Back Ön itt van: Minden Programok Cipőgyűjtéssel a szegénység ellen – Adj új életet megunt cipődnek, és esélyt valakinek, hogy ne kelljen mezítláb járnia
2010. október 14., csütörtök 11:08

Cipőgyűjtéssel a szegénység ellen – Adj új életet megunt cipődnek, és esélyt valakinek, hogy ne kelljen mezítláb járnia

Tégy a szegénység ellen napot szervez az Ebony Egyesület október 17-én, vasárnap 14 órától a Tűzraktérben a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapja alkalmából. A rendezvény ideje alatt a látogatók közelebbről megismerkedhetnek azon szervezetek tevékenységével, akik komoly munkát vállalnak a szegénység felszámolásában, a mélyszegénységben élők megsegítésében.
Lesz fotókiállítás, filmvetítés, valamint az érdeklődők előadásokat hallhatnak a közeli és távoli szegénység problémáiról. A szegénység elleni küzdelem napján mindenki kifejezheti szolidaritását az udvaron kifeszített óriásvásznon hagyott tenyérlenyomatával. A nap folyamán bemutatásra kerül az Ebony Egyesület Shoes 4 Africa kampánya is. A szakmai szervezetek mellett kulturális programok is várják a látogatókat, fellép többek között az AHA – Hajléktalan színház, a Reggaester együttes, Riddim Colony, valamint a Tilos Rádió DJ-i szórakoztatják a közönséget.

20101017_tegyaszegenysegellenA rendezvény ideje alatt az érdeklődők közelebbről megismerhetik a résztvevő több mint 20 szervezet munkáját. Látható lesz a Menhely Alapítvány „Fedél Nélkül” című kiállítása, „Ki-tekint-Ő” címmel pedig szocioképekből lesz kiállítás. „A szegénység relatív – példák Kongóból”, valamint a „Szomáliai menekültek Kenyában” című fotókiállítás az afrikai emberek mindennapjait mutatja be, de látható lesz az Afrikai-Magyar Egyesület Kelet-Kongói orvosi missziójáról is egy összeállítás. Az Afrikai Művészet Csoport jóvoltából a mozambiki batikművészetet ismerhetik meg az érdeklődők.

A harmadik világban folyó szegénységellenes munkáról, a kenyai árvaházban zajló életről, a humanitárius turizmusról, az afrikai ponyvaosztásról, önkéntes orvosi missziókról, valamint a Budapest-Bamako Rally humanitárius programjáról szóló filmeket lehet megnézni a délután folyamán. A „Hajléktalanok az árvízkárosultakért” című filmben arról az önkéntes szendrői akcióról láthatnak egy összeállítást, ahol hajléktalanok és szociális munkások segítettek árvízkárosult romák házainak helyreállításában. „Mentés másként - Kiutak a hajléktalanságból” című filmben az otthontalanságból kivezető út utolsó lépéseit kísérhetjük végig a főszereplőkkel. A magyarországi szegénységről 2009 februárjában készült „A szegénységről 3 tételben” című dokumentumfilm, ami egyéni sorsokon keresztül ad képet a létminimum alatt élő több gyermeket nevelő magyarországi családok helyzetéről. A filmvetítés után a rendező Szobolits Béla és Tamás Gáspár Miklós lesz a vendég.

Az Ebony Afrikai Egyesület a Tégy a Szegénység Ellen Napon indítja el adománygyűjtő akcióját, a SHOES 4 AFRICA - CIPŐT AFRIKÁNAK című kampányát. Az akció célja, hogy az összegyűlt cipőket olyan helyekre juttassák el, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Itt nyílik először lehetőség az adományok leadására, ami lehet cipő, szandál, papucs, mamusz, stb. Kiemelten fontos célja az akciónak, hogy minél több gyerek jusson lábbelihez.

 

A FAO – Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet standján aláírást gyűjt az éhezés ellen az “1 milliárd éhező” című kommunikációs és média kampány keretében, melynek célja, hogy a petíciót minél több ember írja alá, felhívva ezzel a kormányok figyelmét, hogy az éhezés megszüntetését prioritásként kezeljék.

 

A szakmai rendezvények mellett kulturális programok is várják az érdeklődőket. Az AHA – Hajléktalan színház Romhányi József és hajléktalan költők verseit adja elő, valamint bemutatkozik az Oltalom Kulturális Kör is. Lesz örömzene dobokkal az Afrobreakz előadásában, afro tánc workshop, flamenco táncelőadás, jóga és capoeira bemutató, hastánc, bollywoodi táncbemutató, tűzzsonglőrök, a gyerekeket pedig kézműves foglalkozások, Ribizli bohóc és bűvészbemutató várja. Este fellép a Babylon Bellydance Company, a Riddim Colony, a Reggaester, Spirulina La Luna, valamint a Tilos Rádió DJ-i, DJ Doppler, DJ Nixon, DJ Slicz, Stant, I. Ration szórakoztatják a közönséget.

 

A Tégy a szegénység ellen nap programjai ingyenesek. A rendezvényen való megjelenést minden fellépő és közreműködő ellenszolgáltatás nélkül vállalta.

 

IDŐPONT: 2010. OKTÓBER 17. VASÁRNAP 14-23 ÓRÁIG

HELYSZÍN: TŰZRAKTÉR (1061 Budapest, Hegedű utca 3.)

További információ:

www.tegyaszegenysegellen.mlap.hu

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Információ a sajtó részére: Pákay Viktória +36 30/274 25 98

Ekiudoko Miriam +36 20/94 62 731




 RÉSZLETES PROGRAM

 

Kiállítások egész nap:

Fedél Nélkül Kiállítás – Menhely Alapítvány

Kiállítás a Mozambiki Batikművészeti Egyesület munkáiból – Afrikai Művészet Csoport

Ki-tekint-Ő - Szocioképek – Oltalom Karitatív Egyesület

A szegénység relatív – példák Kongóból – Afrikáért Alapítvány

Szomáliai menekültek Kenyában – Cseh László képeiből

Kelet-Kongói Orvosi Misszió- Afrikai-Magyar Egyesület


Filmek, Előadások

14:00-14:25     Gombe 50 – Jane Goodall Intézet filmje

A Jane Goodall Intézet afrikai tevékenysége - előadás

előadó: Dr. Csatádi Katalin, alelnök

14:25-14:45     Fair Trade előadás - Afrikai Művészet Csoport

előadó: Dohnal Ada

14:45-14:50     Kisfilm a burai árvaházban zajló életről - Taita Alapítvány

14:50-15:15     Miért Szegény Afrika - Pécsi Afrikakutató Központ

előadó: Búr Gábor

15:15-15:40     Hajléktalanok az árvízkárosultakért - Oltalom Karitatív Egyesület filmje

Film az önkéntes szendrői akcióról, ahol hajléktalanok és szociális munkások segítettek árvízkárosult romák házainak helyreállításában

A filmet készítette: Koléner Anita

15:40-16:10     Beszélgetés a Csillagszálló lapról az írókkal, szerkesztőkkel - Oltalom Karitatív Egyesület

16:10-16:35     "Közeli és távoli szegénység gondja” - Hátország Egyesület előadása

16:35-17:10     Humanitárius turizmus - Afrikáért Alapítvány kisfilmje

A lehetőség a tanulásra – esély arra, hogy kikerüljünk a szegénységből;

előadó: Frank Zoltán

17:10-18:20     Mentés másként - "Kiutak a hajléktalanságból" - Van Esély Alapítvány filmje

Az otthontalanságból kivezető kanyargós út utolsó lépéseit kísérhetjük végig a főszereplőkkel, megismerve az idáig vezető okokat, előzményeket, segítőket.

A film után beszélgetés Tatár Babettel, az alapítvány ügyvezetőjével

18:20-20:10     A szegénységről 3 tételben

Rendező.: Szobolits Béla, Operatőr.: Surányi Z. András, Hangmérnök.: Kapcsos Vince

A magyarországi szegénységről 2009 februárjában dokumentumfilm készült. A film egyéni sorsokon, a szereplők szuggesztív, személyes elbeszélésein keresztül ad képet a létminimum alatt élő, állandó rezsitartozások közepette is az otthonuk megtartásáért küzdő, több gyermeket nevelő magyarországi családok helyzetéről. ("Szegénység"), a kiúttalan mélyszegénységben rekedt, munkanélküli, hajléktalan, vagy saját otthonukban kikapcsolt gáz és villany mellett élő emberek sorsáról ("Mélyszegénység").

A film harmadik, ("Összegzés húsz év után" című) részében Tamás Gáspár Miklós filozófus, a rendszerváltás emblematikus alakja beszél az elmúlt két évtized magyarországi társadalmi folyamatairól, a szegénység kiváltó okairól és drámai következményeiről.

"A '90-es évek végétől, amikor fölül kellett vizsgálnom addigi politikai és világnézeti álláspontomat - többek között a valóság sajnálatos hatására - súlyos lelkiismereti problémával küszködöm, mint ennek a rendszernek az egyik alapítója."
(Tamás Gáspár Miklós, idézet a film III. tételéből.)

 

A vetítés után beszélgetés lesz a rendezővel, Szobolits Bélával és vendég Tamás Gáspár Miklóssal

20:10-20:20     Felsőzsolcai ételosztás - Ételt az Életért Alapítvány kisfilmje

20:20-              Afrikai-Magyar Egyesület filmjei: ponyvaosztás, önkéntes orvosi missziók, Budapest-Bamako Rally humanitárius programról szóló kisfilmek

 

Színpadi programok

14:00-14:40 – Ribizli bohóc zenés-interaktív műsora

14:40-15:05 – Panther Patrick Magic Show – bűvészműsor gyerekeknek

15:05-15:30 – Effendi Társulat – arab folklór tánc

15:30-15:40 – Hadzsikosztova Gabriella - bolgár dal és próza

15:40-16:30 – Gaura-vani Dance Group Bollywoodi táncbemutató és tanítás és Jóga bemutató

16:30-17:00 – Afrikai tánc workshop Ekiudoko Miriammal

17:00-17:15 – AHA (verses est)

17:15-18:15 – Oltalom Kulturális Kör (pop-rock koncert és versek)

18:15-18:45 – Flamenco táncelőadás

18:45-19:15 – Spirulina La Luna – Afro-Latin Jazz és Világzene

19:15-19:45 – Hip-Hop koncert

19:45-20:30 – Afrobreakz – Örömzene dobokkal

20:30-21:00 – Grupo Capoeira Brazil – Capoeira, Makulele bemutatók, brazil dalok

21:00-21:15 – Babylon Bellydance Company

21:15-21:45 – Riddim Colony

21:45-22:45 – Reggaester zenekar koncertje

 

 

Kézműves foglalkozások, Interaktív programok egész nap:

1 Billion Hungry Kampány - aláírásgyűjtés az éhezés ellen; Afrika-karkötő fűzés; Agyagozás; Arcfestés; Babzsák varrás; "Élet-kerék Jenga" játék; Ételkóstoló; Henna festés; Logikai játék; Madagaszkár quizz; Madagaszkári zászlókészítés; Maszk készítés; Mit tudsz a világról? (Tudáspróba); Ökolábnyom számítás; Papír nyakláncok készítése; Portrérajzolás; Rajzverseny ajándékkal a legjobbaknak; Shoes 4 Africa – Cipőt Afrikának – az Ebony Egyesület cipőgyűjtő akciója; Színezés; Táskafestés; Térképes emberi jogi játék

 


Résztvevő szervezetek:

  • Afrika Tanulmányok
  • Afrikáért Alapítvány
  • Afrikai-Magyar Egyesület AHU
  • Afrikai Művészet Csoport
  • Amnesty International
  • Bocs Alapítvány
  • Ebony Afrikai Egyesület
  • Ételt az Életért Alapítvány – FFL – Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége
  • FAO
  • Hátország Egyesület
  • Humana Egyesület
  • Jane Goodall Intézet
  • Madagaszkári Konzulátus
  • Magyar Afrika Platform
  • Menhely Alapítvány
  • Oltalom Karitatív Egyesület
  • Pécsi Afrikakutató Központ – Afrika Tanulmányok
  • Publikon Kiadó
  • Sahara Alapítvány
  • TAITA Alapítvány
  • Távol az Otthontól Alapítvány
  • Van Esély Alapítvány

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.