Európa
11 Dec 2011
Közzétéve Európa

Miközben az Európai Unió tagállamai egységesen a halálbüntetés ellen foglalnak állást, illetve annak betiltását követelik, az Egyesült Államokban a kivégzésekhez leginkább Európából importált méreganyagot használnak. Most azonban megoldódni látszik az etikai dilemma: az EU nem szállít többé olyan méreganyagot az USA-nak, melyekkel a halálbüntetéseket hajtanák végre.

07 Oct 2011
Közzétéve Európa

Idén megosztva három nőnek ítélte a bizottság a Nobel-Békedíjat. A világ egyik legjelentősebb elismerését Libéria elnökasszonya, Ellen Johnson-Sirleaf, honfitársa, az országban dúló polgárháború ellen fellépő békepárti Leyman Gbowee, továbbá Tavakkul Karman, jemeni demokráciapárti aktivista kapta.

30 Sep 2011
Közzétéve Európa

Alig két hete, hogy választásokat tartottak a német fővárosban. Ez még önmagaban nem is lenne kiemelkedő hír, hiszen egy demokraciában ez így szokás.  Az eredmény és résztvevö pártok azonban néhol meglepetéssel is szolgáltak.

06 Sep 2011
Közzétéve Európa

A Hágai Nemzetközi Törvényszék 27 év börtönre ítélte Momcilo Perisicet, a volt Jugoszlávia egyik magas rangú tisztjét. Perisic a horvát és bosnyák harcok alatt irányította az jugoszláv hadsereget.

16 Aug 2011
Közzétéve Európa

A Belső-Ázsiában található Kirgizisztánról keveset hallunk a hírekben, holott érdemes lenne foglalkozni az országban dúló politikai és etnikai feszültségekkel. Nemzetközi megfigyelő szervezetek augusztus 11-én jelentették, hogy egy üzbég származású foglyot halálra kínozott a rendőrség a kihallgatás során.

10 Aug 2011
Közzétéve Európa

Egy hónap telt el azóta, hogy általános sztrájk bénította le Görögországot, és hogy tömegek vonultak az utcára tüntetni a durva megszorító intézkedések ellen.  A munkanélküliségi ráta az egekbe szökött, a decemberi 14.8%-hoz képest most megdöntötte a 16%os rekordszintet.

1. oldal / 3

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

ejeny

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

humanalogo_2humana_white_web_150

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.