A nézők teljes csendben, meghitten figyelik a filmet, néha elismerő sóhajokat hallok. Az arcokon beleélést és elgondolkodást látok – pontosan azt, amit magamon is érzek. Hiába, a szerelem mindig szép.

A film a fogyatékkal élőkről szól, akik fogyatékosságukat leszámítva nem különböznek a többi embertől: ugyanolyan álmaik, vágyaik vannak, mint bárki másnak. A filmben bemutatott emberek a fogyatékosságuk ellenére teljes életet élnek. Az ágyhoz kötött Krzys az egészséges Olával él. A vak Gregorz és a nem teljesen beszámítható Ania el sem tudnák képzelni az életüket egymás nélkül. A mozgássérült Eli és az egészséges Rafala szerelme a gyönyörű Wiktoria. Valamennyien nyíltan feltárják a néző előtt a legintimebb titkaikat.

A film betekintést enged a párok magánéletébe, megmutatja, hogy a fogyatékkal élők is teljesen természetes emberi érzelmeket élnek meg, nekik is joguk van teljes életet élni, és ebbe beletartozik a szerelem, a szexualitás és a boldogság is. A film során számos olyan mondatot hallhattunk, amelyek mindegyike slágerszöveg lehetne, transzparens az emberi jogok zászlaján. „A nőt látja bennem, nem a kerekesszéket” – fogalmaz a kerekesszékes lány. Rajta egyértelműen látszott, mennyire szereti a párját, és milyen boldog, hogy viszontszeretik. Ki ne szeretne szeretve lenni, szeretni, boldog lenni? Az emberek azt hiszik, csak azért, mert az ember fogyatékkal él, kimarad egy csomó dologból. Ez nem igaz, legfeljebb annyiban, hogy nehezebben megy neki, vagy segítségre szorul – de a filmen láthattuk, a párok még táncoltak is!

kiszolgaltatott intimitas1Egy pár éppen közös lakásukat alakítja át úgy, hogy megfeleljen mindkettejüknek, hiszen együtt szeretnének benne lakni. Együtt festik és rendezik be, különösen a gyermekszobára fektetnek hangsúlyt a dekorációk kiválasztásánál, hiszen a gyermekvállalást is fontolgatják.

Létezik szerelem egészséges és fogyatékkal élő személy között? Természetesen igen: „Szeretlek, veled akarok élni. El akarlak venni feleségül“ – mondja Marek a barátnőjének. Ugyanúgy szeretne vele élni, mint mások a kedvesükkel. A nő azonban nehezen él meg a kapcsolatukat. Frusztrálja a tudat, hogy szerelme ép egészséges férfi, és bár valamennyire megbékélt a helyzettel, nagyon nehéz önmagát látnia és azt éreznie, hogy nem illik bele a normális és egészséges világképbe.

Nagyon nehéz elfogadni az állandó segítséget, még a szüleinktől, párunktól is, aki gondoz és megbecsül bennünket – és hálásak is vagyunk nekik érte, de látni, tudni azt, hogy mi, ápolásra vagy különleges gondozásra vagy segítségre szorulók elvesszük a lehetőséget tőlük, hogy normális életet éljenek. Ez megbocsáthatatlan, még úgyis, hogy senki nem veti a szemünkre. A filmben erről nem esik szó, pedig az a kényszerű státusz-differencia a felek között, és amit ez okoz, legalább olyan komoly téma, mint maga a párkapcsolat.

A film tele volt keserédes pillanatokkal. Lenyűgözően romantikus volt az a jelenet is, amelyben a vak srác köveket dobott a patakba, és diktafonra vette a csobbanások hangját, mint emléket a kirándulásról. Legalább ilyen szép volt az is, amikor párjával kettesben sétáltak a tengerparton, vagy kirándultak a hegyen. Mint két teljesen átlagos szerelmespár – azzal a különbséggel, hogy a lány nem jár, a fiú nem lát. „Ő az én lábam, én vagyok az ő szeme, kiegészítjük egymást” – mondta a lány a filmben többször is. Mindenkit megérintett a fiatalok története, azok az érzelmek, amiket az 50 perc alatt felvonultattak. Barátság, szerelem, szakítás, romantika, gyengédség, gyász, fájdalom az elvesztett kisbaba miatt… és megértés. Ezek az érzelmek őszintén és vegytisztán jelentek meg a vásznon.

A film tetszett, bár súrolja a limonádé határait. Szerencsére azonban inkább a savanyú felé tolódott el, mint a szirupos felé, vagyis közelebb állt a valósághoz. Alapvetően a laikus közönséghez szól, beindítja a témáról való beszélgetést, mert „erre való a filmklub” – jegyezte meg András. A beszélgetés is igen hamar elterelődött a szexről, annak ellenére, hogy a nyomasztó témát a rendező valahol a közepén a párok nemi életét taglaló beszúrásokkal tűzdelte meg. A filmről és a látottakról való beszélgetést megnehezíti, hogy Magyarországon még mindig erős tabuk élnek a szerelemmel, párkapcsolattal és a szexualitással szemben. Mint András egy ízben megjegyezte: szex terén többen vagyunk fogyatékosak, mint mi azt gondoljuk magunkról.

A szexualitás és a párkapcsolat mindig együtt, egy sínen marad, így mindvégig az az érzésünk, ez a film bárkiről szólhatna, olyan természetességgel ábrázolja ezeket az élethelyzeteket. Azonban igazat kell, hogy adjak Bugarszki Zsolt, szociálpolitikusnak, ez a szemlélet nem része a magyar gondolatkörnek. Hiába él Magyarországon 570 ezer fogyatékos személy, alig találkozunk velük, mert elrejtik őket a társadalom szeme elől – „a Mexikói út környékén lehet találni pár kerekesszékest, és a Vakoda (a Vakok Állami Intézete – szerk.) környékén beszélnek a jelzőlámpák, de ennyi az egész” – jegyzi meg.

kiszolgaltatott intimitas2A gyermekvállalás megint egy új téma, ami a szexualitásból ágazik tovább. Mint azt a kliensekkel napi kapcsolatban állók (Kovács Éva, a Kézenfogva Alapítványtól és Balogh Fruzsina az ÉFOÉSZ-től) megjegyezték, a bentlakásos otthonokban nem ritkák a tartós, több évig, vagy több évtizedig tartó párkapcsolatok sem. Egy 500 fős nagylétesítményben könnyen előfordul, hogy akár 10 olyan pár lakik együtt, akik párkapcsolatban élnek. Ebben az esetben természetesen ők együtt kerülnek elhelyezésre. Az a magas szintű társadalmi vakság és prüdéria, ami a témát körüllengi, megnehezíti a már említett társadalmi tabuk megdöntését. Minden embernek személyre szabott segítségre van szüksége, hogy élni tudjon az egyenlő jogaival. Azok a jogokkal, amik az emberek többségének eleve adottak, mások számára azok egy rámpa vagy lift nélkül még mindig elérhetetlenek. Őket – elsősorban az enyhe fokban értelmi sérülteket – segítenünk kell, hogy ugyanúgy vállalhassanak gyermeket, mint ép társaik. Ebben segíthetne a gyámság illetve a gondnokság alá helyezés helyett bevezetendő „támogatott döntéshozatal” eljárása, amely révén képességeik mentén ismertetjük az érintettekkel a lehetőségeket.

A támogatott döntéshozatallal csupán egyetlen baj van: a megállapítóknak is és az ügyben eljáró bírónak is sokkal többet kellene akkor dolgoznia, ha ezt bevezetik. Ennek a jogkörnek éppen az a lényege, hogy minden embernek személyre szabott segítséget biztosít, vagyis embere válogatja azokat a jogköröket, amelyeket fogyatékossága mellett még el képes látni. A támogatott döntéshozatal révén ezeket az embereket nem fosztanánk meg kategorikusan a cselekvőképességüktől, hanem állapotuknak megfelelően súlyoznánk azokat a jogköröket, amiket elláthat, és amiket már nem. Ami jelenleg működik, annak számos oldal-ágazása van, de egyik sem szolgálja a fogyatékossággal élő emberek integrációját. A gondnokoltatás (a jogi cselekvőképesség megvonása), a leszázalékolás (a munkaképtelenség, vagy az ÉLETRE képtelenség kimondása) és a nagy létszámú intézményben történő elhelyezés (a közösségből való kiemelés) nem segítség.

A beszélgetés során felmerült bennem, hogy a nagyintézményi elhelyezés vajon önmagában már abúzusnak számít-e. Ha azt vesszük alapul, hogy embereket fosztunk meg olyan alapvető jogoktól, mint a magánszféra, akkor a nagylétszámú elhelyezés igenis abúzusnak tekinthető. Természetesen az intézmény nem attól lesz rossz, hogy intézmény, hanem attól, hogy milyen szabályok mentén működik. Azt sem szabad elfelednünk, hogy a rosszul működő intézmény nem csak a gondozottakat, hanem a dolgozókat, a szociális személyzetet is elidegeníti, a hatások csupán a méreteikben különböznek.

A november 17-én rendezett beszélgetés vendégei voltak:

- Balogh Fruzsina, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének sajtóreferense

- Bugarszki Zsolt, szociálpolitikus, ELTE TÁTK Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék

- Dömötör András, színész, rendező

- Kovács Éva, a Kézenfogva Alapítvány képviselője

További olvasnivaló:

http://annyit.blog.hu/2010/06/10/ki_a_hulye_derekegyhazan

http://szimplacsoport.blog.hu/2011/08/16/sikvolgy_ut_a_nagy_intezmenyekbol_a_kozossegbe

 

 Kun Péter

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.