Back Ön itt van: Hírek Hírek a nagyvilágból Afrika Megrendült identitás
2012. november 29., csütörtök 00:00

Megrendült identitás

Írta:  Majsa Barbara

carrier indiewireStatisztikai adatok szerint 2010-ben kb. 3 és fél millió gyereknek kellett együtt élnie HIV-vírussal, valamint közel 400 000 gyermek fertőződött meg újonnan. Maggie Betts A vírusgazda c. filmjében  azokat a lelki- és testi megpróbáltatásokat mutatja be, amin a HIV-fertőzött anyák mennek keresztül azért, hogy legalább születendő gyerekeiket megóvják a betegségtől. A film középpontjában a 28 éves Mutinta áll, aki személyes problémáit félre téve elszántan harcol azért, hogy gyermekének sorsa ne pecsételődjön meg már a születésekor.  

A rendező egy Zambiában élő családot követett kamerájával, hogy bemutassa azokat a hagyományokat és körülményeket, amelyek Zambia egyik törzsében uralkodnak. A törzsi közösség évszázados szokásjogai, úgy mint a többnejűség vagy a családokban uralkodó hierarchia teszik tulajdonképpen lehetővé, hogy a HIV-vírus gyorsan és nagy területen terjedhessen. Becsült adatok szerint az országban naponta 250 000 ember fertőződik meg a vírussal, az érintett személyek jelentős hányada, kb. 85 százalékuk azonban egyáltalán nem tud arról, hogy súlyos vírust hordoz, amelyet a gyermekére is átörökíthet.

A film fontos témával foglalkozik, sajnos azonban beleesik abba a hibába, hogy a szomorú következmények és a szenvedés bemutatása mellett a törzsi vezetők tanácskozásaira jóval kevesebb időt fordít, pedig ők lennének azok, akik érdemi változást tudnának elérni a közösség életében. Dacára annak, hogy a vezetők sem rendelkeznek megfelelő mértékű tudással a HIV-et illetően, továbbá saját elveikkel kerülnek szembe, így elkerülhetetlenné válik pl. a poligám házasság tradíciójának megkérdőjelezése, ami minden bizonnyal mérföldkövet jelent a törzs egészét illetően.

Szintén a film hiányosságaként értelmezhető, hogy a családon belüli hierarchiáról, a nők elnyomásáról, a férfiak, férjek nemtörődőmségéről kevés szó esik. A Mutintával és családjával készült interjúkból kiderül, hogy az idősebb korosztály a múltat siratja, a fiatalabb generációk viselkedését pedig elfogadhatatlannak tartja. Mutinta férje ellátja ugyan teendőit, de nem akar felelősséget vállalni tetteiért, arra sem veszi a fáradtságot, hogy feleségeit megbékítse egymással. Nem jobb a helyzet akkor sem, ha a szülő-gyermek kapcsolatokat nézzük. Mutinta szülei például miután férjhez adták lányukat, nem szólnak bele az életébe. Mivel e törzsben a menyasszonyért még mindig természetbeni javakat adnak pl. teheneket, a szűkölködő család nem engedheti meg magának, hogy lányukat az őt ért kellemetlenségek miatt visszafogadva, elveszítsék a kapott állatokat.

A zambiai lakosoknak tehát egy összetett problémát kell a lehető legjobb módon megoldaniuk. Függetlenül a külföldről érkező segítségtől, először át kell értékelniük társadalmuk működését, s megkísérelni alkalmazkodni az új körülményekhez. Ha nem találnak más gyógyírt, akkor a törzs jövője érdekében elképzelhető, hogy fel kell majd adniuk néhány hagyományukat.

 

Maggie Betts: The Carrier / A vírusgazda

foto: verzio.org

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.