Back Ön itt van: Hírek Hírek a nagyvilágból Afrika
2010. október 14., csütörtök 16:59

Boszorkányüldözés Malawiban

Nyolcvan idősebb embert (köztük 61 idős nőt, 7 idős férfit, és 18 fiatalabb hozzátartozót) boszorkányság miatt ítéltek 4-től 6 évig terjedő börtönbüntetésre Malawiban. A legtöbb ember ellen a legfőbb vád az volt, hogy szervezett keretek között, gyerekeknek oktatták a boszorkánymesterséget.
Kenyában az utóbbi két évben közel ezer pedagógust bocsátottak el állásából többnyire lányok ellen elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt – jelentette ki a minap Ahmed Hussein kormánybiztos, aki kiemelte, hogy az áldozatok többsége a 12 és 15 éves iskolás lányok közül került ki. A kormány egy speciális segélyvonalat hozott létre a bűncselekmények bejelentésére. Mint utóbb kiderült, nagy szükség volt rá, hiszen senki sem számolt ilyen nagyméretű iskolai erőszakkal. Az esetek többsége vidéki általános iskolákban történt.
 Négy hónappal a kormányzópárt elsöprő győzelme után a minap szabadon bocsátották Birtukan Mideksa etióp politikusasszonyt, az ellenzéki erők egyik legprominensebb alakját. Egyike volt azoknak a képviselőknek, akiket a 2005-ös választások alkalmával meghurcoltak, majd életfogytiglanra ítéltek. Bár a letartóztatottak később amnesztiában részesültek, Mideksát újra letartóztatták a szabadlábrahelyezés feltételeinek megsértése miatt.
2010. szeptember 23., csütörtök 16:44

Bukott állam lehet Eritrea?

Eritrea bukott állammá válhat, ha a nemzetközi közösség nem fog össze az Afrika szarvánál elterülő ország megsegítéséért -  fejezte ki aggodalmát egy nemrég megjelent tanulmányában az International Crisis Group (ICG) kutatócsoport. Eritrea komoly nyomás alatt van, gazdasága a csőd szélén áll. Az autokratikus politikai vezetés legitimációja nemcsak hogy kérdéses, hanem a korábbi évek tapasztalatai alapján több sebből vérzik is.

2010. szeptember 22., szerda 09:36

83 tüntető nőt tartóztattak le Zimbabwéban

83 női aktivistát tartóztattak le Hararéban, Zimbabwe fővárosában, akik előzetes rendészeti jóváhagyás nélkül tüntettek a nemzeti parlament előtt. A “Zimbabwei Nők Felkelése” (WOZA- Woman of Zimbabwe Arise) nevű szervezet tagjai a társadalmi biztonság kétségbeejtő helyzete és a rendőri túlkapások ellen emelték fel szavukat.

2010. szeptember 18., szombat 23:34

Vesekereskedelem: Dél-Afrikában

Öt, a Durban városbeli Netcare egészségügyi Munkacsoportnál praktizáló orvost vettek őrizetbe a Dél-Afrikai Köztársaságban. A vád szerint nemzetközi szervkereskedelemben vettek részt: a rendvédelmi szervek szerint 2001 és 2003 között több mint száz operációt hajtottak végre szegényes körülmények között élő brazilokon és románokon, jelentős összeget ígérve, ha veséjüktől megválnak.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.