Amerika
05 Dec 2011
Közzétéve Amerika

Az Amerikai Egyesült Államokban nagyjából négyszer akkora esélye van egy fehér bűnözőnek arra, hogy bűnjei megbocsátást nyerjenek, mint latino vagy afro-amerikai társainak. Erre jutott egy amerikai kutatócsoport, mely egy éven keresztül vizsgált olyan eseteket, amikor az elkövető elnöki kegyelemben részesült.

22 Sep 2011
Közzétéve Amerika

Az emberi jogi szervezetek folytatják küzdelmüket a halálbüntetés ellen, és folyamatosan nő a kivégzéseket ellenzők tábora. A bejelentést követően, hogy Georgia állam kivégezte Troy Davis-t, Larry Cox, az Amnesty International USA igazgatója ezt a közleményt adta ki:

11 Sep 2011
Közzétéve Amerika

Sok mindenre emlékszem 2001. szeptember 11-ről. Ahogy majdnem minden new yorki, én is emlékszem a csípősen friss levegőre és a felhőtlen kék égre aznap. Emlékszem, ahogy munkába igyekeztem, gondolatban átfutva a rám váró sűrű napot. Számomra ugyanolyan napnak indult az is, mint az összes többi. Egy újabb nap munkában az emberi jogokért. Ám akkor az első gép átszelte a metsző kék eget, túl közel, túl alacsonyan, túl gyorsan és túl hangosan.

01 Aug 2011
Közzétéve Amerika

A szexuális támadások és a nők és leánygyermekek elleni erőszak más formáinak magas szintje már jóval a 2010 januárjában Haitire lesújtó földrengés előtt is komoly problémát jelentett. A katasztrófa azonban komoly sérüléseket okozott a társadalom szövetében, az ország infrastruktúrájában, és véget vetett a viszonylagos stabilitásnak, melyek korábban bizonyos fokú védelmet biztosítottak számukra.

26 Aug 2010
Közzétéve Amerika

USA elleni provokáció vagy az iszlám elleni támadás? A Nyugati kultúra önvédelme vagy az iszlám erőszakos terjeszkedése. a New York-i Ground Zero közelébe tervezett muszlim vallási központ országos vitává nőtte ki magát - írja a tegnapi cikkében.

 

18 Jun 2010
Közzétéve Amerika

Szokatlan eseménytől hangos az amerikai sajtó. Helyi idő szerint ma éjfélkor végezték ki a kétszeres emberölésért elítélt Ronnie Lee Gardnert, aki 25 éve vár büntetése végrehajtására a halálsoron. Az eset azonban nem pusztán a várakozás hosszúsága miatt különleges. A kétszeres gyilkost egy öt önkéntes rendőrből álló alakulat lőtte agyon. Az utolsó ilyen kivégzésre 14 éve került sor az Egyesült Államokban.

1. oldal / 2

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

ejeny

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

humanalogo_2humana_white_web_150

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.